fbpx
Minden bizonnyal mindenki járt már életében állatkertben, és talán fel is merült benne az a kérdés is, hogy jó-e, ha ezt a kezdeményezést pénzzel támogatja. Sokan biztos egyből rávágják, hogy nem, pedig a kérdés ennél összetettebb.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az állatkertek előnyei

1. Tudományos ismeretek

Az állatkertek létfontosságúak az állatokkal kapcsolatos tudományos ismereteink fejlesztésében.

Ha meg akarjuk menteni a vadon élő fajokat a kihalástól, és helyre szeretnénk állítani természetes ökoszisztémáját, meg kell vizsgálnunk, hogyan élnek és reagálnak ezek a fajok a vadonban. Ez az a terület, ahol az állatkertek pozitív szerepet játszanak: zárt és biztonságos teret kínálnak az állatok tanulmányozására, kisebb kockázattal és olyan változókkal, amelyek befolyásolhatják viselkedésüket.

Ennél is fontosabb, hogy a vadon élő fajok szaporodási sebességének és ciklusainak megértése lehetővé teszi populációik kezelését. Valamint ezekben az intézményekben lehetőség van a beteg állatok gyógykezelésére, életük meghosszabbítására. A veszélyeztetett vagy kiemelt figyelmet igénylő vadon élő fajokkal kapcsolatos tapasztalatszerzés és az ő befogásuk szintén csökkenti az ember-állat konfliktusokat. 

2. Fogságban való tenyésztés

Az állatkertek otthont adnak olyan programoknak is, amelyek segíthetnek megakadályozni az állatok kihalását és növelni a populáció méretét. Ugyanis hosszú távú menedékhelyként működnek az állatok számára. Olyan helyet biztosítanak a számukra, ahol az emberi beavatkozás megvédheti az állatokat a külső emberi fenyegetésektől és egyéb külső kockázatoktól.

Sikeres példa a Los Angeles-i Állatkertből: 1982-ben mindössze 23 kaliforniai kondor maradt a vadonban. Ma már 100 él a Los Angeles-i Állatkertben, amelyek közül 75 példányt szabadon engedtek a dzsungelben. A kutatók 1987 óta végzett folyamatos erőfeszítéseinek köszönhetően minden egyes kondort befogtak, akik  bekerültek egy fogságban végzett tenyésztési programba. Ez tette lehetővé a végeredményt.

3. Ismeretterjesztés

Az állatkertek rendszeresen felhívják a figyelmet a vadon élő állatok védelmére. A zoológusok gyakran dolgoznak együtt a természetvédelmi dolgozókkal, hogy felvértezzék őket vadvédelmi ismeretekkel. Szükség esetén képzett szakembereket küldenek a világ más részeire is, hogy az edukációt és más állatkertek körülményeit javítsák.

Az állatkertek a fajokról is felvilágosíthatnak. Végső soron képesek ráébreszteni minket a vadon élő fajok fontosságára és az ezek és az ökoszisztéma védelmére irányuló erőfeszítésekre.

állatkert
Forrás: unsplash.com

Az állatkertek hátrányai

1. Nem minden állatkert jó állatkert

Nem minden állatkert egyenlő. Némelyik tökéletesen működik, van, amelyikkel vannak kifogásolnivalók, és van olyan is, amelyik nagyon rossz. Utóbbi azt jelenti, hogy  nincs megfelelően karbantartva, vagy kevésbé jól képzett személyzetet alkalmaznak. 

Az 1980-as években a San Diego-i Állatkertben végzett állatkísérletek hasonló állapotot tártak fel. Sok állat elpusztult a gyakori nyugtatózás, az alultápláltság és a szállítás közbeni ismétlődő sérülések miatt. 

2. A fogságban tartás problémákat is okozhat

Ha az állatokat fogságban tartják az állatkertben, az hosszú távon káros hatással lehet rájuk. Az angliai Plymouth Egyetem tanulmánya szerint a lapos betonkerítések és a szoros bezártság depressziót, fóbiát és agressziót okoz az ebben a környezetben elhelyezett vadon élő állatokban. 

Joggal mondhatjuk, hogy mindannyian tudjuk, hogy a ketrecek milyen korlátokat szabnak az állatokra nézve. De talán ennél is fontosabb, hogy egy állatkert soha nem lesz képes olyan környezetet biztosítani az állatok számára, mint a vadon, ahol a természetes lelőhelyük lenne.

Mi lehet a megoldás?

Az állatkertekkel kapcsolatos problémák megemlítése után számos megoldás kidolgozásra került ezek ellensúlyozására. Ennek egyik úttörő példája egy dán állatkert. A 300 hektáros Zootopia-t a BIG építésziroda tervezte, mégpedig úgy hogy a lehető legjobb környezetet biztosítsa az állatok számára.

állatkert

Így valósult meg egy olyan állatkert, ahol  nincs rács, kerítés vagy üveg, hogy bent tartsák az állatokat. Az építmény elrendezése lehetővé teszi, hogy az állatok szabadon barangoljanak egy “fánklyuk” alakú megfigyelő központot körülvevő területen. Itt a látogatók kileshetnek, és megpillanthatják az alatta tartózkodó állatokat. Tehát itt nem az állatok, hanem az emberek vannak “ketrecben”. 

Összességében mivel annyi kárt okoztunk a környezetünkben, az állatkert lehet az egyik módja annak, hogy megóvjuk a fajokat a veszélytől és a kihalástól. Számos faj hosszú távú túléléséhez nélkülözhetetlen ez a megoldás. 

Az állatkertek pedig nemcsak védik ezeket a fajokat, hanem tájékoztatják és felvilágosítják közönségüket a vadon élő fajok és élőhelyeik fontosságáról. Továbbá edukálnak, hogy hogyan éljünk környezetbarátabb életet és hogyan alkalmazzunk fenntartható eszközöket a mindennapjainkban. Tény, hogy vannak hibák egyes állatkertekben, amelyeket orvosolni és javítani szükséges, de jó állatkertek nélkül szinte lehetetlen lenne megvédeni a veszélyeztetett fajokat a kihalástól.

Forrás

További környezetvédelmi témák

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek