fbpx

„Negatív oldalt nem is tudnék mondani ” – Jurák Bettivel beszélgettünk a sport fontosságáról gyerekkorban

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Jurák Bettina kortárs táncművész. A tánc egész életében végig kísérte, már nagyon pici korától kezdve. Arról beszélgettünk vele, vajon mennyire fontos egy gyerek életében a sport, mire tanít meg minket, és mit tehetünk szülőként, hogy segítsünk a gyerekeinknek a megfelelő sportág kiválasztásában.

Úgy tudom te nagyon korán belecsöppentél a tánc világába, mikor kezdődött ez az egész pontosan?

Egészen pontosan 3 éves koromban kezdtem el táncolni. Nagyon hiperaktív gyermek voltam, azt hiszem, talán ezért is írattak be a szüleim balettre az oviban, hátha az majd leköt, és be is jött a dolog. Az elején egyébként nagyon nem szerettem, folyton sírtam, és menekültem a táncteremből, miközben a többiek örömmel jártak az órákra. Aztán valahogy annyira megszerettem, hogy gyakorlatilag azóta is ez teszi ki a mindennapjaimat.

Mindeközben azért természetesen kipróbáltam sok más sportágat is, hogy biztosan tudjam, a tánc-e az igaz szerelem. Jártam dzsúdóra, kosárra, focira, de más jellegű szakkörökre is buzdítottak a szüleim, mint pl. énekkar vagy rajzszakkör. Szóval a művészetnek is elég sok ágát kipróbáltam, de ez így volt jó. Mert így tényleg kiderült, mi az, amiben örömömet lelem.

Jól értem, hogy ez akkor nem kizárólag a szüleid döntése volt, hanem te is kíváncsi voltál rá, hogy miben érzed leginkább jól magadat?

Persze! Kíváncsi típusú ember vagyok, érdekelt, hogy mi az a tevékenység, amit élvezettel csinálok, és végül a tánc lett az, amiben megtaláltam önmagam. Ezért is jött az elhatározás, hogy később táncos szeretnék lenni. Amikor 9 éves voltam, hallottam, hogy lehet jelentkezni a Magyar Táncművészeti Egyetemre – akkor még Főiskolára. Ez egy olyan lehetőség, ahol 10-19 éves korodig egy nagyon komplex képzésben veszel részt, ami felkészít a szakmára, az iskola befejeztével pedig diplomás táncművész leszel. Gyakorlatilag általános iskola, középiskola és egyetem is egyben. Oda jelentkeztem, mikor 9 éves voltam.

Akkor végül is egészen hamar eldőlt benned, hogy mivel szeretnél foglalkozni.

Igen, de a balett tanárnőm támogatása is sokat segített ebben. Oroszlányon kezdtem Csáky Máriánál, a Silhouette Balett-nél. Az ő támogatásával mentem el az iskola felvételijére, ahova végül fel is vettek. Elég sok minden történt akkor a magánéletemben, ami egészen megterhelő volt egy 10 éves gyermeknek, ezért három hónap után ott hagytam az iskolát, és visszamentem a régi tánciskolámba. Úgy érzem, a legjobb döntést hoztam akkor, lelkileg kellően megtudtam erősödni abban a pár évben, és aztán mikor 14 évesen felvételizni kellett középiskolába, nem is volt kérdés, hogy táncos szakirányú képzés felé fogok elindulni.

sport
Fotó, borítókép fotó: Dömölky Dániel

Ekkor kerültem a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskolába, ahol szakmailag igen intenzív öt évet tölthettem el. Ezalatt a pár év alatt együtt dolgoztam a Pécsi Balett-el, míg az utolsó szakmai évemet a Budapest Táncszínháznál töltöttem, mint gyakornok.

Egy gyerek életében szerinted fontos a sport, a mozgás?

Szerintem nagyon fontos igen, hiszen sok dologra megtanít. Az is hasznos lehet, hogy a gyermekek kipróbálják magukat több sportágban, művészeti tevékenységekben is, hogy ezen keresztül rájöjjenek arra, miben érzik jól magukat. Emiatt pedig nem elhanyagolható a szülők támogatása sem, ezekben az időben. Ha kell, akkor inkább írassák be minél több dologra a gyerekeket, hogy felfedezhessék, és rájöhessenek arra, hogy ők miben lelik örömüket. Persze ezt nem mind egyszerre, de legyen esélyük több dolgot is kipróbálni.

Azt mondod, sok dologra tanít meg a sport. Esetedben ez a tánc. Mit tanultál ezen keresztül, mit adott mindez neked?

Az alázatra mindenképpen megtanít. Illetve lesz egy második családod. Tudod, hogy nem vagy egyedül, rájuk mindig számíthatsz. A személyiséged is teljesen más lesz, ha egy ilyen közösségben nősz fel, sokkal nyitottabb leszel, és ez szerintem egy nagyon pozitív hozadéka a táncnak, és egyáltalán a sportoknak. Emlékszem, általános iskolában 1-2 osztálytársam az iskola után hazament és az egész délutánt egyedül töltötték a lakásukban. Mi, a balettos társaimmal pedig együtt mentünk tánc órára, csacsogtunk, nevettünk, minden szabadidőnket együtt töltöttük, szoros barátságok kötődtek az évek alatt. Nyitott és talpraesett személyiségekké vált a csapatunk minden egyes tagja, és én valamilyen szinten ezt is a sportnak/ táncnak könyvelném el. Továbbá megtanulod értékelni a befektetett munkát. Tudod, hogy amiért megdolgoztál, annak eredménye lesz, és szerintem ez is kiemelten fontos, hogy ezt már gyerekkorban megtapasztalhassa az ember.

