A pánikroham teljes mértékben nem behatárolható lefolyású, sokan, sokféle módon tapasztalják meg. Tünete lehet az erős szívverés, a légszomj, a kontrollvesztés, a hirtelen ránktörő nehéz érzés, indokolatlan rossz közérzet vagy az előtörő erős félelem. Vannak, akiknek enyhébb, másoknál pedig nagyon komoly lefolyású, már-már infarktushoz hasonló módon jelenik meg. Egyik változata sem egyszerű, bármelyikkel is találkozunk, érdemes foglalkozni vele, ugyanis ha életünk során többször is jelentkezik, akkor felmerülhet a pánikbetegség gyanúja.
Engem személy szerint az enyhébb változata kísér már tinédzser korom óta, kisebb-nagyobb kihagyásokkal. És bár a pszichológusok akiknél megfordultam, nem tekintik hasznosnak a konkrét diagnózissal megbélyegzés gyakorlatát, de az előfordulási számot tekintve valószínűleg közel van a pánikbetegséghez amit tapasztaltam az évek során. Bárhogyan is nevezzük azonban, nem könnyíti meg az életet, ezért mesélek egy kicsit róla, én hogyan élem meg, és mi az, ami segít benne, hogy elkerüljek, vagy megállítsak egy ilyen roham szerűséget.
Életem során összesen hét alkalommal találkoztam az érzéssel, ebből volt, amelyik kiteljesedett és voltak alkalmak, amelyikeknél sikerült megállítanom a folyamatot az elején. Nálam a forgatókönyv úgy néz ki, hogy adott szituációban hirtelen nagyon nem érzem magam biztonságban, rámtör egy rettentően nehéz, szorongó érzés, ami megbénít és kiszakít a valóságból. A fejemben képek röpködnek az adott szituáció legrosszabb szcenáriójáról, és elfog a rettegés, hogy mindez valósággá fog válni rövid időn belül.
Elveszítem ilyenkor az uralmat a gondolataim felett, nem tudom leállítani a bekúszó képeket, és ki kell jönnöm a helyzetből, ami a félelmet kelti. Végül pedig olyan elviselhetetlenné válik az egész, hogy kitör belőlem sírás formájában, a szervezetem valószínűleg így tud megbírkózni vele, mert általában ez hozza aztán a megnyugvást. Nem volt teljesen egyforma egyik ilyen roham sem, de nagy vonalakban ez jellemezte azt, amikor végigjátszódott a teljes forgatókönyv.
Az első esetek gimis koromban törtek fel, ezek közül a legnehezebb az volt, mikor egy hatalmas ázsiai étteremben dolgoztam éppen pincér kisegítőként, és aznap egy 100 fős vietnámi esküvős csoportot kellett kiszolgálnunk. Nagy, kör alakú asztalok voltak itt, középen forgatható üveg résszel, ami egészen tipikus az ilyen helyeken, és azt a célt szolgálja, hogy a forgatásával mindenkihez eljusson mindegyik fajta étel. A levesek kivitelénél tört rám a pánik szorító érzése. Olyan képek úsztak be a fejembe, hogy a nagy leveses tálat ráejtem az üvegre és minden ripityára törik, a szilánkok pedig sérülést okoznak a vendégeken. Megdermesztett ez az érzés, lényegében megbénultam, és nem tudtam leállítani a képeket a fejemben, muszáj volt kimenekülnöm a szituációból. Szerencsére együttérzőek voltak velem, kiengedtek az öltözőbe, ahol kitört aztán belőlem a sírás. Onnantól képtelen voltam visszamenni, így megsemmisülve sepregettem az étterem előtt a szétszórt konfettiket.
Mivel ebben az időszakban többször is szembesültem ezekkel az érzésekkel így az iskolai pszichológushoz fordultam segítségért. Vele arra jutottunk, hogy a biztonságérzetem nincsen megalapozva, vagyis feltehetőleg gyerekkoromban nem tudott kiépülni. Nem kell semmi komolyra vagy dúrvára gondolni, lehet ez kiskori költözések miatt, vagy mert érzékenyebb voltam arra, hogy magamra hagynak kicsit. Ahogyan a pánikrohamok megjelenései is számtalan félék lehetnek, úgy a mögöttük lévő okok is egyénileg változóak. A beszélgetéseink után egy ideig aztán nem jött elő ilyen jellegű pánik.
