fbpx

Alternatív adventi vásárok, programok

Tudjuk, hogy az idei évben minden megszokottól, így az adventi vásároktól is el kell búcsúznunk. Azonban, bizonyos keretek között most is élvezhetjük a szépen kivilágított és díszitett helyszíneket, de akár online karácsonyi vásárokon is részt tudunk venni. Nézzük a lehetőségeket.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Budapesti adventi vásárok, programok

Idén a megszokott Vörösmarty téri és a Bazilikánál felállított karácsonyi és adventi vásárokat ugyan nem tartják meg, de a szépen feldíszített tér és karácsonyfa miatt, azért megér egy sétát mind a két helyszín. Sőt, a Parlament előtt már áll az ország karácsonyfája és a fényvillamosok is közlekednek, ha valakinek hiányoznának ezek a hangulati elemek az ünnepekhez.

Ha mégis úgy érzed, hogy nem tudsz meglenni a vásárokon található portékák nélkül, akkor online, ezen a felületen tudsz nézelődni és vásárolni is.

Emellett érdemes tenni egy sétát a városban, vagy a környező településeken, hiszen már mindenhol égnek az ünnepi fények és fent vannak a díszek, így biztos, hogy egy kis karácsonyi hangulatot tudnak csempészni az ember lelkébe.

Vidéki adventi programok

Vidéken sem kell megijedni, a szintén feldíszített terek és a karácsonyfák mellett, számos helyen online is megadják a lehetőséget a vásárlásra, ezzel is támogatva a kézműveseket és kistermelőket.

Egerben a várt gyertyagyújtásokat a helyi TV közvetíti minden vasárnap 18:30-kor, Balatonföldváron pedig arra buzdítják az embereket, hogy minden vasárnap 17:00-kor gyújtsanak meg egy gyertyát az ablakban, hogy minél több helyre költözhessen be az ünnep melege.

Miskolcon szintén online tartják meg a helyi adventi vásárt, így támogatva a termelőket, kézműveseket.

A kecskemétiek a Téli fesztivál Facebook oldalán hangolódhatnak, karácsonyi receptekkel, ajándék és dekorációs ötletekkel és programokkal.

Szegeden csodásan kivilágított terek és a fényvillamos várja a karácsony rajongókat.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32