fbpx

Lélekmelengető lencseleves a szürke napokra

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Ezeken az esős, hűvös és szürke napokon az ember másra sem vágyik, mint bevackolni magát egy film elé munka után egy tál forró levessel. Én legalábbis így vagyok ezzel, és ha már leves, akkor legyen laktató is. Ahogy egy vendéglátós főnököm mondta annak idején: simogassa, ölelje a gyomrot.

A lencséről általában az újév jut eszébe az embernek, és a főzelék, pedig nagyon sok dologra használható még ez a fehérjében dús hüvelyes növény. A következő recepthez nem is kell túl sok extra dolog, pont az a jó benne, hogy szinte minden megtalálható a konyhánkban hozzá alapból is. Ha mégse, a hozzávalókat könnyen megtalálhatjuk egy közeli szupermarketben.

Hozzávalók 6 főre:

1 evőkanál olívaolaj
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2-3 közepes répa
3 zellerszár
3 db burgonya
kb. 800 g konzerves lencse (kapható ilyen nagy kiszerelés, de ha csak a 200-250-es kiszerelést találjuk, abból 3 db is megteszi)
2 közepes paradicsom
zöldségalaplé (használhatunk leveskockát hozzá)
1 tk rozmaring (szárított vagy élő is jó)
fél tk őrölt kömény
fél tk kakukkfű
fél tk szárított, őrölt koriander
2-3 babérlevél
só, bors

Elkészítés:

Egy nagy lábosba öntsük az olajat, és pirítsuk meg rajta a felkockázott hagymát. Amíg a hagyma üveges nem lesz, vágjuk karikákra a sárgarépát, és a zellerszárat, finomra a fokhagymát és adjuk hozzá a hagymához. Keverjük át és főzzük alacsony lángon pár percig, időnként pedig keverjünk rajta.

Ezután a krumplit is daraboljuk fel kockákra, majd adjuk a zöldégekhez, a fűszerekkel együtt. Megint csak keverjük át, és főzzük még pár percig, amíg a paradicsomot felvágjuk. Ha megvagyunk vele, akkor adjuk hozzá ezt is, de ezúttal már a zöldségalaplével együtt, és hagyjuk az egészet összefőni, kb. fél órán keresztül.

Addig a lencsét egy szűrő segítségével öblítsük át, majd a fél óra elteltével adjuk hozzá a levesünkhöz, és főzzük azt további 10 percig, míg minden meg nem puhul. Amennyiben nem konzerves lencsénk van, hanem száraz, akkor azt áztassuk be pár órára, vagy akár egész éjszakára és ez esetben a paradicsommal együtt adjuk a leveshez, hiszen akkor a lencsének is meg kell főnie még.

Ezután pedig vegyük ki a levesből a babérleveleket, illetve 3-4 merőkanálnyit öntsünk belőle turmixba (botturmix is megfelelő) és turmixoljuk össze. Ha nagyjából homogénné válik, öntsük vissza a leveshez, jól keverjük össze az egészet és készen is vagyunk. Ez azért hasznos, mert ad egy sűrűséget a levesnek, így egy picit még tartalmasabbnak érezzük majd!

Tálaláskor kínálhatunk mellé pirítóst, illetve én néha vegán tejfölt is adok hozzá, de ez opcionális, ízlés kérdése.

Jó étvágyat!

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32
sör