Oktatóként, pontosabban élményalapú oktatás tervezőként (LXD) tudom, hogy az oktatás nem tartozik a kedvenc befektetési területek közé, mert megtérülése nem látható, nehezen kimutatható és csak hosszú évek vagy évtizedek alatt fizetődik vissza – arról nem is beszélve, hogy sokszor nem számszerűsíthető a „profit”. Ez is egy eleme a fenntarthatóságnak. Azaz nem eleme, hanem inkább alapköve, hiszen a célja, hogy valami hosszú távon, jól és sokáig működjön.
Az élményalapú oktatás, a nem formális oktatási módszer egyik eszköze. Egy olyan módszertan, amiben a főszereplő az, aki tanul. A hangsúly sokszor nem azon van, hogy MIT tanul, hanem azon, hogy HOGYAN. Továbbá azon, hogy mindazt, amit megtanult, hogyan tudja a legjobban és leghasznosabban beépíteni a meglévő eszköztárába. Itt nem a „tanár” a fontos, hanem az egyes folyamatok (tapasztalások), amiken a résztvevők keresztül mennek. A nem formális módszerek előnye, hogy egy nagyobb csoport esetén is ugyanazon a folyamaton keresztül haladva, rengetegféle tanulás és tudás sajátítható el. Itt főleg készségfejlesztés zajlik, amihez nem szükséges semmilyen előzetes tudás. A csoportok (20-30 fő) általában integráltak – azaz korban, nemben és szellemi/fizikai képességekben is vegyesen tudnak működni.
Számomra az egyik legcsodálatosabb dolog, hogy felfedeztem a szabadságát ennek a fajta oktatásnak. Ugyanis sokféle módon lehet készségeket fejleszteni. Van, aki mozgással, színjátszással teszi ezt, van, aki a sporttal. Nekem pedig ott volt a fenntarthatóság – azaz az upcycling, mert innen indult minden. Az alkotás és a természet szeretete már kisgyerekkoromtól jelen volt az életemben. Húszas éveim közepén meg „csak” újra felfedeztem. Minden általam szervezett oktatási programon olyan anyagokkal dolgoznak a résztvevők a folyamatok alatt, amik hulladéknak minősülnek. Olyan tárgyakat, eszközöket alkotunk belőle, amik hasznosak és használhatóak a mindennapi életben, akárcsak a tudás, amit megszereznek, és beépítenek később a mindennapjaikban. Van, hogy megtanulnak varrni, vagy régi anyagból új minőségűt gyártanak. A fő fókusz a kreativitás készségének a fejlődése.
Ahogy egyre jobban bekerültem a fenntarthatóság világába, a képzéseken keresztül engem is elkapott a tempó, és azon kaptam magam, hogy már hónapok óta nem vásárolok mosószert, mert magamnak készítem. Amikor elfogyott az utolsó flakon tusfürdő, addigra pont megtanultam szappant önteni. A fürdőszobám kiürült, és flakon rengeteg helyett 2 darab szappan lett. Aztán bátorkodtam, és lecseréltem a dezodort, majd megtanultam én elkészíteni azt is. A konyhából eltűnt a műanyag, és egyre több befőttesüvegem lett. A piacra mindig is szerettem járni,addigra rendszer lett belőle. Sok minden közrejátszott ehhez, mert ekkor költöztem össze a leendő férjemmel. Szerencsére Ő is nyitott volt ezekre a váltásokra. Ezek a szokások azóta is a mindennapjaim részévé váltak, aminek őszintén örülök. Ugyanis azóta sok minden változott körülöttem. Született két kisfiam, akik a legnagyobb motivációt adják a klíma-küzdelemben. Hiszen ami nekem hónapokig, évekig tartó rutin kialakítása volt, az nekik ma már a legtermészetesebb folyamat, és együtt készítjük a mosószert otthon. Nem kérdés, hogy be tudnak pakolni egy csomagolásmentes bevásárláshoz, és ők ugyanolyan lelkesedéssel nevelik a növényeket, mint én. Mire ők megszülettek, az otthonunkban nem volt semmilyen ipari kemikáliát tartalmazó szer. Én készítettem a fürdetőjüket, a popsikrémet, és nem kellett izgulni a mosás miatt sem, mert csak természetes és biztonságos anyagokat tartalmazott a mosószer. Azóta nyitottam egy csomagolásmententes boltot (Deka Deli). Tartok online tanácsadásokat és workshopokat, amik Zerowaste Bootcamp néven futnak.
