Mesélnél egy kicsit a diplomamunkádról?
Egy olyan foglalkozásfüzeten dolgozom, ami segít jól érthetően megismertetni a permakultúrát, az ökotudatos gazdálkodást az alsó tagozatos korosztálynak. A végeredmény egy risograph technikával nyomtatott illusztratív kiadvány lesz, képeslapokkal, poszterekkel. Benne nyitott, több irányból megközelíthető alapfogalmak, évszakokhoz köthető foglalkozók, illetve egy Boldizsár Ildikó mese és meseajánló is található.
Hogyan került a rajzolás az életedbe? Korábban is ilyen irányzatú iskolákba jártál?
Nem, én sima gimnáziumba jártam. Alapvetően mindig is szerettem magam vizuális eszközökkel kifejezni, de az érettségi után első körben az ELTE-re jártam magyar-filozófia szakra. Tanár szerettem volna lenni. Viszont ezalatt a 3 egyetemi év alatt arra jutottam, hogy bár nagyon szép a tanári pálya, nem éreztem a motivációt a hazai körülmények miatt, hogy ebben is dolgozzak. Ennek ellenére a tanítás iránti szeretet, a gyerekekkel való foglalkozás a mai napig része az életemnek, szoktam például csoportfoglalkozásokat tartani. De végül felvételiztem a Képzőre.
Régóta rajzolsz?
Igen, nagyon régóta. Csak az én esetemben nagy gát volt az önbizalomhiány. Egyrészt korábban nem gondoltam képesnek magam arra, hogy felvegyenek a Képzőre. Sokáig éreztem, hogy ezen a területen biztos nem vagyok elég. Másrészt mindehhez hozzátett, hogy itthon a közoktatásban nem arra bátorítják a diákokat, hogy lássák magukban azt, amivé válhatnak. Nem motiválják őket, hogy a belső erőforrásaikra támaszkodjanak, helyette külső megfelelésnek kell eleget tenniük. Így a művészeti képzésekben nagyon el lehet veszni. Én eljártam a Második Emelet rajziskola előkészítőjére, ahol a helyére kerültek ezek a dolgok.
Mi inspirál az alkotásban? Van esetleg példaképed, akinek a rajzai megihletnek?
Konkrét példaképem nincs. Alapvetően nem vagyok rajongó típus, más területeken sincs etalon kedvencem. De a kortárs grafikus és illusztrációs szcénát követem, mind a két Instagram fiókomon rendszeresen osztok meg inspirációkat sztoriban, vagy akár „board”-ra rendezve, „highlight”-ban hagyva. Én az áramlásban hiszek, ami alatt azt értem, hogy van rengeteg irányzat, narratíva, amikhez lehet kapcsolódni, és nem egy személyéhez ragaszkodsz.
Mit gondolsz, az online média platformok jó lehetőségek arra, hogy ott elindulj? Vagy a nyomtatott dolgokban látod a potenciált?
Szerintem kontraproduktív hierarchizálni, hogy nyomtatott vagy online, mert fluidan egybe vannak olvadva. Ráadásul az online platformokon való jelenlét az egyik legjobb módszer arra, hogy eljussanak az alkotásaid az emberekhez. Szerintem érdemes ezeket a lehetőségeket kihasználni, hiszen ott rengeteg a felhasználó. Viszont tisztában kell lenni azzal, hogy hogyan működik. Nem szabad, hogy ezek az online terek határozzák meg, hogy hogyan értékeled a művészetedet. Fontos, hogy a tartalmat ne a social media igényekhez igazítva állítsd elő, hanem magadnak, az online tér pedig csak egy csatorna legyen. De összességébe én mindenkit biztatok arra, hogy kezdje el bátran, kitartóan, és kicsiben. Ne úgy, hogy megterhelő legyen, így jó eséllyel be tud érni a munkája.
Alkotóként hogyan tudsz hiteles és egyedi alkotó maradni úgy, hogy ennyi felhasználó van jelen ezeken a platformokon? Egyáltalán annak kell lenni?
Szerintem mindig érdemes az adott kor kontextusát nézni. Gondoljunk például arra, hogy a középkorban teljesen más volt a szerzőiség és az eredetiség jelentése, hiszen a “másolás” és idézés gyakorisága jelentette a siker és a hírnév kulcsát, de rengeteg olyan kép van, ahol nem is található szignó. Ez mindig változik. A jelenben a kommunikáció része jelentősen vizuális alapú, bármi bárhova eljuthat, ezért megnő annak az esélye, hogy véletlenül születik két hasonló dolog, hiszen a trendek ugyanúgy hatnak. De ennek is van egy etikus alapja, jó esetben nem másolják le a művészek egymás munkáját. Amit például meg lehet tenni, hogy figyelsz arra, hogy megjelöljenek forrásként, ha megosztják a munkáidat. De nyilván sok olyan dolog létrejön, ami hasonló. Ebből egy művész vagy ki akar lépni vagy nem, szerintem mindkettő rendben van, én nem érzem problematikusnak.
Mit képviselsz az alkotásaiddal?
A személyes oldalamon található alkotások önmagukért vannak. Nem azért csinálom őket, hogy bármit is képviseljek. Maximum magamat, azon belül, amiket szeretek vagy amik megtetszenek, és azokat a rajz által továbbviszem. Az Azzurro Velluton található leszbikus illusztrációkkal valamennyi aktivizmust képviselek, de nem szeretem beskatulyázni magam címkékbe, hogy én most egy társadalmi elkötelezett művész lennék. Egész egyszerűen ez egy belülről fakadó motiváció, ugyanis a leszbikusság egy alulreprezentált szexuális kisebbség és emellett fetisizált, illetve szexualizált is. Ez számomra nem jó érzés, így itt az a motivációm, hogy ezt képviseljem, az én művészetemben helyet kapjon.
