fbpx

Interjú az első zero waste rendezvényszervező csapattal, a HighVibes-szal

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Mindennapjaink egyre több területén találunk környezetbarát lehetőségeket, de gondoltad volna, hogy már egy több ezer fős családi napot vagy üzleti konferenciát is megszervezhetsz környezetkímélő módon? A HighVibes csapata felismerte, mennyi felesleges, egyszer használatos terméket használunk a rendezvények alatt, és sokszor milyen könnyedén választjuk a környezetünkre káros alternatívákat ezeken az alkalmakon. Panka, Gyuri és Szabi rendezvényes és ügynökséges tapasztalatukkal fél éve azon dolgoznak, hogy a rendezvényszervező szektort globálisan kizöldítsék és a szervezőket, rendezvényen résztvevőket edukálják.

Ti vagytok Magyarországon az első zero waste rendezvényszervező cég. Hogy jött az ötlet? Mi volt a személyes motivációtok?

10 éve szervezünk rendezvényeket, Gyurival pedig már két éve megalapítottuk a HighVibes-t, amit idén elkezdtünk átformálni zero waste ügynökséggé. Mindenképp specializálódni szerettünk volna ebbe az irányba, hiszen nagyon közel áll hozzánk ez a szemlélet.

A szakmában töltött évek alatt – amit nagyon szeretünk és soha fel sem merült, hogy mást csináljunk – rájöttünk, hogy rendezvényekre mindig szükség lesz. Ez a koronavírus alatt is csak erősödött, hiszen láttuk, hogy mindenki hiányolja a személyes kapcsolatot. Viszont minden esemény végén ott álltunk a bontásokon és egyfolytában motoszkált bennünk az a gondolat, hogy mennyi olyan tárgyat, eszközt hoztunk ide, aminek nincs kitalálva az utóélete. Aztán ez a gondolat egyre erősödött, miközben a privát életünkben is egyre tudatosabban álltunk át a környezetbarát megoldásokra. Úgy döntöttünk, hogy ezt beillesztjük a munkánkba is. Januárban leültünk és elkezdtünk azon dolgozni, hogy milyen lehetőségek vannak a rendezvények kizöldítésére.

Ruisz Gyuri
Hogyan lesz egy rendezvény környezetbarát?

Ha beérkezik egy megkeresés, megvizsgáljuk és adunk egy koncepciót. Ezen az ügyféllel együtt még finomítunk, megtaláljuk a közös nevezőt, és azt valósítjuk meg. Megvizsgáljuk, hogy mi az, amit tényleg szükséges legyártanunk, mi az, amit tudunk helyettesíteni. Nagyon sok olyan dolog van, amit csak azért gyártunk le egy rendezvényen, mert megszoktuk, aztán rögtön ki is dobjuk. Ezekre keresünk alternatívákat, például bérléssel. Másrészt arra törekszünk, hogy mindennek a körforgásos gazdaságot alapul véve próbáljunk helyet találni a későbbiekben. A molinókat a menhelyek nagyon szívesen elfogadják árnyékolónak, de műfüvet is adtunk már például egy óvodának.

Catering terén nagyon sok lehetőségünk van. Az egyik szempont, hogy figyelünk arra, hogy az eszközök ne egyszerhasználatos műanyagból készüljenek, hanem például porcelánból. A másik szempont pedig, hogy az élelmiszer helyi, szezonális legyen. Olyan menü kiajánlására törekszünk, ami a legkevesebb környezetterheléssel jár.

Szállítanunk viszont mindenképp kell. Az ebből eredő CO2 gázok semlegesítésére a MyForest szervezettel dolgozunk együtt. Minden rendezvény után kiszámoljuk, hogy az adott esemény logisztikája mennyi károsanyagot bocsájt ki, és a MyForest csapata pontosan annyi fát ültet és gondoz, ami elég ennek a semlegesítésére.

Milyen szervezetekkel működtök még együtt?

A catering ágazatban a Felelős Gasztrohős csapata segít nekünk, annak érdekében, hogy az ételek a lehető legkevésbé károsítsák a környezetet.  A hulladékszelektálásában, illetve abban az esetben, ha a rendezvényen újrapohárra van szükség, a Zöldövezet Társulás biztosítja szaktudását. Emellett még a Budapest Bike Maffia is partnerünk, akik a rendezvények után a JótÉtel kezdeményezés keretein belül biztosítják, hogy a megmaradt ételek a legjobb helyre kerüljenek.

