fbpx
Nemrég az egyik barátnőm esküvőjén jártunk, ami igazán meghittre sikerült. Miközben végignéztem a barátaimon, óhatatlanul elgondolkodtam a barátság fogalmán és a változásokon.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy szinte egy az egyben megmaradt a gimis lánybanda, akikkel felnőttem. Sőt, azóta olyan csodás tagokkal bővült, mint például Julcsi, akit olyan érzés, mintha mindig is ismertem volna.

Ahogy ott ültünk az esküvőn, már mind csupa felnőtt nők, és együtt örültünk a menyasszony örömének, elöntött egy csomó érzelem. Egyrészt, micsoda kiváltság, hogy most itt vagyunk mind. Pedig akadtak hullámvölgyek, eltávolodások, van, aki közülünk jelenleg is külföldön él, mégis mindig ott folytatjuk, ahol az előző beszélgetés véget ért.

De azért nem egy egyenes, tökéletes út van a hátunk mögött. Mert valahol ez a szimbiózis, és összetartás, ami a mi kis csajbandákat jellemzi, nehezen enged be újakat. Persze, mindig akadt egy-két új tag, de én saját magamon vettem észre, hogy néha kevésbé voltam nyitott, hiszen nekem már megvannak a barátaim, köszönöm szépen, nincs szükségem újra.

Aztán volt olyan időszak is, hogy én magam távolodtam el tőlük. Ahogy ez lenni szokott, bizony egy új szerelem miatt. Szépen lassan egyre többször mondtam le találkozókat, aztán azon kaptam magam, hogy nem is nagyon hívnak. És haragudtam ezért. Pedig hozzátartozik egy barátság dinamikájához, hogy néha nagyon közel vagyunk, néha pedig van olyan időszak, amikor nem találjuk a közös hangot. Sokat tanultam aztán ebből, és azóta igyekszem tudatosabban részt venni, ápolni a kapcsolatokat, pasik ide vagy oda.

Mindeközben arra is rájöttem, ami bár nem nagy újdonság, de hogy a barátságok rólunk is szólnak. Hogy mennyire ismerjük a saját igényeinket, hogy hogyan állunk az önbizalmunkkal. Nekem sokszor volt az a problémám, hogy valahol belül, mindig kicsit kívülállónak éreztem magamat. Féltem attól, hogy ha nem lennék, talán senki észre se venné. Miközben ez valóban rólam szólt, nem pedig a barátaimról.

Amit el kell fogadni, hogy ahogyan az ember, úgy a kapcsolatai is változnak. Minél idősebbek leszünk, úgy alakulnak át a prioritások, és persze nem lehetünk már azok az időmilliomos bakfis lányok, akik egykor voltunk. Viszont helyette lehet élvezni a bár nem olyan sűrűn, de együtt töltött minőségi időt. Ápolni és elfogadni a barátság újfajta minőségét.

Amikor én elkezdtem nem görcsösen hozzáállni ehhez a témához, rájöttem, milyen jó ez az újfajta nyitottság. Ennek köszönhetem például, hogy ma már Dórit is a barátomnak mondhatom. Ő volt az, aki mellett megértettem, hogy nem kell mindig egyetérteni, csak nyíltan kommunikálni.

És jöjjön egy kis nyálas rész is a végére: az az igazság, hogy a Kollektív Magazin adta nekem a legtöbb tanulságot a barátságokról. Ahogyan hárman csiszolódtunk, és csiszolódunk a mai napig. Megtanulni helyén kezelni azt, hogy nem csak barátok, de kollégák vagyunk. És mégis, ez lett az a hely, ahol igazán elkezdtem érezni, hogy tartozom valahova, ahol nem vagyok kívülálló.

Ennek köszönhetően tudtam aztán értékelni minden kapcsolatomat, elengedni olyanokat, amik fájó pontok voltak, mégis hálával gondolni rájuk, mert akkor sokat köszönhettem nekik.

Tanuljuk meg elfogadni, értékelni, megélni, és ha kell elengedni a barátságokat.

Barátság témájáról is olvashattok még.

Kapcsolódó cikkek