fbpx

„Lesznek dolgok, amikben sosem fogunk egyetérteni, de a fontos kérdésekben azonos hullámhosszon vagyunk” – interjú a BoldogPárna alapítóival

Amikor a szakik vallanak (szerelmet): interjú Fischer Gabriellával és Molnár Gergely Dáviddal, a BoldogPÁRna alapítóival saját kapcsolatukról (I. rész).
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Szerző: Sós Dóra Gabriella

Gabi és Dávid együtt, egy párként vágtak bele a BoldogPÁRna projektbe. Dávid párkapcsolati tanácsadó, Gabi gyógypedagógus és családterapeuta. Mottójuk: „A boldog párkapcsolat elérhető.” Tanácsadást kínálnak pároknak, és egy sikeres YouTube-csatornájuk is van, ahol hasznos ismeretekkel gazdagodhat az oda látogató.

Az a személyes benyomásom, hogy az emberek szívesebben fogadnak el párkapcsolati tanácsokat olyanoktól, akik maguk is boldog párkapcsolatban élnek. Szintén óriási eredménynek tartom, ha két ember úgy tudja összehangolni a céljait, hogy ezek közösek legyenek, ráadásul a munka és a magánélet összefonódását is jól tudják menedzselni egy közös vállalkozásban. Ez azonban nem egy tálcán kínált idill, hanem komoly munka. Interjúnk első részében saját történetükről kérdeztem őket.

S. D. G.: Hogy lett a párkapcsolatok témája olyan fontos számotokra, hogy ezt szakmailag is előtérbe emeljétek?

F. G.: Részemről több szál is vezetett ehhez a témához. Gyógypedagógusként gyakran láttam, hogy egy kisgyerek viselkedési nehézségeinek hátterében nem csupán egy diagnosztizálható probléma áll, hanem sokszor ez tünetként jelzi, hogy valami gond, baj, nehézség van az egész családi rendszerben, ami pedig a szülők párkapcsolatára épül. Vagyis, kicsit másképp fogalmazva, ha a szülőpár nincsen jól a saját bőrében, a saját párkapcsolatában, akkor az mindenképpen hatással van a gyerekek viselkedésére – ami persze visszahat az egész családi életre. Vagyis a gyerekek érdekében is tenni kell a párkapcsolati boldogságért. 

Magánéleti oldalról nézve pedig abszolút a saját bőrömön tapasztaltam, hogy ha konfliktusok vannak a párkapcsolatomban, akkor annak erőteljes hatása van a teljes jóllétemre. De ezek a kapcsolati nehézségek orvosolhatók, csak fel kell vértezni magunkat azzal a rengeteg információval, amit a kapcsolati működésről felhalmoztak már a nálunk sokkal okosabb szakemberek, másrészt gyakorolni kell az új tudást – napi szinten, tudatosan. 

M. G. D.: Ennek több összetevője volt az életemben. Egyrészről már 17-18 éves koromban is rendkívül érdekeltek az emberi személyiség és a párkapcsolati működés összefüggései, rajongtam, sőt még most is rajongok a pszichológiai témákért úgy általában. Másrészről, amikor Gabival összejöttünk, utána rettentő sok konfliktusunk támadt a különbözőségeinkből fakadóan: a 10+ év korkülönbség, az eltérő temperamentum, az elütő kommunikációs és konflituskezelési stratégiáink oda vezettek, hogy sokszor veszekedtünk, martuk egymást. Az is előfordult, hogy már a szakítás gondolata is felmerült.

Viszont egy dolgot tudtunk: akármit is rontunk most el, mi mindenképpen együtt tervezzük a jövőt, és meg akarjuk oldani ezeket a nehéz helyzeteket. És ehhez sok-sok tanulásra és gyakorlásra volt szükségünk, ami a mai napig tart.

A harmadik összetevő pedig egy TED-előadás volt, amelyben egy több mint 80 éve tartó harvardi kutatásról számoltak be, ahol kiderült, hogy az emberi boldogság és egészség leginkább meghatározó tényezője nem más, mint a közeli szeretetkapcsolatainak a minősége. Ezt az információt valahol már sejthettük, de így kimondva már tudományosan is bizonyítást nyert számunkra, hogy a figyelmünket nem a státuszra, az anyagi sikerekre vagy a népszerűségre kellene helyeznünk.

Ha az a célunk, hogy egy boldogabb társadalomban éljünk, akkor meg kell tanítanunk a körülöttünk élőket arra, hogy miként tudnak úgy kapcsolódni, úgy együttműködni, hogy az egy kiegyensúlyozott légkört eredményezzen.

A boldog családi légkör pedig nem a születendő csecsemőtől, hanem a boldog szülőktől válik boldoggá, ehhez viszont meg kell tanulnunk felismerni és kifejezni a saját érzéseinket, illetve oda kell figyelnünk társunk érzéseire, és empátiával kell ezeket kezelnünk. Ebben akarjuk segíteni a Boldog PÁRna nézőit, és valahogy így kezdődött a Boldog PÁRna története.

S. D. G.: Mi volt az a hosszú út, ami után végül egymás mellett döntöttetek?

F. G.: Ha onnan nézzük, hogy mennyi idős voltam, mire találkoztunk, akkor mindenképpen hosszú az út! Nekem Dávid előtt volt egy közel 20 évig tartó kapcsolatom, ebből 17 évig voltunk házasok, és van két felnőtt lányom ebből a házasságból. Viszont utólag visszagondolva (utólag mindig okosabb az ember…), én abban a kapcsolatban is mintha folyamatosan kerestem volna azt a kapcsolati élményt, amit Dávid mellett megtapasztaltam.

Dáviddal a Tinderen találkoztunk, és eleinte nem igazán vettük komolyan egymást (én nem is kerestem semmi komolyat akkoriban), hiszen van köztünk tíz év, és más életszakaszban is voltunk, amikor találkoztunk. De néhány „baráti” találkozó után egyértelművé vált, hogy nekünk dolgunk van egymással: olyan erős a közös hullámhossz és a vonzalom, hogy ezt muszáj komolyan venni. Persze ez csak az út legeleje volt, a nagy érzelmek időszaka , de azért hamar előjött egy csomó nehézség, amiket Dávid is említett. De ha ezekkel nem szembesültünk volna, akkor valószínűleg nem kötöttünk volna ki ott, hogy pároknak segítsünk abban, hogy tudatosabban jelen tudjanak lenni a kapcsolatukban.

Az interjú folytatása a Tudaton Magazin oldalon ezen a linken elérhető.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32