fbpx

Thaiföld – az utazás, ami megváltoztatta az életemet

Ázsia egy kis gyöngyszeme, melynek tengere csodás, állatvilága különleges és az emberek mindig mosolyognak – röviden így jellemezném ezt a varázslatos kis részt az Indokínai- félszigeten, Thaiföldet.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Három éve volt szerencsém nekem is ellátogatnom eme ékszerdobozkába, de mai napig úgy mesélek az ott átélt élményekről, mintha csak tegnap történtek volna. 

Kultúrája igen széles skálán mozog, a buddhizmus kiemelkedő szeretetétől az igazán extrém szórakozóhelyig minden megtalálható ebben azországban. Nem hiába a világ egyik, ha nem a leginkább közkedvelt üdülőhelye. 

Thaiföld, ahol minden ember mosolyog

Mikor a bangkoki reptéren kiléptünk az ajtón, egy teljesen más világ fogadott minket. Hatalmas embertömegek mozdultak meg, de szinte tudtuk és éreztük, ki az, aki otthon van, hiszen majdhogynem minden thai ember mosolygott. Sokáig nem értettem, miért olyan boldogok, ugyanis az ország nagy része nem csak a luxusról és a pompáról szól. A hatalmas fényűző szállodák mellett gyakran jelen volt a szegénység és a szemét. 

A thai embereknek van egy mondata, ami az élet-filozófiájukat jellemzi: mai pen rai. Ez a mondat annyit tesz, hogy „semmi baj”, „ne aggódj”, „nem számít”. Sokszor ez a mondat alapján élik mindennapjaikat, aminek célja, hogy minimalizálja a konfliktust, oldja a feszültséget az emberek között. Ugyanakkor kultúrájuk alapköve is, mely kiemeli az elfogadás fontosságát. 

Ez a filozófia lehet az oka annak, hogy a közlekedésben, ami egy európai szemével kész káosz, nincs annyi baleset. És általánosságban az emberek is higgadtak. Nem búslakodnak, ha valamijük nincs meg, vagy nem jön össze egy üzlet, inkább úgy fogják fel, hogy ennek még nem jött el az ideje. Ez nem azt jelenti, hogy feladják! Sokkal inkább a kivárásra tanítja az embereket, megmutatja, hogy amin nem tudunk változtatni, az miatt fölösleges keseregni. 

Akár thai nyelven, akár angolul, panaszkodást, vagy panaszos történeteket nem fogunk a thai emberektől hallani. Sőt, ők kifejezetten nem értik a nyugati embereket, hogy például a nyaralásuk során miért panaszkodnak. Ők a jelenben élnek és próbálnak örülni mindennek, bármit is rejt számukra a sors. Egyszóval elégedettek az életükkel, akár egy villában élnek, akár egy viskóban. 

Buddhizmus, ami fenntartja a békét és a szeretetet

Thaiföldön a buddhizmus és vele együtt a spiritualitás, az emberek több mint 90%-ának az életét irányítja, annak alapelvei szerint élnek. A buddhizmus előtt az animizmus volt a fő vallási irány, aminek az elve, hogy mindennek és mindenkinek van lelke. Ez az alapelv máig él az emberekben. A buddhizmus lelki ereje és életmódja, egyfajta iránymutatás volt a nép számára, melyet nagyon könnyen beépítettek a mindennapjaikba. A spiritualitás egy fénypont a mindennapokban, de egyáltalán nem fanatikusan! Megtanulták úgy beépíteni a hétköznapjaikba a spiritualitást, hogy mellette képesek legyenek a karrierre, az élet többi részére is ugyanúgy koncentrálni. Ez annyit tesz, hogy a dolgos hétköznapok után, tartanak olyan napokat is az emberek, mikor elvonulnak egy kolostorba imádkozni. 

Kint létünk alatt, csodás volt látni, mennyire hívők az emberek. De véletlenül se rajongásra gondoljunk, egyszerűen a buddhizmus bölcsessége, szeretete, életfilozófiája járja át az embereket, sőt, a tárgyakat is.

Minden szállodának a sarkán állt egy szentély, egy úgynevezett „szellem-ház”, ahova minden nap friss üdítőt és ételt rakta az ott dolgozók, hogy a ház szelleme áldással lással el őket. 

Sose felejtem el azt a napot, mikor Pattayában ellátogattunk a nagy Buddha-templomhoz. Az érzés, mikor felértünk és megpillantottam a szobrokat, leírhatatlan volt. Nem vagyok buddhista, de a vallás szelleme átjárt és egyfajta béke szállt meg abban az órában, sőt igazából a nap hátralevő részében is a hatása alatt voltam. 

A domb tetején, a templomhoz vezető lépcső előtt, a Big Buddha szobor úgy magaslik, mint aki tényleg figyel és óvja az egész várost, egyszerűen mesés látvány.

Páratlan kulturális utazás

A thai kultúrát nagyban meghatározta az emberek vallása. Több szokás is a valláshoz köthető, annak köszönhetően alakult ki. 

A modernizációt sajnos ez az erős vallás és kultúra sem állíthatja meg, hiszen bizonyos szokások ennek köszönhetően kihalófélben vannak. 

Hiába a nyitottság és a sok mosoly az emberek felől, a nyilvános csókolózást és ölelkezést nem nézik jó szemmel az ottlakók. Persze más egy éjszakai életben történő kitárulkozás, hiszen a thaiföldi „bulis éjszakáknál” mondjuk a Walking Street-en, nincsenek szabályok és sok helyen igen erkölcstelenek. A buddhizmus ellenére, számomra meglepő volt a prostitúció ekkora mértéke és „elfogadottsága”.

Érdekesség még, hogy a thai kultúra a fejet tekinti a legértékesebb testrésznek, így annak az érintését, természetesen más ember részéről, kerülni kell. A talp a legalacsonyabb testrész, így annak mutogatásával is vigyázni kell. Ha nagyra becsült személy felé mutatjuk lábunkat, mondjuk a király felé, az a tett akár börtönbüntetést is vonhat maga után. 

Továbbá a kultúra egy nagyobb morzsája, amit bárhol máshol a világon is komolyabban kéne venni, az az idősebbek tisztelete, illetve a család fontosságának őrzése. 

A városokon kívül élő emberek mezőgazdasággal foglalkoznak. Az autópályák menték láthatók hatalmas rizs-ültetvények, és a fejlődő mezőgazdaság morzsái. A gazdálkodás köztiszteletben álló hivatás Thaiföldön.

Kiutazás előtt érdemes utána olvasni, milyen kulturális és íratlan szabályokat tartsunk be és kövessünk kintlétünk alatt. 

A filmek sokszor mutatják Thaiföld rosszabb arcát, ami a valóságban is hasonló. Bangkokban én se szívesen tévednék el bizonyos helyeken, és a nagyvárosok egyes részeire tényleg lehet mondani, hogy „bűnváros”. Viszont, ha valaki meglátja a szépet és átérzi az itt élő emberek életfilozófiáját, utána a negatív dolgokat észre se fogja venni. Utazásunk során elvarázsolt az a páratlan természetvilág és tájkép, amit láttam. 

A thaiok nem tudják még mit hoz a jövő. Folyamatosan fennálló probléma a légszennyezés, magas a politikai bizonytalanság. Viszont biztosan tudom, hogy amíg a thai mentalitás megmarad, és a „mai pen rai” szerint élnek, ez a csodás ország nem fog elveszni. 

Kapcsolódó cikkek