fbpx

Szabó Magda szerint élni gyönyörű és neki elhiszem

Idén ünnepelné 105. születésnapját Szabó Magda írónő, így nem csoda, hogy számos rendezvényt, előadást tartanak az ő személyéhez fűződően. A Várkert Bazárban hétvégén megtudhattam, mi a boldogság titka az írónő szerint. Most pedig elmondom.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Te alakítod az életed

Vallotta mindig is Szabó Magda, aki nem kevés nehézségen ment keresztül az élete során, mégis megtudta őrizni az életkedvét és pozitivitását. Dr. Keczán Mariann, irodalomtörténész, akit nem kevés közös pont, és helyszín kötött össze az írónővel, egy igazán személyes előadást hozott össze a Várkert Bazárban.

Még a hardcore Szabó Magda rajongóknak is adódhatott olyan rész, ami újdonsággal hatott.

Az írónő verseinek, esszéinek, drámáinak és regényeinek közös pontja az egyéni vagy közösségi életben megélt válsághelyzet és ennek megoldása volt. A kisebbrendűség leküzdésére védőszérumot, a boldogság elérésre pedig recepteket kínált.

Boldogságreceptek

Igen, ha sorra vesszük Szabó Magda életét, és munkásságát, akkor dr. Keczán Mariann szerint kikristályosodik előttünk egyfajta séma, amire ha odafigyelünk, talán mi is közelebb kerülünk a megoldáshoz.

Megismerhetjük az írónő boldogságról alkotott képét, életfelfogását, ami még napjainkban is adhat eligazodási pontot. De mik ezek?

  1. Nem szabad a lomot szaporítani!
  2. Légy őszinte! A hazugság nem vezet sehová.
  3. Minden ember titok. Tedd fel a kérdést? Hogy kell élnem, hogy megértsem a titkokat?
  4. Hálás legyél, mert ha sokat kívánnak valakitől és nem nézik el neki, ami hiányossága van, azt mutatja, hogy jó lélekkel vannak hozzá!
  5. Ne halogasd; bocsánatot kérni nem szégyen!
  6. Gyászolni sokkal egyszerűbb, mint engedelmeskedni!
  7. Emlékezz és felejts!
  8. Dolgozz és segíts rendbe hozni azt, ami elromlott.
  9. Mindenki mindenkiért felelős!
  10. Vigyázz a világra!

Számomra az utolsó két intelem volt a leghúsbavágóbb. Szabó Magda vallotta, hogy fontos megérteni, hogy másokkal közösségben élünk, és próbáljunk úgy élni, hogy “ne súroljuk le egymásról a bőrt”. Milyen jó lenne, ha ezt sokan megszívlelnék, és együtt vigyázhatnánk a világra. Biztos, hogy kicsit mindenki boldogabb lenne.

Szabó Magdával kapcsolatos írás itt

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32