Ezenkívül pedig, ha a rendezvény kereteibe passzol, a velünk együttműködő partnereinknek lehetősége van arra, hogy részt vegyenek az eseményen és a vendégek számára szemléletformáló programokat tartsanak.

highvibes
Fényképezte: Köő Adrienn
Körmendy Anna (Panka) és Pécsi Szabolcs
Őszinte leszek, bennem most megragadt, hogy kizárólag helyi, szezonális ételekre szakosodtatok. Hogy képzeljek el egy olyan szituációt, ha az ügyfél narancsléhez ragaszkodik egy üzleti reggelinél?

Mi nem a szélsőségekben hiszünk, hanem a megoldásorientáltságban és a közös nevező megtalálásában. Nem az a célunk, hogy azt érzékeltessük az ügyféllel, hogyha a környezetbarát utat választja, akkor nincsenek lehetőségei. Szeretnénk, ha ez az alternatíva pozitívan csapódna az emberekben, nem pedig megugorhatatlan kihívásként. Globálisan törekszünk a zöld megoldásokra, így, ha ragaszkodnak a narancsléhez, akkor zöldítünk a rendezvény többi szegmensénél.

Mit tapasztaltok a piacon? Elkezdett a környezetvédelem felé orientálódni?

A megérzéseink és első visszajelzéseink alapján megerősíthetjük, hogy a márkák és cégek részéről van igény a változásra.
Tapasztalatink szerint az ügyfelektől kétféle nyomás érkezik. Mivel a vásárlók egyre zöldebbek, ezért egyre inkább elvárják azt, hogy a termékek megvásárlásával egy fenntartható, modern gondolkozású céget támogassanak. Emellett az employer branding, vagyis a munkáltatói márkaépítésnek is nagyon fontos része lett, hogy a munkáltatók vegyék komolyan a társadalmi felelősségvállalást és a cég tevékenységeivel ne rombolják a környezetet, hanem építsék.

És bár ez egy alulról jövő igény, – amit magunkon is tapasztalunk – hogy egyre fontosabbnak tartjuk, hol költjük el a pénzünket, de ezt egyre jobban érzik már a cégek is.

Mi a HighVibes küldetése?

A környezetvédelem és az erre való reflektálás nagyon összetett. Folyamatosan tanulunk és alkalmazkodunk annak érdekében, hogy a legjobbak legyünk.

A legfontosabb szempont talán az, hogy az ügyfeleinket és a rendezvényeken résztvevőket edukáljuk. Hiszen nekik az esetek nagy százalékában egy kötelező eseményt kell megszervezniük. Emiatt pedig nem feltétlenül áll úgy hozzá sem a szervezőbrigád sem a vendégek, hogy tudják, hogy egy környezetbarát rendezvényen fognak részt venni. Bízunk abban, hogy az eseményeken résztvevőknek legalább a fele hazavisz valamit abból, amit ott látott vagy akár csak elindítunk benne gondolatokat a környezetvédelemmel kapcsolatban.
Szeretnénk szemléletünket átadni nekik. Ezért mindenről informáljuk őket: elmondjuk, hogy például azért nem szolgálunk fel marhahúst, mert annak előállítása sokkal inkább károsabb a környezetre, mint a Gasztrohősök által ajánlott menün található ételek.

Ezen kívül pedig minél több ügyfélnek szeretnénk segíteni abban, hogy hitelesen zöld legyen a tevékenységük és a kommunikációjuk. Hogy ne csak greenwashing (zöldre mosás – a szerk.) megoldásokkal haladjanak előre, hanem átfogóan törekedjenek környezetbarát áthangolódásra.

Mik a jövőbeli tervek?

Hosszútávon szeretnénk, hogy a hazai rendezvényipar kizöldüljön és kitisztuljon. Viszont fontosnak tartjuk azt is kommunikálni, hogy ez nem csak úgy működik, hogy beleteszünk egy „rendezvényzöldítés” sort a költségvetésbe. Ehhez tapasztalatra és szaktudásra van szükség. Fontos, hogy helyre tegyük a fejekben az ezzel kapcsolatos gondolatokat. 

Éppen ezért nem titkolunk el semmit a koncepcióból, és elég sok apró részletet megosztottunk a weboldalunkon. Ezzel az a célunk, hogy az egész iparág erre mozduljon és minél több cég nyisson ebbe az irányba.

highvibes

Sok sikert a HighVibes csapatnak, és köszönet az interjúért és a képekért!

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek