Elérkeztünk az – Új életünk Hollandiában- befejező részhez. Ahogy ültem a számítógép előtt, becsuktam a szememet és egy pillanatra felidéztem az elmúlt időszak történéseit. Hálás vagyok Julcsinak, és a lányoknak, hogy kiírhattam magamból és ezáltal megoszthattam veletek, a hollandiai életünk picike részleteit.
Az előző részben elmeséltem nektek, hogy bizony voltak nagyon mély pontok. Küzdelmek önmagunkkal és egymással is. Betegség, derékfájdalom, munkahelyi és lakás problémák, lelki vívódások. Minden egyszerre jött. A cikk végén azt ígértem, hogy elmesélem nektek mi mindenen mentünk még keresztül, amíg le nem zártuk a 2021-es évet. Ez a rész, ami egyben a befejező rész is, nem egy szokványos írás lesz. Könnyekkel, felismerésekkel teli, őszinte írás. Tudom, hogy minden, amit leírok most az már a múltban történt, de ahogy a címben is olvashatjátok: befejező rész…Itt és most lezárok minden olyat, ami csak egy picit is, de fájdalmat okozott, hogy ezt az évet, felfrissülve, megújulva kezdhessem.
A tavalyi év bizony bővelkedett a jóban és a rosszban egyaránt, de számomra a legnehezebb időszak az a decemberi hónap volt. Több mint 6 évet éltem Londonban és 9 hónapot Svájcban, a barátaim, családom nélkül. Kimaradtak közös nyaralások, születésnapok, húsvétok, de a karácsonyi időszakot kettő alkalom kivétel mindig Magyarországon töltöttem. De most nem… Tudom mások évek óta nem látták a szeretteiket, és teljesen egyedül kellett tölteniük az ünnepeket és átlépni az új év küszöbét. Szóval én még hálás is lehetek, mert itt van Ádám, de nehezen viseltem, hogy nem tudtunk haza utazni. Talán elsősorban azért, mert nagyon nehéz időszakot hagytunk magunk mögött.
Sokan azt gondolják, milyen jó nekünk, hiszen kint élünk külföldön, jól keresünk, mi gondunk lehet? Na, hát ez nem így van teljesen. Itt sem kolbászból fonják a kerítést. Mert van, amikor egész decemberben reggel – este – reggel – este dolgozol, szombat – vasárnap, túlórával megspékelve. És már kb. tizedjére felejted el, hogy videó hívás volt megbeszélve a legjobb barátnőddel, vagy egész egyszerűen a pároddal sincs időtök egymásra. Már alig várod, hogy karácsony legyen, hogy utána egy hétig lábat lógatva pihend ki az egész éves fáradtságot. Majd azért még szenteste napján, délelőtt rohansz a kis szkennereddel felvenni az utolsó rendeléseket, aztán gyorsan beállsz a helyedre bedobozolni és küldeni, de közben egyre csak az jár a fejedben, hogy otthon ez idő alatt, Édesanyukád már javában főzi a finom húslevest és süti a halat, majd közösen díszítik a fát, este pedig a szokásos évek óta tartó családi hagyomány keretein belül kibontják a fa körül az ajándékokat, ( ahol még a kutyusok is kapnak ajándékot) hatalmas ölelés és puszik közepette, miközben a te szíved meghasad, hogy nem lehetsz ott, az nem egy kellemes érzés.
Persze, azért próbáltuk Ádámmal megteremteni magunknak a hangulatot, annak ellenére, hogy saját fát nem tudtunk állítani, így be kellett érnünk a hotel recepcióján lévő csodálatosan feldíszített, szinte a plafonig érő karácsonyfával. Így este mi is felvettük a karácsonyi pulcsinkat, lementünk egy fotó erejéig és szerencsénkre még egy pohár forralt borral is megkínáltak minket. Majd átadva egymásnak az ajándékokat, bort nyitottunk és elindítottuk a karácsonyi film maratont. Szóval nálunk így telt a tavalyi karácsony.
Ja és majdnem elfelejtem a legfontosabbat. Mivel kitartó típus vagyok, így addig kerestem az éttermeket idekint Hollandiában, amíg rá nem találtam egy magyar házaspárra, akik szerencsére fantasztikus menüket állítottak össze. Volt minden, mi szem szájnak ingere. Halászlé, többféle hús, köretek, mákos és diós bejgli ( 2 napig tartottak) torta, és egy magyar fehér bor. Nagyon finom volt, de egyetlen egy dolog azért hiányzott belőle, méghozzá az anyai szeretet. Mivel Hollandiában pont az ünnepek előtt hirdettek lockdownt, bezárt minden, kivétel az élelmiszer boltok, így szó szerint a kettő ünnep között nem csináltunk semmit. Pihentünk, pihentünk, és pihentünk. Ja, és persze filmeztünk, olvastunk, és megint filmeztünk és megint olvastunk. Na jó, azért voltunk lent sétálni is, megnézni a díszkivilágítást, és végre volt időnk minőségi időt tölteni egymással.
