fbpx

Jessica útja – több, mint filmajánló

A Netflix új filmje, elsőre amolyan feel good tini sztorinak tűnhet, ám az igaz történeten alapuló Jessica útja valójában ennél sokkal több. Bevallom én néhány momentumot könnyes szemmel izgultam végig.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Jessica Watson egy létező nő, aki idén tölti be a 30. életévét, de olyan sikereket ért már el az életben, amiket kevesen mondhatnak el magukról. Az ausztrál lány gyerekkora óta vitorlázott, majd egy szép napon a szülei elé állt azzal a tervvel, hogy ő lesz a legfiatalabb a világon, aki körbehajózza a Földet. Az előkészületek alatt rengeteg kritika érte a családot, elsősorban a média részéről. “Hogy lehetnek ilyen felelőtlenek a szülők? 16 évesen nem engedhetik ezt meg neki! Halálba küldik a gyereküket!” – csak, hogy néhány vádat felsoroljak azok közül, ami őket érte.

És ha belegondolok, egészen biztos vagyok benne, hogy én nem engedtem volna el a 16 éves lányomat X napra egyedül a végtelen óceánba. De Jessica szülei megtették, engedték a lányuknak, hogy valóra váltsa álmát. Számomra pedig nagyon inspiráló a története, és ajánlom mindenkinek. Még csak nem is muszáj a Netflixes adaptációt megnézni, Jessica könyvet is írt a történtekről, annak ellenére, hogy egyébként diszlexiával küzd gyerekkora óta. Nem mellesleg pedig dokumentumfilm is készült az útjáról 2010-ben, hiszen maga is videóblogolta az eseményeket. Így bőven van miből megismernünk őt.

A lány egyébként végül 210 nap alatt vitorlázta körbe a Földet, számos életveszélyes helyzetbe került, és voltak pontok, amikor biztosabbnak tűnt a halál, mint a túlélése. 16 évesen sikerült megdöntenie a rekordot, a világ legfiatalabbjaként hajózta körbe a Földet. Sydney-ben maga az ausztrál miniszterelnök várta, aki hősnek titulálta. Jessica azonban válaszában közölte, hogy ő nem hős, csak egy lány, aki rengeteget dolgozott azért, hogy megvalósítsa, amit akart.

Néhány szót a Jessica útja adaptációról

Bevallom, ha tudom előre, hogy dokufilm változat is van, akkor lehet inkább azt nézem meg, mert mégiscsak elképesztőbb azt látni, ami tényleg megtörtént. A sztori egyébként így is lenyűgöző szerintem, de valószínűleg a dokumentumfilm jobban átadja a mélységeket, ahogyan Jessica 210 napig teljesen egyedül létezett önmagával egy vitorláson.

A Netflixes változat sem rossz, én tényleg bőgtem rajta, és izgultam, hogy sikerüljön neki, de nyilván érződik egy kis hollywood-i vonal. Az irreális naplementék, a számítógépes bálnák stb. Viszont néhol nagyon szép látványvilág tárul elénk. Például egy jelenetben éjszaka jön ki a fedélzetre Jessica, az óceán vizén tükröződnek a csillagok, és egybefolyik az ég a vízzel, ami olyan volt, mintha az űrben lenne valójában. 

Nekem viszont hiányzott kicsit az igazi nehézségek a bemutatása, amit ugyan érintett a film, de azt gondolom ennél keményebb momentumok is voltak, amit talán a dokumentumfilm jobban visszaad. Bár azt is elismerem, 210 napot 2 órában összefoglalni, nem könnyű. 

Összességében azért mégis jól sikerült. Nekem pedig pont kellett a lelkemnek, hogy lássam, emberek mire képesek, ha valamit igazán szeretnének. Ezért ajánlom neked is a Jessica útját, akármelyik változatban is nézed meg, vagy olvasod el.

Borítókép: imdb

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32