Tapasztalatom azt mutatja (saját gyerekeimen látom), hogy a legjobb „módszer” a fenntarthatóságra nevelésre, a saját példa. Azaz nekünk kell először megtanulnunk kevesebből élni, és törekedni az élet különböző területein a fenntarthatóságra, és utána a gyerekek ebbe nőnek bele. Az iskolában – jelenleg történő – oktatással kapcsolatban elég szkeptikus vagyok. Elsősorban azért, mert azt gondolom, hogy akkor tud hosszú távú módon (fenntarthatóan) működni a fenntartható életmód, ha van személyes érintettség. Ez viszont mindenkinél más. Van, akit egy újrahasznosított anyagból készült táska késztet változásra, valakit egy dokumentumfilm, mást pedig az új (vegán) ízek, ételek kipróbálásra. Az iskolában erre nincs lehetőség 45 percben. Másodsorban sokszor hallom, látom, hogy egy-egy tanóra alatt levetítenek egy olyan dokumentum filmet, ami csak a jelenlegi helyzetet összegzi (értsd: olvadnak a jéghegyek, nagy a káros-anyagkibocsátás, kivágják az őserdőket). Vagyis kimarad vagy hiányzik a megoldási javaslat, ami önmagában sokszor ellenhatást vált ki.
Ezen kívül úgy gondolom, nagy szüksége van a fiataloknak (meg nekem is) fiatal példaképekre. 2019-ben Greta Thunberg ott volt minden nagyobb lap, TV műsor középpontjában! Ebből kellene még több!
Minél több pozitív példát látunk, annál nagyobb az esélye, hogy elinduljon a változás szélesebb körben. Azt is csak saját tapasztalatból tudom mondani, hogy minél kisebb korban kezdjük a fenntarthatóságra való nevelést, annál jobb. A kisfiam engem egészen kicsi korától lát szemetet szedni (bárhol vagyunk), őt ellenben sose kértem hogy csatlakozzon. Legutóbb egy olaszországi látogatás alkalmával a játszótéren látott egy kisfiút, aki eldobta a cukorkás papírt. Odament, felvette a hulladékot, megfogta a kisfiú kezét, és megmutatta neki, hol a kuka. Négy éves volt. Büszke anyukaként ilyenkor elszorul a szívem a boldogságtól, és hiszem, hogy valamit át tudok nekik adni, ami fontos.
A legutóbb be kellett mennem egy drogériába vele, és ámulva kérdezte, mik vannak azokba a nagy flakonokba, és ki veszi azokat meg. Sose látott még, hogy ilyesmit vittünk volna haza és ledöbbent, amikor elmondtam neki, hogy azok a személyek vásárolnak ilyen termékeket, akik megveszik boltban a mosószert és az öblítőt, nem otthon készítik. Bízom benne, hogy felnövekvő generáció sokkal nagyobb tudatossággal fog belevágni az életbe, mint mi. Nekünk mindent (újra)tanulni kellett, leginkább a tudatosságot és a bolygónkra való odafigyelést. Remélem, hogy bennük már meg van az a potenciál, tudás és tenni akarás, amivel egy olyan bolygót alkothatnak, ami egymás segítésén, megértésén és nem kizsákmányolásán alapul.
Kiemelt kép forrása: Schreiber Nikolett, Natural Sentiments
