Noha 2020 eddig nem a kedvező helyzetek éve, talán épp ezért különösen fontos kiemelten foglalkozni a fenti cím alapvetésével. Az átlagember számára ugyanis ideális esetben a sportolás, mint minden egyéb szabadidős tevékenység, a kikapcsolódás egy önként választott és felüdülést nyújtó formája kéne, hogy legyen. Lehet az egy nyugodt séta az erdőben, egy edzés a teremben vagy egy izzasztó futás a parkban, az eszköz és a cél is minden esetben ugyanaz: kikapcsolódni és feltöltődni. Egyéni preferenciák szerint akár jobbá is válni a mozgás által. Fizikailag és mentálisan egyaránt.
Aki valaha is szánta már rá magát bármilyen sporttevékenységre, nyilván tudja, hiszen egyrészt magától értetődik, másrészt találkozott már életében legalább egy témába vágó cikkel, hogy a mozgás pozitívan hat a testre. Leszámítva az alkalmanként elkerülhetetlenül bekövetkező sérüléseket, a szervezetre gyakorolt kedvező hatásainak száma a végtelenhez konvergálnak. Amivel kevesebb cikk, szószedet, interjú vagy szakkönyv foglalkozik, az egy ritkán megjelenő tünemény, egyfajta éteri állapot, amely pusztán rendkívüli koncentráltság és fókusz eredményeképpen jelentkezhet: Test és Szellem tökéletes harmóniája.
Számomra, aki a test súlyzók általi építését preferálja, ez az úgynevezett „elme-izom kapcsolat”, amely során az éppen előttem nehezedő súly lóbálásán túl igyekszem a mozdulatsort kiváltó agyi jelekre is kellően odafigyelni, ezáltal pedig az adott izomcsoportot a lehető leghatékonyabban megedzeni. Általánosságban véve ez a testépítők „flow-élménye”, amely fogalmat először Csíkszentmihályi Mihály írta le, és ami egyfajta általános értelemben vett egybeolvadást, fizikai-pszichikai összefonódást jelent egy tetszőlegesen választott, éppen elénk nehezedő feladattal. Legyen szó munkáról, festészetről, főzésről vagy esetünkben épp sportolásról, a flow-élmény bármely területen, és helyzetben elérhető, pusztán kellő odafigyelés és koncentráció szükséges hozzá.
Szerepe azért kiemelten fontos, mert ez az összhang szükséges teljesítményünk legmegfelelőbb kiaknázására. Témánál maradva, testünk és elménk kapcsolata révén tudjuk a lehető legpontosabban meghatározni a rövid, illetve hosszútávú célokat („mit szeretnék elérni a mozgás által?”), valamint az eszközöket („futni, biciklizni, sétálni vagy épp futballozni szeretnék-e?”), mindezek után pedig ez az egység segíthet abban, hogy a választott eszköz eredményes társként szolgáljon minket céljaink elérése érdekében. Ezek a célok természetesen egyénenként eltérőek, ahogy a hozzájuk vezető út is az, mindez nem jelenti azonban azt, hogy ne törekedhetne mindenki egységesen néhány alapfeltétel megteremtésére:
- a választott feladat legyen világos, egyszerre kihívást jelentő, mégis teljesíthető, nehézségét igyekezzünk megfelelő összhangba állítani képességeinkkel
- figyeljünk testünk és agyunk azonnali jelzéseire, visszacsatolásaira, ami fejlődésünk alapvető záloga
- szűnjön meg a külvilág, iktassunk ki minden zavaró tényezőt, amely elterelheti figyelmünket az adott feladatról
- teremtsünk a feladatban való elmélyülést elősegítő helyzetet: kapcsoljuk ki mobilunkon az értesítések hangját, hallgassuk kedvenc zenénket, a forgalmas futópálya helyett válasszuk a parkot vagy az erdőt
Ez a néhány kritérium természetesen nem a tökéletes recept arra, hogy minden egyes alkalommal énünkből kiszakadva rohangáljunk a föld felett három centivel, nem érzékelve sem időt, sem teret. Mindig is voltak, és ezután is lesznek zavaró tényezők, stresszes, kétségekkel teli időszakok, amikor úgy érezzük, minden történik, csak épp testünk és szellemünk összeolvadása nem. Ilyenkor különösen fontos szem előtt tartani, hogy a saját magunk jobbá tételére való törekvés már egy jóval előre mutatóbb eredmény annál, mintha meg sem próbálnánk. Életünk egyetlen összetevője sem tartható teljes kontroll alatt, szabad akaratunknak hála azonban eldönthetjük, mit hozunk ki különböző területeiből. Yoda-mester szerint tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld. Szerintem pedig nyugodtan próbáld csak meg.
