Az kijelenthető, hogy napjaink világa talán inkább az extrovertáltaknak kedvez, viszont azt butaság lenne gondolni, hogy valóban ennyire egyszerűen skálázhatóak lennének az emberek. Én mindig is inkább csendes, megfigyelő típus voltam, már gyerekként is. Aztán ahogy egyre biztonságosabb nekem egy szituáció, úgy leszek egyre hangosabb és bátrabb is. Akkor most én végül is mi vagyok? Egyáltalán, mit jelentenek ezek a címkék és mire jók?
Extrovertált vagy introvertált?
Pont mintha a Harry Potter Roxfortjában lennénk, ahol csapatot kell választani. Nevükből is adódóan, az extrovertált emberek könnyebben nyilvánulnak meg kifelé: azaz álltalában ők a buli lelke, a munkahelyi szószólok stb. Az introvertált emberek pedig befelé fordulnak inkább, kevesebbet beszélnek, és nincsenek oda a szereplésért. Aztán ott vannak az úgynevezett ambivertáltak, akik, ha elképzelünk egy skálát, valahol az extrovertált és az introvertált személyiségtípus között helyezkednek el. Ez azt jelenti, hogy mind a két típusból hordoznak jegyeket.
Mire jó a skatulya
Azonban a képlet nem ilyen egyszerű. Hiába töltjük ki magazinok ezreit, hogy vajon melyik személyiségtípushoz tartozunk, a kép ennél sokkal árnyaltabb.
Hiszen a személyiségünk (jobb esetben), egy változó, fejlődő dolog. Befolyásolja hány évesek vagyunk, mennyi a tapasztalatunk. Persze vannak olyan jegyeink, amik adottak és nem sokat változnak az éveink múlásával, de mégis, akár bizonyos helyzetekben is képesek vagyunk másképp viselkedni. Lehet, hogy a munkahelyünkön zárkózottak vagyunk, a barátainkkal pedig kinyílunk, vagy éppen fordítva. Sőt, az is előfordulhat, hogy ez időszakonként változik. Van, hogy minden időnket emberekkel töltenénk és van, amikor semmire sem vágyunk, csak egy jó könyvre és csendre.
Emlékszem, engem sokat piszkáltak már gyerekként is, hogy miért vagyok ilyen csendes. Ez annyira zavart, hogy pontosan emlékszem, amikor gimiben az első napunk volt, elhatároztam, most minden másképp lesz. Az első óránk irodalom volt az ofőnkkel, és feletett egy kérdést, amire tudtam a választ, mert előtte nyáron olvastam róla egy könyvben (ugye milyen jó, hogy nem csak buliztam), és mai napig emlékszem a gyomorgöcsre, hogy fel merjem tenni a kezem és hangosan válaszoljak, tök idegen emberek előtt. Persze, utána csodás érzés volt, de mégis, megéri megerőszakolni magunkat, amilyenek vagyunk? A válaszom: néha igen. Mert van, hogy simán a könnyebbik utat választjuk, vagy félelemből nem vágunk bele valamibe, és így kimaradunk egy csomó élményből.
Én a mai napig izgulok, ha új embereket, helyzeteket kell megismernem. Ez különösen hasznos tulajdonság, ha újságíró az ember, de ezt dobta a gép. Viszont én is sokat változtam az évek során és sokkal nyitottabb lettem a világra, anélkül, hogy erőlködnöm kéne.
Minden bizonnyal, ez igaz egy egykor hangos, néha túlharsány személyiségre is. Neki is van egy introvertált énje, ő is szeret néha a háttérbe húzódni, és talán sokszor őt is csak a helyzetek teszik azzá, amivé a környezete gondolja: az örök bohóc, ő az, aki szerepel, stb.
Az élet nem fekete vagy fehér, ahogy azt néha szeretnénk. Nincsenek csak extrovertált és csak introvertált emberek: egy skálán mozog mindenki, és hol ilyen, hol olyan, hol kevert személyiségjegyeket lehet felfedezni az emberek nagy többségén.
Érdemes megfigyelni, mi az életünk során a skála melyik felén mozgunk inkább, ugyanis ez befolyásolja a munkánkat, a társaséletünket. Fontos, hogy ne szégyelljük, akármilyenek is vagyunk: próbáljuk olyan emberekkel körül venni magunkat, akik elfogadnak úgy, ahogy vagyunk.
Tévhitek
Sokan gondolják, hogy az inkább introvertált emberek félénkek és félnek. Holott a visszahúzódók nem szoronganak, ők csupán így érzik jól magukat: kevesebb nyüzsiben.
Illetve azt is sokszor hallani, hogy biztos minden színész, előadóművész extrovertált típus. Pedig számos olyan művészt lehet ismerni, akik sokkal inkább befelé fordulóak, és nem imádják az összes partit, vagy, hogy ők vannak folyton a figyelem középpontjában. Ők alkotni szeretnek, ami persze figyelemmel jár, már ha jól csinálod.
Ebből is látszik, hogy nincs értelme skatulyázni, hiszen könnyen lehet ez is meg az is igaz rád. Az életünk során annyi bélyeget kapunk vagy aggatunk saját magunkra feleslegesen. Ezzel csak egy újabb terhet raksz a válladra, aminek meg kell feleleni, és simán lehet, te nem férsz bele egyikbe se. De ez így van jól.
