Már az elején leszögezném, hogy ez nem mindenkinek való, nem mindegy, hogy mit és hogyan csinálunk. Még csak azt se mondom, hogy van valós hatása, és most aztán minden méregtől megszabadult a testem. Nálam ez inkább egy akaraterő próba volt.
- nap – Nem is olyan nehéz ez!
Nyilván egy hétfői napot választottam a kezdésre, de azért előtte vasárnap még megágyaztam anyáék pörköltjével. Előre szólók, te ne így csináld! Én egy kész fitneszprogram csomagot vettem előre elkészített biolevekkel, amelyben napi pár szelet rozskenyér elfogyasztása is engedélyezett a gyengébbek számára, amilyen én is vagyok. Az első napon búzafű és gyümölcslé keverék volt a menü, ami meglepően finomra sikerült. Délután nagyképűen konstatáltam, hogy hát nem is vagyok éhes, milyen jól is bírom. Estére aztán beköszöntött a fejfájás és a gyengeség is.
- nap – A pokol egyik kapuja
A reggel némi fejfájással köszöntött rám, de egészen jól éreztem magam és még mindig nem éreztem a kínzó éhséget. A második napi menü egy paradicsomos lé volt, ami leginkább egy Bloody Maryre hasonlított, csak sokkal kevésbé élvezhető formában. Ekkorra már eléggé éreztem, hogy az energiaszintem a nullához közelít, és koncentrálni is nehezemre esett. Erre a napra elég sok munkám is volt , így nagyjából minden részfeladat után kicsit le kellett pihennem. Estére még erősebb lett a fejfájásom, amit én ráadásul nehezen is viselek. Éhes nem voltam, de nem mondom, hogy nem szemeztem a párom vacsorájával, így inkább korábban lefeküdtem.
- nap – Maga a pokol
Na, ha a kedd volt a pokol kapuja, akkor szerdára be is léptem rajta. Reggel annyira fájt már a fejem, hogy bevallom ittam egy kis kávét. Apropó kávé. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fog hiányozni a koffein, de erre a napra eljutottam odáig, hogy intravénásan tudtam volna magamba tolni. Ez a nap az ananászléről szólt, ami igazi felüdülés volt, és egy kis energiát is adott szerencsére. Azonban a könnyed reggeli kezdések után, délutánra borzalmasan elfáradtam és baromira elkezdtek hiányozni az ízek is. A folyton felvillanó Tasty-s videókkal kínozni lehetett volna, így igyekeztem kerülni minden hasonlót. Ez volt az a nap, amikor először gondoltam arra, hogy feladom. De estére rájöttem, már olyan közel a cél, hogy nagyon haragudnék magamra, ha végül most megállnék előtte.
- nap – Fény az alagút végén
Mindenki mondta, hogy csak át kell esni a holtponton és utána minden szebb lesz. Meglepő módon ez így is történt, és az utolsó előtti napon feltámadtam hamvaimból. Erre a napra céklalé volt a terítéken, ami váratlanul finom volt, pedig sok rosszat olvastam róla. Az előző estémet fórumok böngészésével töltöttem, ami annyira volt jó, hogy megerősített abban, hogy nem csak én szenvedek. Testi változások szempontjából kijött egy csomó ragyám, cserébe viszont olyan lapos hasam lett, mint bakfis koromban. Erre a napra ráadásul programunk is volt, mert két kedves barátunk látogatott haza külföldről. Bevallom, ismét csaltam, mert két pohár sört ittam ezen az estén és még csak nem is szégyellem magam miatta.
- nap – Fszom az egészbe!
Némi fáradtsággal keltem az előző esti összejövetelt követően, pedig már egészen szépen helyreállt az energiaszintem és nem csak a kanapén, magzatpózban vártam, hogy ez a nap is elteljen. Viszont, valószínüleg a két előző esti sörnek (is) köszönhetően, ekkorra tört rám a farkaséhség. Tököm ki volt az egésszel, ráadásul a répalének csúfolt lötty maga volt a pokol. Este hatkor úgy döntöttem lezárom ezt a léböjt kúra akciót és rendelek egy rohadt nagy hamburgert, hogy biztosan szétcsapjam az eddigi eredményeket, már ha voltak. Köszönöm kérdésed, a hamburger baromi finom volt, a maradék répalevet pedig a barátom itta meg.
Összegzés
Ez egyáltalán nem volt egy szabályos léböjt kúra, egyrészt mert rozskenyeret ettem közben, másrészt mert itt-ott csalogattam. Mégis, összeségben elégedett voltam, mert bár voltak mélypontjaim, azért egész szépen kibírtam. A barátaim szerint látszik némi karcsúsodás rajtam, bár én ezt nem vettem észre, de ki vagyok én, hogy vitatkozzak velük. Töredelmesen bevallom, hatalmas változást nem észleltem, talán a könnyebbség érzést tudnám kiemelni, ami kifejezetten jól esett így a karácsonyi időszak után. Hogy újra nekiállnék-e? Biztos, hogy nem! Bár, ahogy magamat ismerem, idővel majd megszépülnek az emlékek és lehet, hogy fogok még céklalevet nyakalni.
