fbpx

Mediterrán vöröslencsekrémleves

Röpködnek kint a mínuszok, és olykor a szél is felkerekedik. Ilyenkor esik legjobban egy forró leves, ami a mediterrán vidékekre emlékeztet bennünket. Ráadásul gyorsan elkészül, nem kell hozzá sok minden, nagyon ízletes, és még laktató is!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Hozzávalók 4 főre:

250g vöröslencse
1 db leveskocka
1.5 deci zabtej
fél lilahagyma
3 gerezd fokhagyma
1.5 teáskanál koriandermag
só, bors

Elkészítés:

A lilahagymát és a fokhagymát vágjuk apró darabokra, majd a vöröslencse nagyjából ¾ részével együtt tegyük egy közepes méretű lábosba. Öntsünk rá nagyjából másfél liter vizet, dobjuk bele a leveskockát és a fűszereket, és főzzük addig, amíg a lencse teljesen meg nem puhult. Nem baj, ha teljesen szétfő, hiszen krémlevest készítünk.

Mikor megpuhult a lencse, adjuk hozzá a zabtejet, keverjük át, majd turmixoljuk össze az egészet, és most jön a trükk! Tegyük vissza a lábost a tűzre és adjuk hozzá a maradék vöröslencsét, amit ezúttal is főzzünk puhára. Itt azonban már ügyeljünk rá, hogy csak annyira legyen puha, hogy már ehető állapotba kerüljön. Ám ne főzzük szét teljesen, hiszen ezeket a szemeket egészben hagyjuk, nem turmixoljuk bele.

Ezután már tálalhatjuk is, ízlés szerint akár pirítóssal. Látványra nem lesz a legszebb ételünk, hiszen elveszíti vörös színét a főzéssel, de friss petrezselyemmel díszíthetjük esetleg.

Jó étvágyat!

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32