fbpx

Kiránduló és program tippek Tatán

Jön a jó idő, egyre többen indulunk el a természetbe, hogy végre egy kis napfényhez, friss levegőhöz jussunk a hosszú bezártság után. Íme, néhány tipp, hova érdemes ellátogatni gyerekekkel Tata környékén, ahol garantáltan jól fogják magukat érezni a szülők is.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Mivel Tatán élünk, ezért ki nem hagynám az itteni remek lehetőségeket a felsorolásból, és engedjétek meg nekem, hogy ezzel indítsak. Ha ide látogattok, semmiképp ne hagyjátok ki a Tatai várat. A vár körüli maradványokon a gyerekek előszeretettel futkároznak, kergetőznek, ugrálnak rajta. Igazán remek bújócskához, labirintusos játékhoz és kergetőzéshez. Az én gyerekeim kifulladásig képesek „lövöldözős”-bújócskázósat játszani a romokon, aztán azon versenyezni, ki tud és mer leugrani a vár kisebb-nagyobb maradványáról. 

Ha már kellően kifáradtak a romokon, pihenésképpen érdemes bemenni a várba, ahol idényszerű kiállításokat tartanak. Mellette pedig állandó tárlatként megtekinthető a Középkori kőtár, a „Római szoba” – a Brigetióból származó, falképekkel díszített szobának a teljes rekonstrukciója – , Középkori kiállítás, római kőtár és a tatai céhek történetéről szóló kiállítás. 

Emellett a kisfiamnak külön öröm, hogy a tatai várban mindig található „bátor katona”, akit képes hosszú percekig csodálni, elámulva nézni a páncélját, a kardját és ezernyi kérdést feltenni közben.

Mielőtt tovább haladnék, egy májusi programot is szeretnék ajánlani nektek, ami nem más, mint a Patara. Ez az egyedülálló esemény, amit minden évben megrendeznek, a 16-17. század életének mindennapjaiba enged bepillantást. Az Öreg-tó partján vásári forgatag fogadja a látogatókat, és a füves területen török és magyar csapatok vonulnak fel, játszák el a törökök elleni csatát puskákkal, ágyúkkal és testközeli harccal.

Közben az Eszterházy kastély udvarán korhű mesterségeket lehet kipróbálni: nemezelést, agyagtálkészítést, korabeli gyerekjátékokkal játszhatnak a gyerekek. Múltidéző kiállítások, katonazenekari fesztivál, lovasbemutatók, tankok, igazi fegyverek tárháza sorakozik fel a látogatók előtt. Szem és fültanúi lehetünk még a tatai vár ostromának – csak arra vigyázzunk, legyen nálunk füldugó, mert amikor kilövik ágyúval a tatai vár kapuját… nos… nekem utána órákig csengett a fülem. 

tata

A gyerekeknek kánaán! A kisfiam még egy évvel a program után is emlegeti a lovagokat, és az ágyúropogtatást. Nem is csoda, hogyalig várja az idei Patarát, melynek időpontja 2023. május 26-28.

Szeretnék egy kicsit a szülőknek is kedvezni: a Zsigmond bástyán található egy remek pizzéria és borterasz, melyről gyönyörű kilátás nyílik az Öreg-tóra. A pizzájuk isteni, a gyerekek is odáig vannak tőle, a felnőtteket pedig többféle bor várja szomjoltásra. A nyári estéken gyakran élőzenével, különféle táncos programokkal kedveskednek a vendégeknek. 

Ha kellően körbe jártuk ezt a környéket, és esetleg még egy nagyobb sétát is tettünk az Öreg-tó körül, akkor a gyerekeknek aktív kikapcsolódás lehet az Építők parkjában található játszótér. Ebben az a szuper, hogy a kicsik és a nagyobbak is megtalálhatják a számukra megfelelő elfoglaltságot. Ugyanis van egy rész kialakítva homokozóval, hintákkal, kicsiknek való mászókával, ugrálóval. És kicsit távolabb a „bevállalósabbaknak” egy kötelekkel kialakított mászókás terület, levegőben lévő, ingatag híd, és magasról induló csúszda. Emellett pedig még egy kis edzős rész is megtalálható, ha épp kedvet kapnánk a szabadban sportoláshoz. 

