fbpx
Végiglapozva a fotóalbumokban a régi fényképeket, amin szüleid öltözéke majdnem megegyezik a tieiddel, vagy ’90-es évek filmjeiben látott ruhadarabok után áhítozni, teljesen rendben van, hiszen a divat ismétlődik. A cikkből kiderül, hogy miért.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

A divat egy folyamatosan fejlődő szakma, ahol a tervezők úgy dolgoznak, mint a kutatók, munkájuk során pedig megjósolják a trendeket és eszerint létrehozzák a különböző kollekciókat. Az ő munkásságuk az utcai öltözködéstől a koktélruhákon át szinte egy iparágat se hagyott érintetlenül, hiszen megannyi munkaruha, sportruha, szabadidőruha és társait kínálnak már nekünk. Ezek a trendek viszont ciklikusak. 20 évente többé-kevésbé a régi divatirányzatok kerülnek újra terítékre, mindezt az esetleg ismerősen csengő „20 éves szabály” is alátámasztja. Ami nekünk ma feleslegesnek, régimódinak tűnhet, az az újabb, nálunk fiatalabb generációk figyelmét fogja felkelteni 20-30 év múlva. Gondoljunk csak a Jóbarátok első évadjaiban látható öltözékekre. Sokunk hasonlóképp öltözködik most 20-on évesen, mint a 90-es évek Monicaja vagy Rachelje. Vagy ha láttuk a Stranger Things sorozatot, akkor ott is feltűnhetnek ezzel kapcsolatos összefüggések. Hiszen a színészek ruházata leginkább a 80-as évekbeli divatra hasonlít, különös tekintettel a csíkos mintákra, fényes anyagokra és nadrágtartókra, amikből szintén megtalálunk egy-egy elemet a ma divatos szettekben is. De akár csak nézzünk be a mi szekrényünkbe és vegyük számba hány vintage darab található ott, amik általában nagyszüleinké vagy szüleinké voltak.

James Laver 50 éves elmélete

A húsz éves szabály mellett James Laver divatelméleti szakember és történész, a divattrendek életciklusának megmagyarázásra különböző szabályokat vezetett be, melyeket Stanley Marcus, Neiman Marcus volt elnöke támasztotta alá. Ő eszerint szerezte be készletét a boltjában az 1960-as évek végén. Laver elmélete azt állítja, hogy a divatban lévő tendencia „intelligens”, és egy adott trendnek körülbelül 50 évre van szüksége ahhoz, hogy visszahódítsa a piacot. Mert bár a tendenciák mozoghatnak ciklikusan, egy bizonyos darab igazi visszatérésnek oka kell, hogy legyen; különben az csak egy öltözet. A válltömés egy remek példa erre. Eredetileg férfi futballmezhez készült, majd a 30-as években, a második világháború idején került be a női trendekbe, amikor a nők negyedének megengedték, hogy dolgozhassanak. Ezáltal valamelyest a jogok kiharcolásának egyik szimbóluma lett. Ezzel magyarázható visszatérése a  80-as években, mikor egyre aktívabbak és sikeresebbek lettek a női egyenjogúságért küzdő mozgalmak. Innentől kezdve pedig a válltömés a női öltözködés elengedhetetlen része lett.

Szoknyahossz elmélet

Angolul a „hemline” elmélet szerint a globális gazdaság is befolyásolhatja a divat változásait. A gazdasági válságok idején az emberek egyszerűbb, hosszabb élettartamú darabokba fektetnek be, nem pedig drága, vagy kirívó ruhákba. Ezt Geogre Taylor közgazdász támasztotta alá először az 1920-as években. Ő kötötte össze a gazdaságot a szoknyák hosszával. Ez mindössze annyit tesz a gyakorlatban, hogy minél jobban virágzik a gazdaság, annál rövidebb szoknyákat hordanak a nők, annak érdekében, hogy kilátszódjon divatos harisnyájuk és annak díszei. Ezzel párhuzamban pedig, mikor szegényes idők jártak, akkor a szoknyahossz megnövekedett, hogy elrejtések a nők a tényt, hogy nem engedhetik meg maguknak a selyemharisnya megvásárlását.

Celebek szerepe a divatban

Természetesen a híres emberek is meghatározó szerepet játszanak a divattrendek változásában. Napjainkban öltözködésükben megfigyelhető a 90-es évek óta ismétlődő divat. Vegyük például a fekete bőrszoknyákat, amiket Mariah Carey viselt a 90-es években, míg 2017-ben Bella Hadid modell képviselte ezt az irányzatot egy londoni bemutatón. De ugyanilyen a garbónyakú pulóver, amit a 90-es években Dwayne Johnson és Jamse Franco viseltek. Majd ezt a fajta ruhadarabot utána Nick Jonason látták 2015-ben az American Music Awards  díjátadón. Az övtáska is szintén megjelent és nagyon divatos lett ismét a 90-es évek óta, amikor Kendall Jenner modell saját márkájú Kendall és Kylie szivárványos bodyjával kezdte el viselni. Nézzünk csak körül most az utcákon, mennyien hordják, és a boltokban, hány féle van most készleten.

Számtalan oka lehet tehát a divattrendek vissza-visszatérésének, legyen szó gazdaságról, egy személyről, vagy egy ikonikus kiegészítőről, ami a történelem során újra és újra szimbolizált egy mozgalmat. A leírtak szerint pedig akár mi is átgondolhatjuk, hogy elmúlt éveink ruhadarabjai vajon melyik múltbéli időszak ikonikus darabjai voltak.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek