Jönnek a robotok és elveszik a munkánkat?
Nem egy film, videójáték, könyv alapszik azon a gondolaton, hogy egyszer olyan szintre nő már a mesterséges intelligencia, hogy mellette feleslegessé válik az emberi erőforrás. Sőt, idővel még az uralmat is átveszik. Nos, ne menjünk a sci- fi irányába, nézzük inkább a tényeket, hogy hol tartunk ma.
Sokan inkább úgy tekintenek erre, mint egy plusz eszközre, ami segíti az emberiséget a fejlődésben, előrelépésben. Azt is fontos szem előtt tartani, hogy a gépek, még azok is amik fejlettebb mesterséges intelligenciával rendelkeznek, még mindig emberek által vannak programozva, így ez természetes határokat is szab. Ami mindaddig megnyugtató, amíg azt feltétlezezzük, hogy jó szándékkal készülnek.
De mi is az a mesterséges intelligencia?
Bernard Marr, a híres tech újságíró így fogalmaz a mesterséges intelligenciáról: olyan gép vagy ágens, mely tanulás révén képes magát fejleszteni, és így egyre jobb eredményt létrehozni, emberi beavatkozás nélkül.
Manapság az üzleti életben az AI kifejezést olyan szoftverek leírására használják, amelyek képesek tanulni és jobbá tenni az adott folyamatot.
Amikor napjainkban a mesterséges intelligenciára (AI) gondolnak az emberek, olyanok juthatnak eszükbe, mint például az Alexa vagy a Siri, vagy olyan nagyszabású projektek, mint az önvezető autók. Ezek nagyon izgalmasak és figyelemfelkeltőek, de az AI valósága valójában eszközök és alkalmazások ezrei, amelyek csendesen futnak a színfalak mögött, és egyszerűbb feladatok automatizálásával vagy előrejelzésekkel teszik egyszerűbbé az életünket.
Nagyon sok területen lehet hasznos számunkra a mesterséges intelligencia, amelyeket érdemes kiemelni. Ilyen például az egészségügy, ahol, hogy csak egy példát hozzunk, a Google Health és a londoni Imperial College fejlesztett ki egy olyan algoritmust, amely öntanulás útján fejlesztette a mammográfiás eredmények olvasását. Így még nagyobb eséllyel kapunk pontos és helyes diagnózist, ami életeket menthet.
Meg kell említeni még a csillagászatot is, hiszen arra is volt példa, hogy az AI segítségével sikerült észlelni a Földre veszélyes aszteroidákat, amelyeket korábban a NASA szakemberei nem tekintettek problémának.
De ott van még a közlekedés, az ügyfélszolgálat, a marketing és még számos terület, ahol a munka gyorsabbá, egyszerűbbé és pontosabbá válhat, hála a mesterséges intelligenciának.
De akkor miért félünk tőle?
Talán nevetségesnek hangozhat, de a sok film és egyéb mű, amik előre vetítették a robotok általi pusztulást, igenis benne van a fejekben. Valamint, egy teljesen normális és emberi reakció, hogy félünk vagy legalábbis óvatosan állunk az újhoz, az ismeretlenhez.
Elveszik a munkánkat
Az egyik legfőbb indok, ami miatt sokan tartanak a mesterséges intelligenciától az az, hogy így már nem is lesz szükség az emberekre.
Az tény és már ma is létező dolog, hogy a feladatok automatizálásával, számos munka kiváltható gépekkel. Ma már nem csak a gyárakban, de az úgynevezett fehérgalléros, irodai munkáknál is. Az szinte biztos, hogy a következő évtizedekben át fog alakulni a munkaerőpiac, és lesznek szegmensek, amik megszűnnek. Viszont azt is fontos hozzátenni, hogy ezek a gépek, programok egyelőre nem tudnak felügyelet nélkül működni. Valójában a legtöbb sikeres mesterséges intelligencia-megvalósítást úgy hajtják végre, hogy az AI-rendszer kibővített intelligencia-szerepet biztosít, támogatja az embert abban, amit a legjobban tud, és nem helyettesíti őt teljesen. A munkahelyek összességében tovább nőnek, és új réseket találnak, miközben a gépek egyszerűen felváltják a régi munkameneteket. Az emberiség eddig is mindig adaptálódott a fejlesztésekhez, így nincs kétségünk afelől, hogy ez most is így lesz.
Félelem, hogy rossz kezekbe kerül
Mindennek a kulcskérdése az, hogy ki és mire akarja ezt használni, és jogosan merül fel bennünk, hogy mi van, ha nem mindenki csak a jó dolgokra akarja majd alkalmazni. Az AI-nak már most nagy szerepe van a katonaságnál, a hírszerzésben, de még az álhírek terjesztésében, befolyásolásában is. Ez egy valós veszély. Ezért mindenképp szükséges lesz ennek valamilyen szintű szabályozása, ellenőrzése, de persze teljesen kiküszöbölni nem lehet.
A jövő már elkezdődött
Az biztos, hogy ha tetszik nekünk, ha nem, a mesterséges intelligencia használata, fejlesztése már jelenleg is zajlik. Viszont azt se felejtsük el, hogy a robotok sohasem lesznek képesek eredeti gondolatok létrehozására, ők mindig egy adott program alapján futnak, és ebben sose lesznek az ember előtt. Az a része már sokkal ijesztőbb, hogy ez a tudás, kiknek a kezébe kerül és ők mire használják majd. Így idővel a kormányoknak, törvénykezésnek is jobban oda kell erre a területre figyelnie, hogy valamiképpen szabályozni lehessen.
További tudományos cikkek