Sokszor eszembe jutnak azok a sci-fik, amik 2020-ra már repülő autókat jósoltak, robotokat, és lényegében egy teljesen más világot. És bár ennyire talán mégse gyors a technikai fejlődés, ellenben a klímakatasztrófa és az egyéb társadalmi problémák rendesen a nyakunk köré tekeredtek. Az persze már más kérdés, hogy tudomást akarunk-e venni róluk vagy sem. Ezt veszi alapul Adam McKay új filmje is. A Ne nézz fel bármennyi vígjáték, szerintem inkább egy tragikomédia. Lényegében egy görbe tükör a társadalmunkról, ami bárcsak felnagyítaná a jelenlegi helyzetet. Mert szerintem nem nagyítja fel, hanem a képünkbe tolja a jelent, a valóságot. A politika szétválasztó erejét, az emberek manipulálhatóságát, a naivságunkat, és nem utolsó sorban a kapitalizmust.
A film az én környezetemben igazán megosztóra sikeredett. Egyesek szerint akiknek nem tetszik, ők szimplán nem képesek bevallani maguknak, hogy ami a filmvászonról visszaköszön, az az igazság. Míg vannak, akik őszintén rajonganak érte, de van, aki facebook bejegyzés formájában kér segítséget anonim, hogy annyira kikészítette a film, hogy segítsenek neki túljutni rajta.
Őszintén szólva a film nekem nem nyerte el a tetszésemet, éppen ezért sokáig gondolkodtam, hogy írjak-e róla. De végül úgy döntöttem, hogy maga a téma, amit boncolgat, fontos, még úgy is, hogy ennyire direkt módon, néha fel nem dolgozható tempóban az arcunkba hányták.
A sztori lényege (aki nem látta, de szeretné megnézni, hagyja ki bátran ezt a bekezdést) hogy egy phd-s csillagász hallgató – Jennifer Lawrence színésznő személyében – mondhatni unatkozás közben felfedez egy üstököst, ami egyenesen a Föld felé száguld. De olyan sebességgel, hogy gyorsasága és nagysága miatt fél év múlva elpusztul általa az egész bolygó. Ő és professzora, Leonardo Di Caprio megpróbálják elérni, hogy az emberek felfigyeljenek erre a problémára, és ehhez a kormány segítségét kérik. Csakhogy a fehér házban lekicsinylik az ügyet. Így a két főszereplőnk a médiához fordul. Ennek hatására aztán mémektől kezdve, pánikon át, az egész ország máshogy reagál, ami miatt végül a kormány is lép az ügy érdekében. De nem akárhogyan! Bevonva egy milliomost, aki az elektronikai eszközöket gyártó cégéhez tökéletesnek találta az üstökösben rejlő anyagokat. Megpróbálják szétrobbantani, de meglepetés! Nem sikerül. A Földnek annyi. Volt, nincs. Persze az ország pár legbefolyásosabb személyét elutaztatják egy másik bolygóra, amit aztán felkészülés hiányában nem élnek túl.
Ami a filmben kifejezetten tetszett az a film üzenete. Hogy ennyire kiélezve ráérzett, hogy mi a baj a jelenlegi társadalommal. Mik a gyenge pontjaink és mivel tudnak minket az orrunknál fogva vezetni. Mi a baj a médiával, illetve, hogy összességében, mennyire jelen van a korrupció. A színészválasztás is rendben volt, bár kezdek félni, hogy Leonardo Di Caprio lassan már csak a kiborulásai miatt lesz értékelhető. De valószínűleg a választott színészek sok nézőt vonzottak, és talán ennek köszönhetően még több embert ért el a film.
Ami viszont nem tetszett, az az, ahogyan a témát táltalták. Bár el tudok képzelni hasonló fejetlenséget egy ilyen helyzetben, de fájdalmasan történés-dús volt ez a 2,5 óra. Szerintem sokkal letisztultabban is elérte volna a célját. És bár sanszos, hogy ez volt a lényege, engem mégis nagyon frusztrált, hogy a végén nem kerekedett ki megoldás. Hogy feladták és az lett a konklúzió, hogy hiába, a főszereplők mindent megpróbáltak. Tényleg ez vár ránk?
