fbpx

Merengés a parkban

Erőt kellett vennem magamon, hogy a magány társaságában lépjek ki ma a napfényre. De annyira szomjaztam rá, hogy megtettem. És milyen jól tettem!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Elindultam a legközelebbi kávézó irányába, hogy egy pohár koffeinnel barangoljak a lakásunk körül, de zárva volt. Magamban sóhajtva felnéztem, az égen egy felhő se. Bátorított, hogy folytassam tovább. Elmentem az Attila útig, ott egy másik számomra kedves bisztróban kértem egy kávét és egy pacsnit. Melegem volt, épp még jólesően melegem. 

Megkaptam a rendelésem, és útnak indultam a Vérmezőre; a metropoliszi zűrzavarból kizökkentő parkba. A legközelebbi padot szemeltem ki magamnak fejben, majd mikor beléptem a füves területre az elsőn egy idős házaspár napozott. Hezitáltam a szemetes és a pocsolya melletti padok között, végül a szemetes mellettire ültem le. Rég sütkéreztem már így a napon. Persze nemcsak engem, sokakat kicsalogatott, embereket, állatokat, növényeket. 

Elindítottam egy EP-t a telefonomon, amit mostanában minden nap meghallgatok. Nemrég tudtam meg, hogy mit is jelent: ‘extended play’, vagyis nem a rádiós, rövidített felvételek. 

Csukott szemmel ültem, annyira kényelmes volt. Nem zavart senki. Nem kellett beszélgetnem senkivel. Pihentem. Azt hittem, majd jönnek a világmegváltó gondolataim, de én csak arra tudtam gondolni, hogy nem bánnám, ha ilyen enyhe maradna a tél. Így visszakapnék Spanyolországból egy kicsit. 

Néha azért kilestem a szemem alól: babakocsit tologatók, idős párok, kocogók mentek el előttem, kutyák köröztek körülöttem. Elfogyott a pacsni és a kávé is. 

Aztán jött egy varjú, a szájában egy kifli csücske, nekem is a kedvencem. Belemártotta egy pocsolyába, vízzel puhította meg a már tikkadt kifli maradványát. Lenyűgöz, ahogy alkalmazkodunk a városi környezethez. Jött egy másik, el akarta venni tőle, akkor megfutamodott és egy fára repült. Pont a napba. Micsoda klisé! Tetszett. Le is fotóztam. Most megint itt köröz körülöttem. Idevonzott még párat, varjú táncot járva veszekednek egy ujjbegynyi ételen. 

A telefonomon visszatükröződik az arcom. Felnézek belőle. Mindenben tükröződöm, mindenben ott vagyok. Lejárt az EP. A nap még süt, az ujjaim vége hideg. Elindulok.

Borítókép: József Koller (unsplash.com)

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32