Legközelebb már csak felnőttként éreztem hasonlóan bénító, rohamhoz közelítő dolgot egy megcsalásos eset kapcsán. Ekkor is az a szorító érzés települt rám, ami miatt nem voltam képes hazáig sem jutni. Az utolsó két alkalom pedig az elmúlt hetekben történt az utazásunk alatt, egyiket sikerült megakadályozni, ez egy hajó úthoz kötődött, a második azonban végigment rajtam, ennek oka többek között a számomra nehézkesebb repülős leszállás volt. És addig nem is tértem magamhoz, míg ki nem értünk a reptérről. Ekkor megkértem a páromat, hogy öleljen át és megintcsak kitört belőlem a sírás, csak így voltam képes feloldani az egészet.
Technikák, tanácsok a pánik enyhítésére
Saját eseteimből, tapasztalataimból tanulva azt tanácsolom, hogy ha van lehetőséged megosztani valakivel, hogy min mész éppen keresztül, akkor mindenképpen tedd meg! Mert iszonyatosan sokat tud segíteni a támogatása. Ezért ne féljünk segítséget kérni! A hajóban például a párom két biztató szava és, hogy fogta a kezemet, renegeteget számított, adott valamennyi biztonságérzetet. A másik dolog, hogy próbáljunk valamiféle kontrollt találni, például a testünk felett. Szintén a hajós esetnél nekem például eszembe jutott, amikor lovagolni tanultam, hogy ott fel kellett venni a ló ritmusát, együtt kellett mozogni vele, hogy ne dobáljon. Valami hasonlót próbáltam csinálni a hullámok dobálása esetében is és ez egy picit olyan érzést adott, hogy én irányítok. Mindezeken túl számomra hasznos az is, ha tudatosítom magamban ilyenkor, hogy ami a fejemben lejátszódik, az nem a valóság, hanem a félelmeim szüleménye.
Továbbá szeretnék megosztani veletek egy nagyon jó kis technikát, amit Nick Trenton: Stop overthinking című könyvében olvastam. Ennek a neve Az 5-4-3-2-1 földelő technika, lényege pedig, hogy az érzékeink segítségével tereljük el a figyelmünket egy kezdődő pánikroham esetén. Így csináld:
Először keress a környezetben öt dolgot, amit látsz a szemeiddel, és be tudsz azonosítani, meg tudsz figyelni. Ez lehet bármi. A repülős esetemben akár egy másik ember, akár a légiutaskísérő, vagy a széken levő matrica.
Ha ez megvan, akkor keress négy olyan dolgot, amit a kezeddel meg tudsz érinteni. Ez megintcsak bármi lehet. A saját ruhád anyaga, a melletted ülő keze, egy könyv borítója, vagy az ülés huzata, és ténylegesen fogd is meg ezeket.
Ezután figyelj meg három dolgot, amit hallasz. Egy fülhallgatóból kiszűrődő zene, az utasok morajlása, vagy éppen a gép zúgása, mindegyikre koncentrálj rá egy picit.
Ha pár percig a hallásodra fókuszáltál, utána következik a szaglásod, ez már kicsit nehezebb terep, de annál inkább lefoglal majd. Érzed a saját parfümödet? Vagy a melletted ülőét? Esetleg épp kért valaki egy kávét, aminek megcsapott az illata? Ha nagyon koncentrálunk, számtalan illatot felfedezhetünk.
Végül pedig az ötödik érzékünk következik: az ízlelés. Elsőre ez is nehéznek tűnhet, de biztos ittál vagy ettél valamit, vagy bekented a szádat korábban, tehát valamiféle ízt fel tudsz fedezni.
Mire az öt érzék végére érsz, már annyira elterelődött a figyelmed a félelmedről, hogy talán el is múlt a pánik. Azonban fontos leszögezni, hogy a pánikrohamok akármilyen erősek vagy gyengék, ha rendszeresek, akkor valami lényegeset akarnak jelezni. Ennélfogva én szívből javaslom, hogy keressünk fel egy szakembert és kezdjünk el vele együtt dolgozni a problémán!
