fbpx
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Bár a divat folyton változik, ezért kár lenne futni utána, azért a legtöbb embert érdekli mégis milyen színek fogják meghatározni az adott évben az évszakot. Már csak azért is, mert biztos, hogy a boltok kínálatában ezek fognak visszaköszönni. Mi most összegyűjtöttük azokat a 2020-as őszi és téli színeket, amelyek biztosan nagyon trendik lesznek, és amelyek közül könnyen ki tudod választani, neked melyik állna a legjobban.

Bordó, vörösbor

A bordó és annak különböző árnyalati megunhatatlanok a hideg hónapok alatt, és ez most sem lesz másképp. Az élénkebb, már-már pirosasabb árnyalatoktól, egészen a mély, sötét bordóig, minden szín visszaköszönhet a ruhákban, kiegészítőkben és a körömlakkokban is.

divat
Pinterest

Kék

Ez a kicsit hűvösebb árnyalat nagyon szépen tudja jellemezni az ősz és a tél eljöttét. Itt is minden árnyalat játszik, a kissé kifinomultabb púderkéktől kezdve, az egészen sötétkék árnyalatig. Nyugodtan legyünk bátrak és válasszunk akár egészen vibrálóan kék árnyalatot is, és ne csak felsők esetében, például egy kék kis télikabáttal biztosan ki fogunk tűnni a tömegből.

divat
Pinterest

Szürke

Azt hihetnénk, hogy a szürke milyen unalmas és lehangoló szín, pedig mekkorát tévedünk. Ez a szín és annak árnyalati különböző mintákkal keverve, más-más anyagokon igazán izgalmasan hatnak és biztosan uralni fogják a 2020-as év végét. Legyen az hamuszürke, vagy világosabb heather árnyalat, esetleg igazi grafit szürke, mindenképpen jó választás lesz idén.

divat
Pinterest

Zellerzöld

Meglepő lehet ez a szín egy őszi és téli időszakban, de igazán üdítően hathat az amúgy borús napokon. A zöld és a sárga egészen izgalmas keveréke bizony számos módon visszaköszönhet az idén és biztos, hogy pozitívabb hangulatba kerülünk, ha ezt viseljük.

divat
Pinterest

Mandula

A törtfehéres, kicsit piszkos fehéres árnyalat igazi klasszikus. Viseljük akár tetőtől talpig ezt a színt vagy csak egy-egy kiegészítőként, biztos, hogy nagyon elegáns külsőt kölcsönöz, miközben könnyen fel tudjuk dobni pár színesebb ékszerrel mondjuk.

divat
Pinterest

Friss narancs

Ha ősz, akkor narancs, ez nem is kérdés, és annak számos árnyalata. A levelek elszíneződésével mi is szeretjük kicsit díszíteni a ruhatárunkat, a narancs és annak árnyalatai pedig tökéletesen alkalmasak erre. Ez a sugárzó és élénk szín biztos felrázza a szürke hétköznapokat.

divat
Pinterest

Fekete

Ez a szín soha nem fog kimenni a divatból, főleg nem a hűvös hónapokban. Elegáns, könnyen variálható és számos anyagban, formában fog visszaköszönni az idén. Ezzel a színnel biztosan találkozni fogunk még.

divat
Pinterest

Olíva

Ez a mély olajzöld tónus minden anyagon másképpen hat. Lehet kicsit sportosabb, katonásabb beütése, de egy selyemanyagon pedig már sokkal kifinomultabb hatással bír. Az biztos, hogy nagyban megfogja határozni a 2020-as őszi és téli divatot.

divat
Pinterest

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek