fbpx

Filmek a gyereknevelésről

A művészet olyan, hogy annak csak a képzelet szabhat határt, így ha képzeletünk képes az űr- és időutazást, repülő autókat és beszélő állatokat a filmvászonra álmodni, miért pont egy olyan hétköznapi témát, mint a szülő-gyermek kapcsolatot hagyná érintetlenül? Nem is hagyja.

Egy olyan filmajánlóval készültem, amik, ha nem is egy akadémiai székfoglaló vagy egy beszélőfejes dokumentumfilm alaposságával, de kellő információval szolgálhatnak mindazok számára, akik a gyerekvállalás- és nevelés örökös stresszel és idegösszeomlással szegélyezett mezsgyéjére lépnének. Vagy már azon menetelnek.

Felkoppintva

Judd Apatow az általános, mindenki által tapasztalt és megélt élethelyzetek (gyermekvállalás, párkapcsolati problémák, szüzesség elvesztése, kapuzárási pánik) által felmerülő kérdések egyik legjelesebb megválaszolója. Filmjeiben az érintett témák komolyságát humorral oldja fel, a látszólagos ellentmondás ellenére mégis rendre megtalálja és fenntartja a két ellentétes hangulat közti optimális egyensúlyt. Felkoppintva című rendezésében egy véletlenek folytán egymás alá, fölé, közé, mellé, elé és mögé keveredett pár tagjai kénytelenek megküzdeni a hirtelen jött gyermekáldás okozta egzisztenciális problémákkal. Ki-ki a maga módján kénytelen a karrierje és magánélete közti libikókán egyensúlyozva lavírozni, és felelősséget tanulni az újonnan felmerülő helyzet szülte kaotikus tébolyban.

Némó nyomában

Nincs valamire való filmlista Pixar-mese nélkül, a még ősidőkből eredeztethető mondásra pedig én sem szeretnék rácáfolni. A Némó nyomában egy fogságba került bohóchal és édesapja elválás-egymásra találás története, melyben a gyermekét egyedül nevelő édesapának át kell vágnia az „akkor tanulunk meg igazán értékelni valamit, ha elveszítjük” óceán ismeretlen kékségén. Útját pedig lélegzetállító kalandok, halat próbáló feladatok és veszélyes szituációk szegélyezik, végén az elhódítandó díjjal, a fiával ápolt kapcsolat helyrebillentésének lehetőségével. Az animációs álomgyár első igazán markáns sikere a szülői gondoskodás fontosságáról.

Maisie Tudja

A Maisie tudja már-már az istenkáromlás határait súrolva hajrázza fel magát a gyereknevelésről szóló filmek dobogójára. Mert hiába az általános gyakorlat, a széles körben elfogadott definíció és a többé-kevésbé berögzült szokások, szülőnek lenni optimális esetben többet jelent puszta vérköteléknél. A közös biológiai jellemzők alapjai lehetnek a szülő-gyerek kapcsolatnak, melyre a falakat, a nyílászárókat, a tetőszerkezetet már a törődés és az odafigyelés építi fel. Hogy milyen minőségben, az már az egyéntől függ, filmünk pedig pontosan az alapra épülő szerkezet fontosságáról beszél kifejezetten eszköztelenül, mégis hatásosan. Gazdag apuka ide, rocksztár anyuka oda, mindez mit sem ér, ha sorozatosan elmaradoznak az esti mesék vagy a közös játékkal töltött idők.

Örömapa

Ha van olyan, hogy „kedves” film, ami elé csak leülsz egy átgürcölt nap után, hogy kikapcsolj, miközben gondolkodnod sem kell, akkor az Örömapa a te filmed. Még annak ellenére is, hogy a szülő-gyerek viszony végstádiumáról, a konkrét és átvitt értelemben vett elengedésről szól. Elvégre egy ideális helyzetben a gyerekek felnőnek és kirepülnek, rálépnek a saját útjukra. A Steve Martin kiváló alakításában megformált címszereplőt is az előbb említett probléma csapja arcul, a film pedig azt a lelki utat mutatja be, miként ismerheti és dolgozhatja fel ezt az eleinte fájó szituációt a szülő. Hogyan engedjünk útjára féltve őrzött gyermekünket, és hogy miként birkózzunk meg a hiánya által keletkezett űr kitöltésével.

Beszélnünk kell Kevinről

Szuper dolog megtalálni a társunkat, párrá válni, elkezdeni a közös életet, majd pedig mindezt megkoronázva gyermeket vállalni, akit aztán világra támogatva nevelhetünk, fejleszthetünk és egyengethetünk, hurrá! Noha a témában készült filmek többé-kevésbé ezen a tematikai és dramaturgiai úton haladnak egy viszonylag megjósolható végkifejlet felé, van egy őrült, aki fordítva hajtott fel az autópályára, ő pedig nem más, mint Lynne Ramsay. Ha valakinek ismerős a skót származású rendezőnő filmográfiája, az tudhatja, hogy filmjei rendre valahol a „kínkeserves-érfelvágós” skálán mozognak, persze nem minőségükben, sokkal inkább az érintett témák súlyosságának prezentálásában. A Beszélnünk kell Kevinről így stílusosan nem a gyereknevelés ugyan nehéz és stresszes, végtére azonban mégiscsak álomszerű, sokkal inkább rémálomra hajazó aspektusát mutatja meg, melyben nem a pelenkázás és büfiztetés jelenti az édesanya számára a legnagyobb problémát, sokkal inkább az, hogy egyáltalán képes legyen bármilyen pozitív töltetű érzelmet kicsikarni magából furcsán viselkedő fia irányába. Jó szórakozást!

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Kapcsolódó cikkek