Engedjétek meg, hogy személyes oldalról közelítsem meg először a kérdést. Én mindig úgy terveztem, hogy majd szeretnék gyermeket, lehetőleg kettőt, mert én is imádom, hogy van egy testvérem. Meg hát ez az élet rendje, bele se gondoltam, hogy lehet másképp is. Holott a családunkban is van példa arra, hogy valaki nem vállalt gyermeket, és még csak meg se bánta. Mert ugye ez szokott lenni az érv, hogy majd idővel megbánod.
Aztán ahogy egyre közelebb kerültem a 30-hoz, annál többször kúszott a fejembe a gyermek gondolata. Volt, hogy szinte kétségbeesetten vágytam rá, mert azt éreztem kifutok az időből. Ez volt az a pont, amikor először elgondolkodtam rajta, hogy én akarok-e gyereket vagy külső nyomás vezérel csak? A “te korodban”, a “biológiai óra”, a “nem leszel fiatalabb” és stb. megjegyzések. Szerintem egy gyerek a legrosszabb, ha olyan okból születik, amit csak nyomás vezérelt. Tudom, hogy valóban szeretnék anya lenni, de csak akkor, amikor én úgy érzem, eljött az ideje. És teljesen megértem, ha valakinél ez sosem jön el.
Mi az az önkéntes gyermektelenség?
Amikor valaki vagy akár egy pár tudatosan úgy dönt, hogy sem most, sem a jövőben nem szeretne gyermeket vállalni. Emögött pedig nagyon sok személyes és egyéb ok állhat. Ahány ember, annyi történet.
Létező dolog például a tokofóbia, amikor valaki a terhesség és a szülés egész folyamatától retteg. Bár úgy gondolom, hogy ezen, akár külső segítséggel át lehet lendülni (ha csak ez tart valakit vissza a gyermekvállalástól), de teljesen megértem azt is, ha valaki nem kér abból, hogy ilyen szinten megváltozzon a teste.
Ott vannak még az anyagi, és környezeti tényezők, például a túlnépesedés kérdése. Sokan nem akarják kitenni a jövő generációját annak, ami valószínűleg vár a Földre, ha nem lépünk a környezetünk megmentése érdekében. Illetve az egyre nehezebb gazdasági környezet, a folyamatosan változó körülmények sem kedveznek a tudatosan gondolkodó fiataloknak. A “nekünk se volt semmink, mégis felnőttél” kijelentések nem éppen motiválóak. Bár magam is úgy gondolom, hogy nincs tökéletes időpont egy gyerek érkezésére, mert valami mindig lehetne jobb, de határozottan van olyan, amikor nagyon nem kell valahova plusz egy fő. Ha pedig valaki ezt belátja, és felismeri, az nem önző, hanem felelősségteljes.
Lépjünk tovább a lelki oldalára a kérdésnek. Sok önkéntes gyermektelenséget vállaló meg akarja például törni azt a generációk óta tartó kört a családjában, ami annyi fájdalmat okozott neki és másoknak is. Érthető, hogy ha valaki nem kapott olyan hátteret, egy szerető és támogató családot, akkor nehezebben tudja elképzelni, hogy ő jó szülő legyen.
Ami még érv szokott lenni, és ami számomra az egyik legvalidabb, hogy egyszerűen valaki nem szeretne szülő lenni. Nincs benne sem vágy, sem késztetés, hogy anyává vagy apává váljon. Ha valakiből hiányzik ez az érzés, ez a belülről jövő vágy, akkor tényleg jobb ha nem vállal gyereket.
Persze, minden változhat, de tényleg ér annyit, hogy egy új életen kísérletezzünk, hogy vajon megjön-e az a bizonyos anyai és apai ösztön?
Hogyan kezeljük, ha valaki nem akar gyereket?
Nagyon egyszerűen: fogadjuk el. Főleg, ha nem közeli hozzátartozónkról van szó. Senkinek, semmi köze hozzá, ki, mikor, mennyit akar vagy nem akar szülni.
Persze, ha mondjuk neked minden vágyad, hogy nagyszülő legyél, és a gyereked bejelenti, hogy márpedig ő nem akar gyereket, akkor elhiszem, hogy ez egy fájó dolog. Ha viszont percenként azt bizonygatod neki, hogy pedig gyerek az kell, azzal csak a ti kapcsolatotokat rontod el.
Nem árt, ha azon is elgondolkodsz, te miért vágysz ennyire rá? Mik a te belső motivációid?
Ne akarjuk megmondani, ki, mit tegyen a testével, a jövőjével, főleg, hogy ez egy másik, új életről szól, ami sokkal nagyobb felelősség, minthogy megfelelési kényszerből a világra jöjjön.