Illetve több kutatás is van arra, hogy azok az emberek, akik rendszeresen sportolnak, vagy akár bármilyen más művészeti tevékenységet végeznek, nekik általában a tanulmányi eredményeik is jobbak, hiszen jól kell beosztani az idejüket, ezáltal fókuszáltabban tudnak a tanuláshoz hozzá állni, illetve a koncentráció is fokozottabb lehet egy ilyen helyeztben. Ad a sport egy keretet a dolgoknak, meg egy rendszerességet, amivel folyamatosan kihívások elé állíthatod magad. Ezek mind nagyon építőek lehetnek.

Tulajdonképpen negatív oldalát nem is tudnék mondani annak, hogy egy gyermek sportoljon vagy bármely művészeti tevékenységet végezzen.

Mit tanácsolnál a gyerekeknek, hogy megtalálják a számukra megfelelő sportágat?

Vannak azok a szülők, akik azt gondolják, hogy ha a gyermekük valamilyen tevékenységet elkezdett, akkor azt be is kell fejezniük. Ez néha jó dolog, mert megköszöni az ember a szüleinek, ha rosszabb napjain, – amikor nem volt kedve a foglalkozásra menni – noszogatták. Viszont fontosnak tartom azt is kiemelni, hogy ha a gyerek, nem érzi jól magát abban, amit hobbiként csinál és szenved benne, a szülőnek muszáj éreznie, hogy melyik az a pont, aminél a: „fejezd be amit elkezdtél” mondás, már nagyon nem egészséges a gyermeknek.

Nekem szerencsére anyukám ezt jól érezte és kezelte nálam. Volt, hogy egyszer-kétszer felmerült bennem, hogy nem akarok többet balettra menni, mert mondjuk nem úgy szólt hozzám a tanárnőm, de ilyenkor anyukám azt mondta: „jó figyelj, ezt még bírd ki, nézzük meg, és ha egy hónap múlva is így érzel, akkor újra beszélhetünk róla”. Szóval meg is hallgatott, de azért nem hagyta, hogy rögtön kiszálljak, viszont esélyt is adott rá, hogy ha nem javul a helyzet, akkor eljöhessek. A mai napig nagyon hálás vagyok neki ezért.

sport
Fotó: Csányi Krisztina

Szerintem ez egy jó és megfontolt szülői megközelítés. A gyermek megtanulja mit jelent azt, hogy kitartás, viszont nem lehet afelett sem elsiklani, hogy ha valami tényleg nem jó és nem komfortos, akkor azt nem kell erőltetni.

A kérdésedre válaszolván pedig azt tanácsolnám azoknak a gyermekeknek, akik úgy érzik, hogy megtalálták a számukra megfelelő sportágat, hogy dolgozzanak a céljaikért nap mint nap, küzdjenek az álmaikért keményen, de azért ne felejtsék el ezt az egész folyamatot élvezni, csakis szeretettel csinálják azt, amibe belekezdtek. „A játékhoz sok munka kell. De ha ez a munka a játék élményét adja, nem érezzük többé munkának. A színház- játék.” (Peter Brook)

Nem érezted azt sosem, hogy a tánc miatt nem volt igazi gyerekkorod?

Nem, sosem éreztem azt, hogy bármiből is kimaradnék, vagy hogy bármilyen lemondással is járna a tánc. Olyan sokat és mást adott, hogy egyszerűen nem éreztem hiányát semminek. Mindig tudtam, hogy mi a célom és hogy meg kell érte dolgoznom, minden áron.

Hogy alakult a karriered a pécsi iskola után?

Mikor végeztem az iskolában, úgy döntöttem, hogy adok magamnak egy évet arra, hogy kitaláljam, melyik az a táncegyüttes, ahova szívesen elszerződnék. Ezalatt az egy év alatt, szabadúszóként léteztem, mely által lehetőségem nyílt több koreográfussal is együtt dolgozni, mint például Frenák Pál, Gergye Krisztián vagy Barta Dóra.

Dóra egy olyan új világot mutatott nekem, ami azonnal beszippantott. A közös munkát annyira élveztem, és az összhang is annyira megvolt, hogy leszerződtem hozzá Kecskemétre, a Kecskemét City Balett-hez 2017-ben. Abban az évben kezdtem el az egyetemet is azért, hogy a későbbiekben majd taníthassak, így aztán nagyjából minden szabadnapomat, amikor épp nem Kecskeméten próbáltam, a Magyar Táncművészeti Egyetemen töltöttem. Nagyon intenzív időszak volt ez, rengeteg kemény munkával. Abban az időben a próbatermen kívül gyakorlatilag nem is láttam mást, reggeltől estig dolgoztam, magánéletem pedig nem igazán volt.

