fbpx
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Neked volt iskolai egyenruhád, amit akár csak az ünnepélyeken, de lehet, hogy minden órán hordanod kellett? Te mit gondolsz, ez korlátozza a gyerekeket vagy épp, hogy segít a közösségük összekovácsolásában?
Sokszor foglalkoztatnak minket ezek a kérdések, ezért utánajártunk az iskolai egyenruha előnyeinek és hátrányainak!

Az iskolai egyenruha története

„Az iskolai egyenruha kérdése először az 1790/91-es országgyűlésen került napirendre. A közoktatási bizottság ülésén Makó Pál matematika – fizika professzor indítványa szerint szükséges lenne egy egyenöltözék, „hogy a deákok, akik újabban igen hajlamosak a kihágásokra, azonnal felismerhetők legyenek”. A bizottság eleinte helyeselte az indítványt, azonban I. Ferenc úgy döntött, az ifjúság nem kötelezhető egyforma ruházat viselésére.” – írják a Múlt-kor történelmi magazinon.

Ezt követően az egyenruha a két világháború között főleg az iskolák identitásának a kifejezője volt. A második világháború után pedig valószínűsíthető, hogy szovjet mintára vezették be itthon az iskolaköpenyt. Ekkor a cél ezzel az volt, hogy az emberek beleolvadjanak a tömegbe, ezzel ellehetetlenítve az átlagból való kitűnést.

Az 1960-as évekig főként vászonból készült egyenruhákat hordtak a diákok. De az 1970-es évektől megjelent a műszálas anyag. Viszont a köpennyel kapcsolatos szigor fokozatosan enyhült és az évtized végére már változatosabbá vált a kínálat, és egyre több modell került a boltokba.

Napjainkban a viselése már egységesen nem kötelező, és egyre gyakoribb, hogy a kényszerérzet helyett, inkább már az elitre asszociálunk róla.

Az egyenruha előnyei

Jobb eredmények, teljesítmény javítása

Kutatások szerint az egyenruha elősegíti az akadémikus viselkedést. Hordásával a gyerekek felvesznek egy hozzáállást is, amivel legyen az tudatos vagy tudatalatti, de megnő az aktivitás, ezáltal jobb eredményeket produkálnak.

iskolai egyenruha

Viselkedés

Az egyenruhát viselő diákok nagyobb valószínűséggel követik az iskola által előírt szabályokat. Ezt azzal magyarázzák, hogy maga az egyenruha viselése egy fokkal szigorúbb hangulatot kelt az iskolában, mint a nem egyenruhát viselő diákok esetében.

Biztonság

Azokban az iskolákban, ahol a diákok egyenruhát hordanak, kevesebb az esély a fenyegetésekre, megfélemlítésekre. Illetve ezáltal jelen van egy erre reagáló pozitív társadalmi változás.

Beilleszkedés jobb aránya

A gyerekek sajnos szeretik az öltözködésük miatt csúfolni a másikat. Ez pedig a leggyakrabban klikkek kialakulásához vezet, ami csak fokozza a gyermekek önbizalmának csökkenését. Az egyenruhák viszont elősegítik, hogy ezek a helyzetek ne történjenek meg, továbbá enyhítik a tanulókban kialakuló nyomást a beilleszkedés miatt.

Időspórolás

Sok gyerek órákat tud tölteni a ruhásszekrény előtt, hogy melyik ruhát válassza ki aznapra. Az egyenruhával a diákok megspórolják ezt az időt, amit helyette tanulásra, játékra, pihenésre tudnak szánni.

Az egyenruha hátrányai

Önkifejezés hiánya

A szabályos és mindenkivel egyforma öltözék meggátolja a diákok önkifejezését, stílusuknak kibontakozását. Az önkifejezésnek pedig nagyon nagy szerepe van a gyerekek fejlődésében, ezért egyesek úgy vélik, ez akár hosszútávon káros is lehet a diákokra. Ellenben szakértők azt a tényt támasztják alá, hogy az egyenruhát viselő tanulók is képesek kifejezni önmagukat, csak nem az öltözködésen keresztül.

iskolai egyenruha

Egyéniségek elnyomása

A sokszínűség ünneplése helyett az egyenruhák viselése sokkal inkább elnyomja az egyéniségeket. Sokan úgy vélik, az iskolai egyenruhák ilyen használata nem készíti fel a gyermekeket a valós világra, amely sajnos sok esetben a megjelenés alapján ítélkezik. Nem csoda, hogy sok diák az egyenruháját vagy köpenyét rajzokkal, firkákkal díszítette ki.

Kritikus gondolkodásmód elvesztése

Az egyenruha megfoszt a választási és a döntési jogoktól. Azzal, hogy kiválasztod a ruhát, sok esetben stílust is választasz. Ez egy kicsit kiforgatott párhuzamnak tűnhet, viszont amiatt, hogy az egyenruha kerül előtérbe, ezzel arra ösztönzik a diákokat, hogy mindig a tömeges trendeket kövessék. Ez hosszútávon pedig abban nyilvánul meg, hogy mindig más gondolatai erősítsék meg őket, mások véleményére adjanak, ami a későbbiekben megnehezítheti számukra a több szemszögből való gondolkodást.

Vele járó költség

Az egyenruhák a legtöbb esetben egyedi szabvány alapján készülnek, éppen ezért az áruk sem hasonló a boltokban található ruhadarabokhoz. A mindennapi hordásuk miatt pedig mindenből egy nem elég. És ne gondoljuk, hogy emiatt a gyerekek ruhatára sokkal kisebb azoknál, akik nem hordanak egyenruhát. Hiszen az iskolán kívüli tevékenységek ugyanúgy jelen vannak.

Felelősség

Bár ezt az előnyökhöz is írhattam volna, de mégis sok diák esetében negatívan hat a felelősség a ruháit illetően. A gyerekkor azzal jár, hogy csúszunk, mászunk, játszunk, szaladgálunk, így ruháink ilyenkor nem véletlenül vannak tele foltozásokkal. Egy egyenruha esetében viszont a foltozás helyett már újat kell vásárolnunk. Így az egyenruha ebben is korlátozhatja a gyerekeket, hogy az arra való vigyázás miatt kevésbé lehetnek felszabadultak.

Mondd el a véleményedet vagy meséld el a saját egyenruhás történetedet a Facebook posztunk alatt!

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek