Történetünk Ceausescu rémuralma után, a diktátor fejbelövését követően kezdődik. Főhősünk Emma, az elárvult kamaszlány, aki egyik napról a másikra nagyanyja gyámsága alá kerül és vele kezd új életet. Két magányos nő, akiket összeköt a vér, de még annál sokkal több is.
A regény egyszerre mutatja be a felszabadulás utáni zavaros, de mégis örömittas pillanatokat, illetve egy kis fantasyt is behoz a nagymama személyében, akinek egész lénye mágiával van átitatva. Elsőre furának hathat ez a műfaj keveredés, de kicsit sem lesz ettől spirituális az olvasmány, sokkal inkább ad neki egy különleges hangulatot.
Emma gyorsan tanul, és nem csak a varázslás művészetét sajátítja el, de egyre több dolog derül ki számára családja súlyos múltjáról is. A regény nem bontakozik ki gyorsan a szemünk előtt, több főszálat is vezet az író, de a teljes igazságot nem mondja ki a végéig. Mégsem lesz vontatott vagy unalmas, inkább azt érezzük közben, hogy még több dolgot akarunk tudni. Hogy megakarjuk érteni.
Emma, miközben egyre nő, meg kell birkóznia az előítéletekkel, megtapasztalja az első szerelmet és megtanulja feldolgozni a feldolgozhatatlant.
A könyv iskolapéldája annak, hogy a szabadság, amire mindenki annyira vágyik és sokan az életüket adják érte, nem mindig olyan, mint, amilyennek képzeltük. A társadalom nem mindig tud mit kezdeni a hirtelen rá szakadt lehetőségekkel. A szabadsághoz meg kell tudni érni, meg kell tanulni megbocsájtani és élni a lehetőséggel.
„Ő személy szerint azért kockáztatta az életét, hogy ne hülyék parancsoljanak mindenkinek hülyeségeket, de ha mi magunktól akarunk hülyék lenni, akkor úgy kell nekünk. Akkor megérdemeljük majd, hogy megint a nyakunkba üljenek, és ha megint az lesz itt, ami régen volt, azt magunknak köszönhetjük. A mi hibánk lesz.” – a rajztanár szájából elhangzó mondat volt talán az egyik legnagyobb hatással rám. Mert annyira mai és annyira aktuális, amit minden, szabadsággal még csak éppen ismerkedő nép átélhet.
Emma nagyon bátor, pedig ezt a regény elején, még talán ő sem hitte el magáról. A végére megtanul túllépni az ősei múltján, megtanul megbocsájtani és tisztábban lát, mint a legtöbb felnőtt körülötte.
Ez a regény sokszor talán fájdalmas, mert igazi tükröt tart elénk, és a végén meg kell kérdeznünk magunktól: biztos ezt akartuk?
