Ennek a fenntartható megoldásnak külföldön, főleg Dániában, Hollandiában és Németországban már kiemelt múltja és kultúrája van, hazánkban pedig az utóbbi 4-5 évben jelent meg. De szerencsére egyre több civil szervezet és cég építi ki tevékenységét eköré. Sőt, büszkélkedhetünk is, ugyanis nemrégiben startolt el a Mastiff Cargo Bike nevű cég, akik hazai tervezésű, itthon sorozatgyártott cargo-példánnyal léptek a piacra. Ezen kívül egyedi cargo-bicikliket készít még a Duna Cycles és a Salamon recargo is. Érdemes tudni egyébként, hogy ezek a járművek újonnan többféle árkategóriába tartoznak, aminek aranyközépútja körülbelül a 350.000 forint. Ettől aztán persze a határ a csillagos ég, egy alacsonyabb teljesítményű autó árával is megegyezhet egy magasabb kategóriás cargobicikli, ami közül némelyik nyomkövetővel és elektromos rásegítettel is felruházott.
Cikkünkben pedig bemutatjuk, hogy kiket hívhattok segítségül, ha szeretnétek kisebb-nagyobb csomagok szállításánál vagy akár költözéskor a környezetet nem károsító opciót választani és támogatni.
Gólya Futárszolgálat
A Gólya Futárszolgálat csapata 2020 márciusában, a koronavírus okozta új helyzetben indította el futárszolgálatát, melynek keretein belül kapott helyet náluk is a teherbringa. A srácok Budapest egész területén vállalnak szállítást, az árukiszállítástól kezdve egészen a költöztetésig. A Gólya Közösségi Ház egyébként egy fővárosi független közösségi helyszín, akik számtalan civil dolgot ellátnak a vendéglátás és programszervezés mellett. Telephelyükön rádió, óvoda, különböző civilszervezet helyet kapott, és a társaság aktívan szerves része a nyolcadik kerületnek. A teherbiciklis szolgáltatásukról további információt itt találsz.
DELIVER-ED Budapest
A DELIVER-ED Budapest cargobiciklijét Erdész Dávid 2018-ban indította útjára. Azóta pedig meg se áll, és gyakorlatilag mindent szállít, amit hűséges paripája elbír. Fuvarozott már kisbútorokat, polcokat, több tucat növényt és cserepet, mosógépet, raklapnyi olívaolajat, de catering eszközöket is 70 fős rendezvényre. Sőt, még kisebb költözésekben is segédkezett. Új Mastiff cargobringája pedig a napokban került hozzá, hogy erősítse a hazai frontvonalat. Részletekért itt jelentkezhetsz nála.
Cargonomia
A Cargonomia a Cyclonomia, a Zsámboki Biokert és a Kantaa szervezetek közös együttműködése. Tevékenységei közé pedig nem csak a teherbiciklik, hanem zöldségdobozok és a városi élelmiszertermesztés és ennek kapcsán a városi zöld terek kialakítása is bele tartozik. Közösségi Teherbicikli Megosztó rendszerük a városi fenntartható mobilitás megteremtése érdekében tartják fent. Így nem csak magánszemélyek, de cégek jelentkezését is várják, akár kisebb flották kialakításához. Hosszú távú céljukként pedig egy rendszerezett, kerületenként elérhető közteherbringa bérlési rendszeren is dolgoznak. A szolgáltatásaik igénybevétele mellett pedig érdemes követni a munkájukat, amiben a nemnövekedést, fenntarthatóságot, jóllétet, demokráciát és alternatív gazdasági rendszereket támogatják.
Fürge Róka Futárszolgálat
A legfrissebb karbonmentes csomagszállító cég, a Fürge Róka Futárszolgálat szintén a fővárosban pedálozik a környezetbarát kiszállítás forradalmasításáért. A hétköznapi kerékpárok mellett náluk is igénybe vehetjük a teherbiciklis megoldást. Facebook bejegyzésük szerint hamarosan ők is Mastiff kerékpárral fogják járni a várost. Az árakról és a részletekről itt tájékozódhatsz.
Málhás Bringás
Ez a debreceni csapat úttörőként került az ottani cargó-bicikli piac élére. A kisvállalkozás kifejezetten teherbiciklikre szakosodott, amivel bevásárlásban, csomagszállításban és ügyintézésben is segítenek. Ez a környezettudatos cég már több mint 3 éves futártapasztalatot tudhat magáénak. További információkról itt olvashatsz.
ViddL futárközösség
Végezetül pedig a felsorolásban kicsit rendhagyó jelleggel szeretném pár sorban bemutatni a ViddL futárközösséget is. Ez az online platform arra szakosodott, hogy kiszállítás céljából összekösse a csomagküldőket a futárokkal. Jelenleg a fővárosban, Győrben, Kecskeméten és Debrecenben elérhető a szolgáltatásuk. A hagyományos bicikliken kívül Budapesten náluk is megjelentek már egy-két darabszámban a cargóbiciklik. Támogassuk ezt a kezdeményezést, hogy teret kapjon a tiszta levegő a városokban is.