Te mikor fedezted fel magadban, hogy a nőkhöz vonzódsz? Hogyan tudtad ezeket az érzéseidet képviselni?
Már a kamaszkoromtól kezdve éreztem magamban, de az út, hogy eljutottam az önazonosságig, hosszú volt. A személyes történetem az, hogy nagyon sokáig szerettem volna megfelelni az általános társadalmi és heteronormatív elvárásoknak. Ez a gondolatkör nagyon kiszorította a fejemből azt, aki igazából vagyok. De ezt az ellentmondást sikerült feloldani. Volt sok bántalmazó kapcsolatom, ami inkább összefügg a korábbi önértékelési zavarommal. Az egész inkább onnan indult, hogy részt vettem egy NANE önsegítő csoportban, ami kifejezetten nőknek szól, és bántalmazó kapcsolatok esetén nyújtanak segítséget. Ott ajánlottak egy pszichológust, és az önismereti utamnak ez lett a vége. Késői coming outom volt, de a családom és a baráti közösségem végig támogatott, emiatt nagyon szerencsésnek érzem magam. Mindemellett a művészeti reprezentáció is sokat segített, nekem az Azzurro Velluto volt az a csap, ami ezzel megnyílt.
Tapasztaltál a leszbikusságot képviselő munkáid miatt negatív visszajelzést online vagy akár offline?
Engem szerencsére személyesen nem ért negatív kritika. Olyan előfordult, hogy letiltotta az Instagram 1-1 képemet, de az a rosszul működő algoritmus miatt történt. Sajnos a művészeti dolgokat a platform nem tudja a pornográf tartalomtól elválasztani. Illetve sokat járok kisebb nagyobb vásárokra, ahova elviszem magammal az egész repertoáromat. Ott sem ért negatív élmény. Persze volt, aki meglepődött, de ez esetben konstatálta, hogy “oké, ilyet még nem láttam”, és ennyi, ami szuper dolog. De hozzá kell tennem, hogy nyilván egy fajta buborék vagy nevezzük szubkultúrának, társadalmi rétegnek, amiben élek, és tudom jól, hogy az országunk nem minden szeglete számít ennyire biztonságos térnek.
Ebből a szempontból érzel fejlődést? Vagy a te környezeted korábban is ilyen volt?
Én szeretnék hinni abban, hogy van fejlődés. De fontos külön választani a társadalmi rétegeket, vegyük például a fővárost és a vidéket, hogy hogyan jut el az emberekhez az infó. Én hiszek abban, hogy a magyar társadalom nem annyira homofób, mint ahogy bizonyos médiumokban ez megjelenik. Közben persze vannak “szabályok”, amikkel melegként együtt élünk, például ha nőként mész a barátnőddel az utcán, nem biztos, hogy mindenhol biztonságosnak tűnik megállni csókolózni, vagy van olyan környék ahol inkább nem fogjuk meg egymás kezét. Ezzel kapcsolatos atrocitások engem is értek, mint minden meleget vagy transzneműt. De megtanulod őket kezelni. Például én úgy, hogy amit csinálok, azzal amennyire lehet, hozzájárulok a magyar homofóbia csökkentéséhez.
Szerinted hogyan lehet a melegséggel kapcsolatban érzékenyíteni?
Alapvetően ennek egy természetes, alulról építkező folyamatnak kéne lennie. Ami Nyugat-Európában bekövetkezik, az pár évvel később hozzánk is elér, csak itthon vissza lett lökve. Ezáltal most van egy erős ellenszél, ki van élezve erre a társadalom egy része, ami nagyon rossz alap. Szerintem az érzékenyítésnek abból kéne állnia, hogy természetesnek vesszük, hogy nem csak egy férfi és egy nő szerethetik egymást. Hogy nyíltan lehessen beszélni az iskolákban erről. A gyerekekben alapvetően nincs sztereotípia, ők nem úgy élik meg, hogy ez az egész mennyire szörnyű, ez egy felülről érkező interpretáció, amivel hozzákapcsolják a homofób értékítéletet. Éppen ezért minél kisebb korosztálytól érdemes érzékenyíteni. Egy felnőtt személlyel, akinek berögzült ideái vannak, nehéz vitatkozni. Viszont az idősebb generációra organikusan hathat, hogy a fiatalok mit gondolnak, de ez lett itthon mesterségesen megakasztva.
Mivel bátorítanád azokat a személyeket, akik a társadalmi nyomás miatt nem képesek felvállalni saját érzéseit a szexualitásuk kapcsán?
Legyen egy olyan támogató közeg, akár csak egy ember, aki ott lesz vele, amikor coming outol, mert minden más borulhat az életében. Azt is mondhatnám, hogy legyen ő ott önmagának, de ez sajnos nem ilyen egyszerű. És ez azért nehéz kérdés, mert sokszor pont ez a közeg hiányzik. Olyankor vagy bizalmat kell hitelezni annak a néhány barátnak, akik előtt felvállalja az érzéseit, vagy ha ez nincs meg, akkor keressen olyan platformokat, ahol biztonságban érezheti magát, és talál olyan személyeket, akikkel tud erről beszélni.
Eged Enikő bemutatkozását nagykövetünkként itt olvashatod el.
