Azt hiszem nem kell bemutatni senkinek Orvos-Tóth Noémi pszichológust és Grecsó Krisztián írót. Két különleges és tehetséges ember ült le beszélgetni a Szatyor Bár és Galériában, amelynek patinás múltja már eleve adott egy hangulatot az elkövetkezendő másfél órának. Az Orvos-Tóth Noémi által fémjelzett beszélgetéssorozat első vendége volt Grecsó Krisztián, akinek segítségével egy egészen új nézőpontból közelíthettük meg a műveit, az irodalmat és a sors kérdését.
Amikor valóban konstatáltam, hogy Noémi lesz a műsorvezető, elsőre kicsit furának hatott, hiszen őt mindig inkább a másik oldalon szoktuk látni vagy éppen egyedüli előadóként. Az Örökölt sors szerzője igazi specialistája a léleknek és a könyvében is olvasható transzgenerációs szemléletnek, így nem voltak afelől kétségeim, hogy a beszélgetés jó lesz. De, hogy ennyire, azért arra nem számítottam.
Krisztián sem hazudtolta meg önmagát, okos volt, vicces és őszinte, mégis talán ő sem számított arra, hogy ez fog kikerekedni a beszélgetésből. Ugyanis Noémi a szakmájából kifolyólag egy egészen új ízt és színt vitt a beszélgetésbe. A sorozat nem titkolt célja, hogy az irodalom segítségével bele lássunk az emberi sorsok és történetek mögé, hogy a szövegein keresztül kicsit jobban megismerhessük az írót, költőt.
Orvos-Tóth Noémi nem hagyta, hogy Krisztián a begyakorolt szövegeit mondhassa, nem mintha azok álságosak vagy műviek lettek volna, csupán azok őt a komfortzónáján belül tartották. Eleve erős kezdéssel indítottunk: Grecsó Krisztián betegségéről mesélt kicsit bővebben a maga ironikus humorával, azonban így is sütött belőle, még feldolgozás alatt vannak a történet, amit persze senki sem csodál.
Így szóba került a halálfélelem, az Istenbe vetett hit és a magunkról kialakított kép, amely egy perc alatt törhet össze.
A beszélgetés érdekes pontjai voltak azok – amelyek így keretet is adtak az előadásnak – amikor Grecsó Krisztiánnak az asztalra helyezett tárgyak közül kellett választania, amelyek a múltját, a jelenét és a jövőjét szimbolizálják. Az ember szinte valóban egy pszichológiai ülésen érezhette magát, anélkül a kényelmetlen érzés nélkül, hogy épp előttünk boncolják fel valakinek a lelkét.
Noémi nagyon jól érezte mi az a téma, amit még lehet kicsit mélyebben taglalni, és mi az, ami kellemetlen lenne már az írónak. Ami a leginkább megfogott az egészben az az, hogy Grecsó mennyire emberi volt, látszott, hogy őt is meglepi mennyire őszinte, hogy valóban választ akar adni a kérdésekre, amelyeket talán még ő sem tett fel magának, de legalábbis nem hangosan.
Szó esett a családról, a szeretettség és a nem szeretettség első élményeiről. Hogy Krisztián milyen mintákat hoz a nem értelmiségi, de mégis kemény elvárásokkal teli családjából. És persze, hogy most, apukaként hogyan próbálja, ahogy ő fogalmazott a „lehető legkevésbé nagy trauma lenni a lánya számára”. Érdekes gondolatok merültek fel az apai szemszögről is. Például az hogy az új generációnak, aki akár már egy kicsit is másképpen nevelné a gyerekét, nyitottságra, befogadásra, az ittre és mostra fókuszálva, ezen minták hiányában csak az ösztöneire hallgathat.
Nehéz lenne teljes egészében visszaadni a beszélgetést, és nem is áll szándékomban, az viszont biztos, hogy mindenki új gondolatokkal távozhatott az eseményről. Orvos-Tóth Noémi beszélgetéssorozatát pedig csak ajánlani tudom mindenkinek: irodalmi és lélekbúvároknak kötelező.
