Németh Róbert első kötete, a Nem vagyok itt az átlagostól eltérő kortárs regény. Nincs lehetőségünk választani, hogy melyik szereplővel azonosuljunk. Nincsenek különböző fejlődéstörténetek. Helyette sztorik vannak, mégpedig életszagtól bűzlők, amikből az olvasó, ha nem is mindet, párat biztosan átélt, vagy legalább eljátszott a gondolatával.
A regény könnyű nyelvhasználatú, gördülékeny, 195 oldalas olvasmány. Főszereplője Péter – aki valamikor az 1970-es évek közepe környékén születhetett -, a maga módján egy különc fiú. A szerző Péter életének különböző állomásaiba enged betekintést: megismerjük a családját, a gyerekkorát, a tinédzser éveit, a barátait, a lányt, akivel először csókolózott, a feleségét, a szeretőjét. Olvashatunk átlagosnak vélt hétköznapjairól, munkahelyeiről, koncertélményeiről. Felnőtté válásának súlyáról, kapuzárási pánikjáról, halandóságából fakadó döntéseiről és hibáiról. Mindezt zenei kísérettel, ugyanis minden fejezetben legalább egy dal címe megjelenik, amit szerintem érdemes az olvasás alatt hallgatni.
Az epizódok nem egymást követik, az idősíkok ugrálnak. A fejezeteknek nincsenek címei, sem sorszámai, amivel Németh Róbert valószínűleg erősíteni szeretné a könyv címének mondanivalóját. Ettől az egyes történetek külön-külön is megállják helyüket, de ugyanannyira válnak folyószöveggé.
Az első fejezetben azonban még nem esik szó Péterről. Az olvasó kezdetben annyi információt kap, amivel a történetet térben és időben el tudja helyezni. A helyszín Budapest, a míting kifejezés pedig napjainkról árulkodik. A fejezet szereplője egy vasárnap esti italozás után üres albérletébe tér haza, ahova nemrég költözött. Az elfogyasztott alkoholmennyiség miatt nem tud elaludni. Amikor becsukja a szemét, forog vele a szoba, és ezzel együtt megjelennek a képeknek titulált álmai. A szereplő először harcol ellenük, majd feladja a küzdelmet, és utat enged nekik ebben a delíriumos állapotban.
Az következő fejezettel bontakozik ki az első – feltehetően – emlékkép: gyerekként megjelenik a könyv főszereplője, Péter. Már itt kiemelt szerepet kap a zenével való kapcsolata, amely a könyv további fejezeteinek is meghatározó eleme. Képet kapunk továbbá a szüleiről, a családi hátteréről, és arról, hogy a társadalmi ranglétrán hol helyezhetjük el őket. Ahogyan a történetek fejezetről fejezetre kibontakoznak, úgy körvonalazódik, hogy a szerző egy igazán valóságosnak tűnő, mégis álomszerű utazásra invitálja az olvasót, melynek alapköve a nosztalgia. A könyv végig ezt a hangulatot képviseli. E/3 elbeszélésben, tisztes távolságból szemlélve ismerhetjük meg Pétert és az ő életét.
Minden fejezetnek van íve, önálló cselekménye, lezárása. Vannak egészen hétköznapi, de kifejezetten felzaklató részek is. Például amikor Péter iskolásként egy táborban kirekesztettsége, meg nem értettsége miatt egyedül útnak indul éjszaka, a sötét semmibe. De ekkor is kapunk feloldást, a főszereplő sértetlenül és észrevétlenül visszatér a szállásra. Megtudunk részleteket az első csókjáról, és a nők Péter életében betöltött szerepéről. Említésre kerülnek még többek között olyan ominózus történetek is, mint például az, hogy hogyan ússza meg Péter a besorozást, és az, hogy iskolásként hogyan jelentkeznek a Fidesz pártjába.
Az utolsó fejezetek egészen drámaiak, párhuzamosan olvashatunk egy felnőttkori és több gyerekkori törésről, amiket a szerző Péter szülei és felesége közti hasonlóságba csomagol. Majd az utolsó előtti fejezetben Németh Róbert még mélyebb egyezést mutat be Péter és az apja között, melynek feloldása az az erős önismereti gondolat, hogy „amikor az apjához fűződő viszonyát rendezi, akkor nem mással, mint magával kell békét kötnie”.
A zárófejezetben megbizonyosodhatunk arról, hogy a történetek álmok. Viszont Németh Róbert az olvasóra bízza annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy Péter álmodta-e mindezt? A végszó a mai értelemben vett divatos pszichológiai megközelítés. Üzenete, hogy el kell távolodnunk saját magunktól, kívülről figyelve a velünk történteket ahhoz, hogy megismerjük önmagunkat. Pontosan úgy, mintha nem lennénk itt.
A történetben Péter mellett állandó szereplő még az idő. A szerző sokszor eljátszik a gondolatával. Ugrál az idősíkokban, a jövőbe hozza a múltat, a múltba a jövőt. Van, hogy a gyerekkorában kialakult jövőképről nosztalgiázik a jelenben. Egy másik részben, felnőttként talál magáról a Fortepan archívumban egy régi fényképet. Egy későbbi fejezetben pedig barátaival együtt egy bot segítségével a friss betonba írják az 1980-as dátumot és monogramjaikat. Így a szerző megragadja az alkalmat, hogy pár sorban elbeszélje, a szereplők honnan hova jutottak, ezzel teret adva a „mi lett volna, ha” bűvös kérdésnek.
De nemcsak az idő visszatérő szereplő, hanem a zene is. Minden részben van legalább egy zeneszám, továbbá helyenként egy album vagy zenei szereplő megemlítve, ami köré fűzi Németh Róbert a történeteket. Olyan, mintha a szerző saját válogatáskazettáját kísérő szövegkönyvét tartanánk a kezünkben.
Németh Róbert zenész, újságíró. A Heaven Street Seven egykori tagja, szólóban jelenleg is aktív, Németh Róbert néven tevékenykedik. A HVG szerzője, korábban a Recorder magazinban szintén jelentek meg cikkei. A Nem vagyok itt az első regénye, 2021-ben adták ki.
