Korunk talán egyik legelterjedtebb társadalmi szinten fellelhető problémája az örök gyerekek, a Pán Péterek, akik nem hogy felelősséget nem akarnak vállalni, de felnőni sem nagyon. Így csúszik aztán a munkavállalás, az álmok megvalósítása és persze a családalapítás kérdése is. De nem csak ilyen szélsőséges módon jelenhet meg ez a félelem, sokszor a hétköznapi dolgokban is kerülhetjük, hogy ránk hárítsák a felelősséget. Hiszen mennyivel egyszerűbb, ha a másik majd megoldja, nem?
Ne engem nyaggassanak, és ha nem jól sül el, ne engem vegyenek elő. Kicsit megúszos, komfortzónán belül maradós gondolkodás ez, és biztos, hogy néha saját magadon is észreveszed ezt az attitűdöt.
Sokan érezhetik úgy, hogy ha felelősséget kell vállalni, azzal terhet vesznek a nyakukba, ami béklyóként köti őket helyekhez, emberekhez vagy bármihez. Holott lehet ezt úgyis felfogni, hogy szabadságot kapunk, a döntés szabadságát. Végtére is senki más nem vállalhat értünk felelősséget, és bár ez ijesztő is lehet, mégis felszabadító érzés, hogy a sorsunkat alakíthatjuk.
Ezzel szemben viszont ha a félelem irányít minket, akkor nagyon sok boldog pillanattól fosztjuk meg magunkat. Legyen az egy szuper munka, egy lehetőség vagy, hogy gyermekünk szülessen, családot alapítsunk.
Így pedig végül saját magunkat zárjuk egy aprócska dobozba, és a felelősséget másokra, akár egy nagyobb hatalomra hárítva mi mossuk kezeinket. Pedig mennyivel jobb lenne, ha élnénk a lehetőségeinkkel és még ha ijesztő is, de ugranánk.
Ne keressünk mindig kifogást, mutogassunk másra és hitessük el magunkkal is, hogy nekünk minden így jó, ahogy van. Még ha elsőre furcsa és idegen érzés is megtapasztalni a felelősség érzését, próbáljunk arra lehetőségként, nem pedig teherként tekinteni.
