Egy biológiai testben születünk, az egypetéjű ikreken és véletleneken kívül nincs kettő ugyanolyan kinézet. Ahányan vagyunk, annyi féle a külsőnk. Természetesen a belsőnk is, de most a fizikai síkra tenném a hangsúlyt.
Biológia órákon sokat tanulunk általánosan a testről, de az egyén lényege kimarad. Hogy mindegyik mennyire különböző és mennyire különbözően viselkedik. Máshogy reagálnak, máshogy néznek ki, nincs két egyforma fül, kéz, orr, nemiszerv. Talán pont emiatt könnyen esünk abba a hibába, hogy másokhoz hasonlítjuk magunkat, és azután ácsingózunk, ami nekünk nem adatott meg.
Kapcsolatom a testemmel
Sosem voltam jó testnevelésből, nem értettem a sport lényegét, nem tudtam, hogy mozgás közben nem a testen, hanem az elmén van a hangsúly. Lehet, hogy elmondták az órákon, de mégsem jutott el hozzám. Múlthéten beköszöntött a jó idő, és egy-egy fröccs társaságában pár barátommal felelevenítettük a testnevelés órai magasugrást, szekrényugrást, és az ezekhez hasonló gyakorlatokat, amik az asztaltársaság egyik tagjának sem ment jól. Visszagondolva jókat nevettünk rajta. De a régen tornacipőben próbálkozó Julcsiban ez máshogy csapódott le.
Azt éreztem, hogy nem vagyok jó benne, nincs közöm a sporthoz, és ez az érzés nálam egyenesen arányosan alakult a testemmel való kapcsolattal, hogy a testemben sem vagyok jó(l), és nincs közöm hozzá. Aztán ahogy teltek az évek, felismertem, hogy a sport klassz stresszlevezető. Elkezdtem futni, biciklizni, néha még csoportos edzésekre is eljártam, aztán kikötöttem a jógánál. Eleinte egyikhez sem volt kedvem, mert folyamatosan az a gondolat pörgött a fejemben, hogy nekem ez nem megy. De nem adtam fel, elmentem az órákra, a parkokba annak ellenére, hogy nem éreztem magabiztosnak magam az edzőruhában. Aztán idővel feszegettem a saját határaimat, és fiatal felnőtt fejjel rájöttem, hogy mennyire más kép él a fejemben a sportról, mint ami az valójában.
Valószínűleg az elmúlt pár év jóga, és az önismereti kalandozásom eredménye is, hogy elméletben már értem, hogy a testem lehet értem, hogy el tudom dönteni, hogy hogyan reagáljon, viselkedjen, és talán még a genetika ellenére is lehet uralni vagy inkább úgy mondom, hogy felül lehet rajta kerekedni. A sport és a kapcsolatom a testemmel pedig úgy kötődött össze, hogy a gyakorlatok során igazán hamar megtapasztaltam, hogy a mozgás olyan lehetőség, ami összekapcsol a testtel. Persze a gyakorlatban még közel sem itt tartok, de az már most ledöbbentett, hogy 28 éves koromra ismertem fel ezt a hozzáállást. Mindezt úgy, hogy eddig nem változott drasztikusan a testem, nem szültem, stb.
A „milyen jól nézel ki” eredménye
A testalkatom egészen átlagosnak mondható, és egy-két éven kívül a mérleg is mindig általában ugyanannyit mutat. Ennek ellenére sokáig nem tudtam megbékélni a külsőmmel, és még talán most sem tudom kijelenteni, hogy ez megtörtént. Viszont a környezetem sokszor hangoztatja, hogy jól nézek ki. De most nem azzal fogok jönni, hogy a dicsérő szavak vagy az olykor előforduló skinny shaming mit okoztak bennem. Eggyel hátrébb lépek.
A napokban ajánlásra hallgattam egy Miafemme Podcast epizódot, ahol a az intuitív étkezésről volt szó. A podcasterek Kurucz Salome, dietetikussal beszélgettek arról, hogy mit okoz bennünk, hogy olyan társadalomban növünk fel, ami folyamatosan diétázik, nem létező ideákat kerget, fogyni, kerekedni és szálkásítani akar. Vagyis elképesztően nagy hangsúlyt fektet a külsőre. Ennek hatására merült fel bennem, hogy bárkivel találkozom, mindig kapok egy dicséretet a külsőmre, legyen szó a hajamról, a körmömről, vagy a ruhámról. De sokkal ritkábban hallok belső tulajdonságokra jó szót. Persze, nem vagyok hipokrata, én is ezt csinálom. Csakhogy most jutottam el odáig, hogy mit okozok ezzel. Erősítem mindenkiben azt, hogy a külsejére fektesse a hangsúlyt, ahelyett, hogy a belsőt erősítené. Hiszen ha az meglenne, akkor a külsőnkkel is kevésbé foglalkoznánk, és befejeződne ez az ördögi kör.
A podcast lezárása egy nagyon érdekes feladat volt. Salome arra kérte a hallgatókat, hogy mindenki írjon össze magáról olyan jó tulajdonságokat, amiket a környezete gondol róla, és nem a külsejével kapcsolatos, hanem belső tulajdonságok legyenek. Majd amikor éppen nagyon nem megy a testünk elfogadása, vegyük elő ezt a listát, és tekintsünk az alapján magunkra.
Azt tapasztalom, hogy mindennek az előzménye, hogy először fejben tegyünk rendet. Aztán onnantól a test és a lélek magától értetődően fog simulni egymáshoz. Idővel képesek leszünk belenézni úgy a tükörbe, hogy ha nem is ment le az az 1-2 kiló, elfogadjuk, amit látunk. És bármikor szóba kerül a külsőnkkel való megbékélés, legyen az a cél, hogy jól érezd magad a testedben. De ne felszínesen, ne a környezetünk határozza meg, hogy számunkra mit jelent mindez. Ugyanakkor ne is abból álljon, hogy elhagyjuk magunkat: törekedjünk az egészségünk megőrzésére, foglalkozzunk magunkkal. A tudatossággal hosszú távon egy jobb kapcsolat is kialakulhat a testünkkel.
