fbpx

Vegán cézár saláta felturbózva

A cézár saláta töretlen sikert arat már évtizedek óta. Ez talán köszönhető a tökéletesen harmonizáló, egymást kiegészítő hozzávalóknak. Az eredeti recept vegán változatát mutatom ma be nektek, egy kicsi extrával.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

A cézár saláta egyik titka az öntetben és a parmezánban rejlik, tartalma pedig a hozzáadott csirkehústól lesz igazán laktató. Mindhárom fontos hozzávalót helyettesíthetjük növényi alapú élelmiszerekkel, így vegánként sem kell megvonnunk magunktól ezt a remek salátát! Az eredeti recepten a zöldlevelű hozzávalókon módosítottam csak egy hangyányit, mert én személy szerint nem rajongok a jégsalátáért, ahogyan Jamie Oliver is mondta, egész egyszerűen nincsen íze. Ezért felturbóztam kicsit az ízesebb társaival. Lássuk a receptet!

Hozzávalók 2 főre:

Saláta:

5-6 nagyobb levél jégsaláta

5-6 nagyobb levél fejes saláta

kisebb római saláta fele

egy nagyobb maroknyi rukkola

3 közepes paradicsom

1 kisebb kígyóuborka

180 g tofu

2 evőkanál olivaolaj (tofu sütéshez)

2 evőkanál szójaszósz (tofu sütéshez)

opcionálisan vegán parmezán (bio boltokban kapható, de elhanyagolható)

kruton – előre elkészítettet is vásárolhatunk, de ha otthon készítünk pirítóst és felkockázzuk az még jobb (bármilyen kenyér megfelelő, amit szeretünk)

Öntet:

egy doboz natúr joghurt (pl. joya szójojughurtja pont elég natúr ízű, de ízlés szerint bármelyik jó)

2 gerezd fokhagyma

2 teáskanál mustár

2 teáskanál olivaolaj

petrezselyem, ha lehet friss, 4 szál, ha nincsen, akkor szárítottból két csipet

egy csipet szárított oregánó

egy csipet só és bors

Elkészítés:

A tofut apró téglalapok formájára vágjuk, olyasmire, ahogy a császárhús, vagy szalonna darabokat szokták, mert lényegében vegán bacon szerűséget készítünk belőlük. Az apró darabokat forró olajban, a hozzáadott szójaszószban pirosra sütjük.

Eközben a saláta hozzávalóit átmossuk, és mindent felszeletelünk, majd egy nagy tálaló tálban összekeverjük az egészet. Figyeljük közben a tofut, nehogy odaégjen! Ha eléggé megsültek, akkor tegyük félre a kis vegán szalonnáinkat, míg az öntetet készítjük.

Ehhez annyit kell tennünk, hogy az egyik fokhagymát nyomóval paszírozzuk, a másikat pedig nagyon apró darabokra vágjuk fel, illetve ha friss petrezselymet használunk, azt is próbáljuk minél kisebbre aprítani. Ezután az öntet összes hozzávalóját tegyük egy kis tálba, és jól keverjük el. Ha otthon készítünk krutont, akkor pirítsuk meg hozzá a kiválasztott kenyeret és kockázzuk fel.

Már csak az utolsó simítások vannak hátra! A zöldségkeveréket locsoljuk meg az öntettel, keverjük át, hogy mindenhova jusson, majd szórjuk meg a tofuval, a krutonokkal, és ha szeretnénk, akkor a növényi parmezánnal! Az így kapott vegán cézár saláta kiadós egytálételként is megállja helyét, de köretnek is ugyanannyira tökéletes!

Jó étvágyat!

további (vegán) receptekért kattintsatok ide.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32