Szerettünk volna egy cikket címezni azoknak a személyeknek, akik átélték már, illetve, akik babavállalás előtt állnak, ugyanis rengeteg tévhit és károsan berögzült címke veszi körbe a spontán vetélést, mint jelenséget.
Készítettünk egy kérdőívet, melyet összesen 38 személy töltött ki. Ebből 37 volt érintett és 1, akinek közeli hozzátartozójának, a testvérének volt spontán vetélése. A kitöltők közül 18 nőnek első gyermek volt, 18 személynek viszont nem, míg 1 érintett összesen háromszor vetélt el egymás után. 1 kitöltőnek pedig az ikerpár egyike ment el. A válaszok alapján a 4. héttől egészen a 22. hétig jelentkeztek a vetélések.
Fontos tudni, hogy vetélésről akkor van szó, ha a kezdődő terhesség a várandóság 20. hete előtt megszakad. Spontán vetélésről pedig akkor beszélünk, ha az embrió korai elvesztése bármilyen észlelhető külső beavatkozás nélkül történik meg. Sokféle típusa létezik, aszerint, hogy mik a vetélés folyamatainak stádiumai. Olyan is előfordul, amikor még menthető a baba. Okait legtöbbször nem sikerül felderíteni, így nem csoda, hogy gyakran a nők magukat hibáztatják. Tünete pedig többek között lehet enyhébb vagy erősebb hátfájdalom, méhösszehúzódások, hüvelyi vérzés. Sajnos a megelőzésére nem létezik egy biztos módszer, ami mindenkinek beválhat.
A válaszok alapján a történtekhez való hozzáállásról, környezet reakcióiról, lehetséges megoldásokról készítettünk egy összefoglalót.
Merjünk gyászolni és megélni az érzéseinket
A legtöbb kitöltő esetében vetéléskor szomorúság, gyász, vigasztalhatatlanság, elkeseredettség törtek felszínre. Sokan saját magukat hibáztatták, és nehezen fogadták el, hogy elment a baba. Volt, aki teljesen összeomlott, ugyanis sikertelen lombik program után esett teherbe, majd elvetélt. Ezek teljesen normális érzések és reakciók. Egy percig sem szabad azt hinnünk, ha vetélésen vagyunk túl, hogy baj van velünk. Személyektől függően mindenki fontos, hogy azt kapja, magától is, amire a leginkább szüksége van!
Ne tartsd titokban
A kitöltők szerint a közvetlen környezete és közeli hozzátartozóik nagyrészt próbáltak vigaszt nyújtani, lelkileg támogatni őket. Ez a pozitív kimenetel és a legjobb eset, ugyanis nagyon fontos, hogy a traumát megoszthassuk valakivel. De megjelentek olyan vegyes érzelmek is, mint például a hárítás, bagatellizálás. Volt, aki úgy érezte, hamar elvárták tőle, hogy jól legyen. Néhol még az orvosok is belegázoltak a nők lelkébe: műtét után 3 nappal dolgozni küldte az érintettet. Ami pedig a legszomorúbb, hogy konkrétan a kismamát hibáztatták a vetélés miatt. És sajnos az is előfordult, hogy senki nem tudott egy-egy kitöltő esetében a történtekről. Ha nem is akarunk minden részletet megosztani a környezetünkkel, legalább szűkszavúan tájékoztassuk őket a velünk történtekről. Akár mondjunk vagy írjunk nekik annyit, hogy vetélésem volt, de nem akarok róla beszélni. Sokkal megértőbbek lesznek velünk, így kevesebb eséllyel fognak eltávolodni tőlünk, hiszen tudják, hogy min mentünk keresztül. Soha nem tudhatod, hogy ki lesz az a személy, aki a legnagyobb segítségedre lesz!
Ami a leginkább segíthet a vetélés feldolgozásában
A gyász megélése és a környezet támogatása mellett teljesen egyéni, hogy kiben hogyan zajlik le ez a folyamat. Ez teljesen rendben van. Az őszinte, mély beszélgetések kincset érnek – olvashatjuk az egyik válaszban. Éppen ezért, ha közvetlen környezetünkben nem találunk értő hallgatásra, akkor kérjünk szakembertől, pszichológustól segítséget! Ugyanakkor a meditáció is gyógyító hatással lehet. Amit pedig többen említettek, az a nőtársak támogató hozzáállása, illetve sok hasonló témájú cikk, videó és sorstársak történetének elolvasása. Mindemellett fontos a hit, hogy tudjuk, lesz esélye egy következő babának. Ne akarjuk semmissé tenni a történteket, hanem tanuljunk meg együtt élni vele. Ha elnyomjuk magunkban, csak megbetegít minket a tudat, hogy nem tudtuk feldolgozni, megoldani.
Üzenetek sorstársaktól azoknak a nőknek, akik átestek egy spontán vetélésen
Utolsónak azt a kérdést tettük fel, hogy mit üzennének a kitöltők azoknak a nőknek, akik átestek már spontán vetélésen. Legszívesebben minden választ bemásoltam volna, viszont igyekeztem úgy válogatni, hogy a hasonló mondanivalók ne ismétlődjenek, így helyet kapva minden fontos gondolat.
„Kell egy kis időt hagyni a gyásznak, feldolgozni a történteket. Nem önmagunkat hibáztatni, oka volt, hogy így lett vége. Az élet pedig folytatódik tovább.”
„Nincsenek egyedül! Valamint, hogy ne szégyelljék.”
„Nem ők a hibásak! A baba jobban tudja, hogy maradnia kell-e vagy sem.”
„Csodák léteznek!”
„Ne hanyagold el a szeretteidet! Ők segíteni akarnak, csak nem mindig tudják mi a legjobb mód erre.”
„Engedjék meg maguknak a gyászt! Keressenek olyan segítő személyt, aki hiteles és megbízható.”
„Merjenek szakemberhez fordulni.”
„Gyászolják el mindenképp a babát! Addig nem lehet újrakezdeni.”
„Ne fojtsd el magadban!”
„Ne magukat hibáztassák!”
„Néhány napig vagy ameddig lehet, adjátok át magatokat az érzéseknek, még akkor is, ha elviselhetetlenül fáj.”