Majd eljött a szilveszter napja. Őszinte leszek, engem soha nem izgatott annyira a szilveszter, mint másokat, hogy megbolondulva készülődjek már hetekkel előtte. Viszont a december 31-e mégis különleges nap a számomra / számunkra. Ugyanis ilyenkor ünnepeljük az évfordulónkat. Mi most voltunk 2 évesek. Hihetetlen, hogy repül az idő. Mi szó szerint már megjártuk együtt a hadak útját. Átmentünk tűzön – vízen át egymásért. A szép pillanatok mellett voltak mély pontok és tisztában vagyunk vele, hogy lesznek is még, de kitartunk, mert tudjuk, hogy minden rossz egyszer véget ér. Hiszen, nekünk kell változtatni, ha szebb és jobb életet akarunk. Azt még elárulhatom azért, hogy a szilveszter különösen jól telt a barátaink társaságában. Gyönyörű szép házat béreltünk ki, egy édes kis faluban, messze a város zajától. Majd eljött az éjfél. Ahogy ott álltunk az asztal körül, kezünkben a pohár pezsgővel, hallgatva a magyar himnuszt, gondolatban egy picit otthon jártam. Az egyik szemem sírt, de közben a másik örült. Majd egy perc múlva már egy teljesen új év vette kezdetét. 2022-őt írtunk.
Mielőtt szilveszter napja eljött volna, én már hetekkel előtte listát készítettem, hogy melyek azok a dolgok, amiken szeretnék majd változtatni és visszahozni a mindennapjaimba. Az első és legfontosabb, amit már Ádám is sokszor próbált nekem elmagyarázni az érdekemben, hogy engedjek el dolgokat, amelyek nem fontosak. Ne rágódjak rajtuk órákat, napokat, heteket. Ismerem magamat, nem lesz könnyű, de itt az ideje, hogy végre belássam, talán ez volt az egyik ok, amiért az elmúlt időszak nehéz szakaszait még nehezebben viseltem, mint amire számítottam. Mert én nem ilyen voltam. Erős, kitartó, kemény, küzdő nő.
Be kell vallanom, hiányzik ez az énem. Úgyhogy minden erőmmel azon leszek, hogy ez az év csak a jóban bővelkedjen. Szeretném a sportot újra beiktatni a napi rutinok közé, a jógával is megismerkedni, meditálni, többet olvasni esténként, naplót vezetni és minden nap tenni a céljaimért. Mert a testi egészséghez elengedhetetlen, hogy a lélek is szárnyaljon. Ádámmal nem tettünk konkrét fogadalmakat, de megígértük, hogy türelmesebbek leszünk egymással, hiszen tudjuk, hogy minden vihar után megjelenhet a szivárvány, csak akarnunk kell. Nem tudjuk, hogy mit hoz a holnap, de már nem is akarjuk a válaszokat keresni. Már nem akarjuk azzal tölteni a mindennapjainkat, hogy rágörcsölünk dolgokra. Nem akarunk megfelelni. Nem akarunk önsajnálatot. Megakarjuk élni a boldog pillanatokat. Mert az elmúlt időszak bizony kőkeményen próbára tett minket. De itt vagyunk és tervekkel telve vágunk neki a 2022-es évnek.
Most pedig lassan a végéhez közeledem az – Új életünk Hollandiában – harmadik és egyben utolsó, befejező részéhez. Azonban mielőtt ez megtörténne, ha nem haragszotok meg, szeretném az utolsó mondatokat a kedvesemnek ajánlani.
Drága másik felem! 2 éve, hogy minden a feje tetejére állt, mert a sors közbeszólt és megváltozott minden. Jöttél és felforgattál mindent. Nem volt mindig egyszerű. Voltak hullámvölgyek, viharok, könnyek, de a nap mindig kisütött újra. Imádom, hogy mindig megnevettetsz, hogy tudod a teát filter nélkül szeretem meginni és esténként csak úgy alszom el, ha foghatom a kezedet. Hogy én mit szeretek benned? Azt, ahogyan küzdesz. Hogy jöjjön bármilyen vihar, te túléled és folytatod ott, ahol abba hagytad, hogy segítesz, támogatsz és mindig van egy ötlet a tarsolyodban, hogyan hozzál ki a mélypontból. Szóval jöjjön bármilyen kihívás, mi szembe szállunk vele, mert ez az év rólunk fog szólni. Mert együtt minden könnyebb.
Ezzel pedig véget is ért a három részes boldog és mélypontokkal teli hollandiai életünkbe való kalauzolás. Remélem tetszett nektek. Ha bárkinek bármilyen kérdése van az itteni életről bátran forduljon hozzám bizalommal. Sok sikert kívánok mindenkinek a 2022 – es évhez.