Szerencsénk van, mert a játszótér mellett íncsiklandozó ételeket kínáló büfék és éttermek sorakoznak. Így ha megéhezünk a nagy játék után, lehetőségünk van egy finom ebédre is az Öreg-tó partján. 

Ha Tatán járunk, ne hagyjuk ki továbbá a Fényes Tanösvényt sem. Olyan, mintha egy másik világba csöppennénk… fahídon közlekedve tesszük meg a közel 1,5 km hosszú, negyvenhárom állomással rendelkező ökoturisztikai útvonalat. A láp fölött sétálva találkozhatunk különféle élőlényekkel is. Nekünk a gyerekekkel remek szórakozást nyújtott, hogy azon versenyeztünk, ki veszi észre először a teknőst, egy újabb halat vagy akár egy levélen sütkérező békát. A program igazán bővelkedik kalandokban is: van olyan része a túrának, ahol kötélhídon kelünk át, és van, hogy csónakban evezve jutunk át egy újabb részére a területnek. Mindemellett az élővilágot bemutató információs táblákkal találkozhatunk – tehát bőven jutunk információkhoz a helyi élővilágot és a lápréteket, láperdőket illetően. 

Szuper állomás lehet a Kálvária domb és környéke is – ideális futkározáshoz, különféle szabadtéri játékokhoz, vagy akár piknikezéshez is. A gyerekeink nagyon szeretnek ott labdázni, fogócskázni, télen pedig – ha szerencsénk van és esik hó – szánkózni. Ha már ott járunk, menjünk fel a Fellner Jakab kilátóba, mely 40 méter magasra tornyosul. A tetején lévő nyitott teraszra közel 200 lépcső vezet fel, de megéri a fáradozást, mert igazán egyedülálló látványt nyújt fentről a kilátás. A Kálvária domb lábánál pedig megtaláljuk a Szabadtéri Geológiai Múzeumot, ahol őslénytani és földtani kiállítást nézhetünk meg. Ez a természetvédelmi terület többszáz millió év geológiai eseményeit és annak élővilágát ismerteti. 

Tata

Ki nem hagynám a felsorolásból az Angolparkot, és az ott található játszóteret. Különösen húz a szívem ehhez a területhez, hiszen itt volt az első randink a férjemmel… De ettől eltekintve is remek hely egy kiadós sétára a gyerekekkel, kacsaetetéssel egybekötve. A parkban található egy mesterségesen létrehozott barlang, amely remek szórakozást és bújócskát ígér a gyerekeknek, kicsit több aggódást a szülőknek – de nem érdemes kihagyni. 

A sétánk során láthatjuk a Műromokat, ami szintén remek szórakozást ígér a gyerekeknek. És a most már kiszáradt mederben szuper program a bogárgyűjtés! Az én gyerekeim rengeteg bodobácsot találtak, amit aztán a sétánk végén természetesen visszaengedtünk a természetbe (a kisfiam hatalmas elégedetlenségére). A Cseke-tó körül egy 2,2 km-es sétát tehetünk, ahol a gyerekek tudnak biciklizni, rollerezni, futkározni, sétálni. Szuper kis program az egész családnak! 

Ha megéheznénk, az Angolpark Pálmaház felőli bejáratánál fagyit is kaphatunk. A másik végén pedig várja a gyerekeket egy homokozóval, hintával, mászókával és edzőrésszel kialakított játszótér is. 

Pihenésképp, ha már kellően elfáradtunk, felülhetünk a kisvonatra, amely végig visz minket Tata főbb pontjain, miközben egy kis idegenvezetést is hallgathatunk. Nálunk az összes gyerek imádja, egyik nyáron háromszor kellett felülnünk rá. Akkor még kétéves volt a kisfiam, és ő nagyjából az út felénél úgy döntött, hogy akkor ő most kiszáll (mert útba ejtettük a játszóteret)… szerencsére meggyőztük, hogy maradjon még egy kicsit mellettünk…

Bízom benne, hogy sikerült kedvet kovácsolnom egy tatai kiránduláshoz! Abban biztos vagyok, hogy aki ellátogat ide, máskor is vissza akar majd térni – mert gyönyörű hely, remek programokkal és felejthetetlen élményekkel. 

Fotók: Szabó-Vincz Dóra

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32