De nem csak a külsőségeken aggodalmaskodunk, hanem a belső tulajdonságokon, reakciókon. Kedvenc ilyen meme-m ezzel kapcsolatban:
Az internet pedig tele van ilyen és ehhez hasonló képekkel, amin nevetünk, hiszen „velünk is ez történik”. Pedig ezeknek a fiókoknak a követése minden, csak nem segítség.
23. születésnapomra a barátaim megajándékoztak 5 képpel, amire mindannyian felsoroltak annyi jó tulajdonságomat, hogy kijöjjön a 23 szám. Az első két sor elolvasása után megállíthatatlan sírás lett úrrá rajtam, és azóta is, ha újra előveszem a sorokat, gyakran történik hasonló. Most már inkább főleg a meghatottság dolgozik ilyenkor és a nosztalgia. De akkoriban elképzelni se tudtam, hogy ennyi szerethető dolog van bennem. Visszatekintve már összeállt a kép, hogy nem figyelek a dicséretekre, lekicsinyítem a pozitív visszajelzéseket. Helyette a magammal kapcsolatos negatív gondolatok – amit senki ki nem mondott, csak én analizálom magam falsul – pörögnek folyamatosan a fejemben. Ahogy teltek az évek, ezzel a jelenséggel egyre gyakrabban találkoztam másnál is. Nem értettem, hogy az a sok jó, amit én látok bennük, miért nem egyértelmű számukra is. Örülnék, ha cikkemmel teljes megoldást nem is, de a kezdő lépéseket megadnám ahhoz, hogy elkezdjük tisztelni, szeretni és megbecsülni önmagukat.
Mi áll a negatív énkép mögött?
Énképünk kora gyerekkorunktól fogva folyamatosan külső és belső impulzusok hatására változik. Meghatároznak minket a transzgenerációs minták, a neveltetés, környezetünk, és azok a régi emlékek és gondolatok, amik akár tudatosan, akár tudat alatt irányítják a viselkedésünket. És ott van még serdülőkorban testünk változása, szülés utáni testkép, később pedig az öregedés, amiket nem mindig tudunk kontrollálni, ezáltal nehezen fogadjuk el a beállt átalakulásokat.
„Onnan fogod tudni, hogy jól vagy, ha nem találsz senkit, akinek a helyében lennél.”
Kispál és a borz
Az énképre egyébként, ha pszichológiai oldalról vizsgáljuk nem egy egyéges szerkezetre tekinthetünk. Ezen belül az aktuális énkép (mely lehet pozitív vagy negatív is) az, amilyennek gondoljuk magunkat. Az ideális énkép az, amilyenek szeretnénk lenni. Az elvárt énkép pedig a saját magunk elé állított szabályokra, elvárásokra vonatkozik, ami párhuzamot mutat a környezetünk, például szülők, tanárok elvárásaival. Az önértékelés pedig ott van jelen, hogy mi mit gondolunk magunkról, hogy mennyire tudunk megfelelni vágyaknak, elvárásoknak. Abban az esetben, ha saját és a környezetünk elvárásai magunk felé nem reálisak, annak következményeképp szoronghatunk és folyamatos kudarcélményeket gyűjthetünk, amik erősítik negatív énképünket. Ezzel ellentétben viszont, ha összhangban vannak saját magunkkal az elvárások és a célok, sokkal inkább lehet az énképünk pozitív.
De ennyire nem fekete-fehér ez a terület. Mindemellett többek között az is számít, hogy milyen környezetben szocializálódunk. A Vászonzsákoslánnyal készült interjúban Évi megfogalmazta egy amerikai pszichológus kutatásának lényegét, miszerint egy negatív gondolat tízszer tovább ragad meg bennünk, mint a pozitív. Tehát ha hétfőn ebédidőben kapsz egy jó hírt, az kitart uzsonnáig, viszont egy negatív akár veled maradhat péntekig.
Mik a lehetséges megoldások?
Egyik cikkünkben már kitértünk a külsőnk elfogadásával kapcsolatos megfejtésekre, de fontos, hogy az énképen is dolgozzunk, hiszen a kettő összefügg.
Halld meg a pozitív visszajelzéseket!
Mert biztos vagyok benne, hogy téged is körül vesznek. Szimplán nem vagyunk hajlandóak róluk tudomást venni, vagy épp elengedjük őket a fülünk mellett. Tehát először is kezd el meghallani, ha dicsérnek vagy a jó tulajdonságaidról esik szó.
De ne csak a környezetedtől várd mindezt el, hanem magadtól is. Ha elcsípsz egy pozitív visszajelzést magadtól, akkor azt hangosítsd fel! Jól érted, hangosítsd fel. Üvöltsön a fejedben, hogy „elég vagyok”, hogy „jól haladok a munkámmal”, hogy „szeretem a testemet” és társai. Ha pedig jönnének a negatív gondolatok, azok, amik azt sugallják, hogy valami nincs rendben veled, akkor nyomd meg a „Törlés” gombot. Az elején nem lesz egyszerű, hiszen maga a vizualizáció sem tűnhet könnyűnek. De hogy hol lehet ez a törlés gomb, és hogy néz ki, arra a válaszok mind nálad vannak.
Megfelelő közeg
Mi kell ahhoz, hogy az előbb leírtak ne csak egy lelkes pillanatig tartsanak? Kérd meg a szüleidet, barátaidat, hogy mondják el neked, ők milyennek látnak téged, kiemelve a pozitív tulajdonságaidat! Ennél a lépésnél világossá fog válni, hogy ki az, aki őszintén támogat. Sajnos sok esetben szülők, párkapcsolatok, legjobb barátok azok, akik mérgezően hatnak ránk, önbizalmunkat lerombolva. Ismerjük fel, ki az, aki építő jelleggel kritizál, és ki az, aki bántóan. Utóbbi esetén ezeknek a kapcsolatoknak a számát, még ha rövidtávon fáj is, redukáljuk le és töltsük fel helyüket olyan személyekkel, akikben megbízhatunk. Ha pedig a rokoni szálak kötnek össze minket, kommunikáljuk mások felé érzéseinket, és ne hallgassuk el, hogy rosszindulatú szavak mély sebeket ejtettek bennünk.
Vegyük körbe olyan személyekkel magunkat, akikkel őszinték lehetünk, akiknek megnyílhatunk és akiknek értékrendje hasonlít a sajátunkhoz.
Kezdj el te is pozitív visszajelzéseket adni!
Meg fogsz lepődni, hogy társadalmunk mennyire nem tud reflektálni a dicsérő szavakra, hogy milyen reakciókat váltasz majd ki belőlük. Nem csoda, hogy a te énképed is átfordult egy negatív irányba. Éppen ezért itt az idő, hogy megtudják azok, akik körül vesznek téged, hogy miket értékelsz bennük! Nyugodtan tedd majd hozzá, hogy erre nem kell válaszolniuk, csak fogadják el, hallják meg, hogy téged mi nyűgöz le bennük. Hogy mi az, amit szeretnél, hogy rajtad kívül ők is meglátnának magukban.
A cikket Niko Everett Tedx előadása inspirálta.
