Azt tudtam előre, hogy nem lesz egy sétagalopp hozzászokni a körülményekhez, hiszen a panelban minden olyan magától értetődő volt. A víz, a fűtés, a meleg és az, hogy vehetek egy forró zuhanyt egy fárasztó nap után. Innen azonnal lehet következtetni, hogy nekünk ebből nem jutott ki sok a kezdetekkor, mikor beköltöztünk a vidéki házba
Persze nem egy putrit kell magunk elé képzelni, de pár éjszaka után ki kellett költözni a hálószobánkból, mert hullott ránk a vakolat alvás közben és majdnem, hogy láttuk a kinti fényt, mert akkora repedés volt a falon. Már első este kipakoltuk a dobozainkat és ki is takarítottunk annyira, amennyire egy ilyen házban ki lehetett takarítani. A kanapé a helyére került, tv bekötve, jöhetett a fürdés és a vacsora.
Itt jött az első fekete leves, mert rá kellett jönnünk, hogy a gáztűzhely csak dísznek maradt ott, a bojler pedig csak a helyet foglalta a kazánnal együtt. Se fűtés, se melegvíz, és még csak lábasban sem tudtam vizet melegíteni, hiszen a tűzhely sem üzemelt. Az Auchanos pár ezer forintos vízforralónk mentette meg az életünket, másfél literjével forraltuk a vizet, hogy legalább meg tudjunk naponta mosdani, hiszen ez a probléma nem oldódott meg egy csettintésre. Mivel a házat hosszú évekig üresen állt, a poloskáktól kezdve a harlekin katicákon át minden IS lakott embereken kívül idebent. Hetekig tartott őket kitelepíteni, a dohos szag pedig még sokáig nem akart távozni a mindennapos takarítás után sem.
Teljes kilépés a komfort zónánkból és a megszokott kis életünkből, mégis olyan tettrekészen és boldogan ébredtünk másnap, amire már évek óta nem volt példa.
Teltek – múltak a hetek, kezdtünk rájönni, hogy hova tudunk menni bevásárolni (Kaposvár nagyon közel van hozzánk), lassan körvonalazódtak a felújítási munkák, majd 2 hét után lett meleg vizünk és fűtésünk is. Három hét után pedig meg tudtam főzni az első vacsorát az új házban, hiszen végre lett gáztűzhelyünk is, így el tudtuk kezdeni élni az új a falusi életünket egy fokkal komfortosabban. Egészen egy hónapig, amikor elkezdődőtt a felújítás, és költözhettünk be egy bő fél évre a konyhába 2 vizslával…
Mindeközben már február környékén elkezdtem gondolatban tervezni, hogy lesz kertecském, hiszen mit ér a vidéki lét veteményes nélkül? Egy csomó oldalt bekövettem, ami zöldségtermesztéssel foglalkozik, de jó városihoz méltóan nem engedtem el azonnal az ‘erre bárki képes, majd én ne, mi?’ hozzáállásom és úgy voltam vele, hogy menni fog minden, mint a karikacsapás. A szomszéd néni közölte velem szinte azonnal, hogy már március vége van, ha nem vetem el a magokat, cseszhetem az egész évet. Pánik üzemmód, se mag, se tálka, se virágföld nincs itthon és most megmondom, március végén magot találni bárhol olyan mint eredeti Chanel parfümöt a kínai piacon. Szinte lehetetlen. Kénytelen voltam visszavenni az arcomból (ami elég nagy erőfeszítésembe telt) és elfogadni a tanácsokat és a dugi magokat.
Később palántákkal is elhalmoztak, ennek köszönhetően tudtam élvezni a saját termés okozta élvezeteket a nyár vége felé. Azóta persze felkészültebb vagyok, olvasottabb és egy kicsit tanultabb, nyitottabb és talán egy fokkal jobban konyítok a témához. Persze vannak bőven hiányosságok, de már most tudom, hogy idén mit rontottam el, jövőre felkészültebb leszek. Így egy év távlatából már jó visszagondolni erre az időszakra. Arra, hogy napi 9 órát dolgoztam az ágyból, mert nem tudtam máshova rakni a gépem, vagy arra, hogy a kutyák ki-be hordták a mérhetetlen mennyiségű koszt a hermetikusan lezárt konyhába , mert hegyekben állt a homok és a sóder az udvaron. A több száz homlokon csapásra és fejet falba verésre, amit a mesteremberek miatt követtem el magamon. A rengeteg apró problémára, ami természetesen akkor jött elő, mikor egy másik meg lett oldva. A listát holnapig tudnám folytatni, és valószínűleg aki újított fel már házat mind így van vele, de rengeteget tanultam mindezekből, és baromi hálás vagyok azért, hogy ma már sokkal könnyebben veszem az akadályokat. Tényleg igaz az a mondás, ami közhelynek hangzik, mégis sokan használják : Ami nem öl meg az megerősít.
Fotók: Juhász Noémi
Noémi cikksorozatának első cikkét itt olvashatjátok. Kövessétek őt a Városból Vidékre instagram oldalán, hogy betekintést nyerjetek mindennapjaiba!