Megterhelő lehetett azért ez pár év számodra, hogy csináltad végig?

Hát nem volt egyszerű, az biztos. Fel is mondtam Kecskeméten tavaly decemberben…

Nem csak fizikálisan, mentálisan is azt éreztem, hogy kimerültem és kell valami nagy váltás. Januárban felköltöztem Pestre, és aztán kitört a koronavírus, úgyhogy jókor jöttem (nevet). Számomra egyébként Kecskemét egy zseniális hely, rengeteget tanultam, fejlődtem és nőttem ott, mint táncművész, művész, vagy mint ember.

Ráadásul a Traviata című darabban még mindig táncolok, a Halál – az egyik főszereplő karakterét alakítom, így azért nem szakadtam el teljesen az együttestől. Jelenleg szabadúszó táncművészként dolgozom különböző nagyobb együttesekkel.

sport
Fotó: Novák Doro

Hogy néz ki egy táncos napja?

Amikor társulatnál dolgoztam, az úgy nézett ki, hogy reggeltől volt egy másfél-két órás bemelegítő tréning, mely után délután 2-3-ig próbaltunk, utána pedig 6-tól este 10-ig vagy szintén folytatódott a próba, vagy esténként az előadás volt. Most, hogy szabadúszó vagyok, ez annyiban más, hogy a reggeli tréningeket magamnak kell megoldanom. Jelenleg Frenák Pállal és Feledi Jánossal dolgozom együtt, reggel 10-től este 5-ig az egyik együttessel, míg este 5-től 10-ig a másik koreográfussal dolgozom. Szóval az egy kicsit intenzív időszak lesz megint, de csak azért, mert két projektet vállaltam be nagyjából egy időszakra, viszont a karantén után, most igazán jól esik ez az intenzívebb időszak.

Aztán persze utána is folytatódnak a projectjeim, most úgy látom, hogy a decemberem lesz egy kicsit szabadabb, akkor lesz időm átgondolni az elmúlt időszakot, és elkezdeni tervezni a következő, 2021/22-es évadomat.

Saját táncos workshopokat akkor jelenleg nem tervezel?

Ezek jelenleg időszakosak. Amikor picit szabadabb vagyok és van rá lehetőségem, akkor tartok kurzusokat. Most majd december körül szeretnék egyet újra, ha lecsengett a húzós időszak. Egyébként utoljára nyár végén tartottam workshopot, melyre szerencsére sokan ellátogattak.

Ha hivatásként szeretnél táncos lenni, arra egyébként csak úgy van esélyed, ha gyerekként kezded el?

Legtöbb esetben igen. Vagy legalábbis minél fiatalabban kezded, annál jobb, mert a tested is úgy alakul. De ismerek olyan zseniális táncost, – ő most már mester és koreográfus – aki 18 évesen kezdett el táncolni. A mai világban viszont, amikor minden extrémen felgyorsult, az a jó, ha minél korábban kezdi az ember, mert már nagyon fiatal korban is elég komoly elvárások vannak. Ezért érdemes legkésőbb 10 éves kor körül elkezdeni.

És mi az a kor, amikor általában abbahagyják, vagy átmennek koreográfusnak, edzőnek?

Ez nagyon változó. Attól is függ, hogy a tested és a lelked hogy bírja. Ismerek olyan táncművészt, aki 50 éves és még mindig meg-megjelenik a színpadon, de neki a genetikája is olyan, hogy 15 évet letagadhatna. De olyan táncost is ismerek, aki 35 éves kora körül azt mondja, hogy neki elég volt. Az átlag egyébként 30-35 kor körül van. Ezután a legtöbben gyakran maradnak a pályán, tanítanak, koreografálnak, vagy valamilyen úton-módon közel maradnak a tánchoz, de sok olyan eset is létezik, hogy 180 fokos fordulattal egy teljesen más szakmába kezdenek bele. Engem a tanításon és koreografáláson kívül például a művészmenedzsment is nagyon érdekel.

Mit gondolsz, mi tartja vissza az embereket, hogy annak a hivatásnak éljenek, ami igazán boldoggá teszi őket?

Szerintem ami egy nagyon toxikus dolog tud lenni a mindennapokban, az a mások a véleményére adás, amit magamon is sokszor észreveszek. Arra kezdek fókuszálni, hogy „úristen mit gondolhat az a másik ember”, de ezt nem szabad hagyni. Csak arra kell koncentrálnunk, mi az amit Mi szeretnénk, mi az ami jól esik Neked, ami Te vagy, amit Te gondolsz a világról. Mert ha folyamatosan mások véleménye szerint élünk, akkor egyrészt nem születhetik meg a saját személyiségünk, másrészt nem úgy cselekszünk, ahogyan valójában szeretnénk. Ez szerintem életem tanulása lesz, egyre tudatosabban próbálok figyelni erre a dologra, és magamra.

Jurák Betti karrierjét követhetitek ti is instagram oldalán, ahol gyakran megoszt részleteket művészetéből.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32