Annak, aki nem olvasta volna esküvőszervezői kálváriánk első írásos lenyomatát, álljon emitt néhány rendezetlen, mindenféle logikus rendszert nélkülöző szó tortúránkról: Most lehet, most nem, talán igen, talán nem, esetleg van rá némi esély, hogy előfordulhat, de csakis akkor, ha… Körülbelül ennyi a lényeg, az elmúlt bő egy évünkre ugyanis úgy csimpaszkodott rá ez a kimondom, szájbatekert járvány, mint az édességért rúgkapáló kisgyerek csomagokkal agyonpakolt édesanyjára. Mi pedig hiába próbáltuk lerázni magunkról, minél inkább hadakoztunk, annál szorosabbá vált a szorítása. Mert nyilván nem árulok el nagy titkot azzal, ha bevallom, a nagy számok törvénye alapján valahol és valakik egész biztosan örök hűséget fogadtak egymásnak, de hogy azok nem mi voltunk, az olyan biztos, mint annak a rendje. Már így is kritikus hosszúságúra nyúló nyöszörgésünk ezáltal újabb bő két hónapos toldást kapott, amolyan felsőbbrendű, kozmikus eredetű szeretetcsomagot az univerzumtól. Újabb lehetőséget arra, hogy némi „izgalommal fűszerezzük meg párkapcsolatunkat”, ugye. De mi van akkor, hogy ha rossz oldalán nyitjuk fel a fűszertartót, és az apró lyukak helyett a nagyobb rést felfedve hintünk oda neki néhány alaposat?
Akkor az van, hogy az étteremnek javasolt vadi új augusztus végi dátum természetesen már nem jó, de van helyette júliusi, kárpótlásul rögtön kettő is, 10 vagy 17-e. Akkor az van, hogy az étterem által feldobott két dátum közül csak az előbbi lehet opció a ceremónia helyszínét biztosító kastélypark részéről. De ugye miért is lenne szabad aznap az a világegyetem korához viszonyítva elenyésző fél óra, amíg kivonulunk szépen csinosba, meghallgatjuk az anyakönyvvezető szívhez szólóan nyálas, álkedveskedő és gyomorforgatóan giccses szövegét, vakkantunk két „igen”-t, aztán irány kajálni, piálni meg bulizni. No, nem baj, lezavarhatjuk helyette mindezt délután kettőkor is. Ami szuper, hiszen a szakemberek úgyis pont azt ajánlják, hogy aki teheti, július kellős közepén lehetőleg tartózkodjon valami kellemesen hűtött hely helyett a szabadban. Szóval vagy ez van, vagy szoszi és kuss, aztán tolhatjuk el újabb egy évvel az egészet, mikor a vonatkozó statisztikák szerint már a válásunk körüli teendőket kéne igazgatnunk. Így hát marad a két óra, „minden rosszban van valami jó”, – szokta mondani valaki, aki még biztosan nem találkozott valami igazán rosszal, úgyis nyár lesz meg Sunshine, a Balaton csak egy falusi kecskepásztorköpet távolságra, haverok, buli, Fanta.
Ha van olyan kézikönyv, hogy mondjuk „miként ne vegyük el egy jegyespár amúgy is pengeélen táncoló lelkesedését az esküvőszervezés örömeitől?”, akkor drága anyakönyvvezetőnk sürgősen hosszabbítsa meg lejárt tagságiját az olvasmányt kölcsönözhető formában tulajdonló könyvtárba. Vegye ki mondjuk tegnap, és nyálazza át jó alaposan, akkor legközelebb talán nem kell mély sajnálattal a jegyespár tudtára adni, hogy a felkínált időpont számára már nem aktuális. Legalábbis az ő érdekében remélem, hogy hangja mély sajnálatot tükrözött akkor, amikor a hírt közölte aprókat pötyörgő menyasszonyommal. „Jó, akkor rúgja meg a macska, meg fránya az a kánya, jobb, ha hagyjuk az egészet a csudába” – gondoltam ezt egy fokkal azért cifrábban, úgyis túl snassz volt eddig a dolog, csavarjunk rajta még egyet. Mondom a tervet, ti pedig képzeljétek hozzá a Mission Impossible főcímdalát: Az akció július 9-én pénteken, a lakodalmat megelőző nap pontban déli 12-kor veszi kezdetét. Szűk elit csapatunkkal bevesszük magunkat a házasságkötés helyszínéül szolgáló, „önkormányzati hivatal” fedőnevű helyre, ahol az őrt kicselezve egy jól irányzott „igen”-el megszerezzük a szükséges papírokat. Másnap pedig egy szertartásvezető által levezényelt kamuceremóniával altatjuk el a meghívott vendégek gyanakvását. Alfa, Bravo, Charlie, Foxtrot, onnantól meg már az egész sima süti, közös fotózás, haverok, buli, Fanta. Tuti terv, minden kész, nem érhet meglepetés.
„Meglepetés! A július 10-ém már foglalt.” Ha a „meglepetés” szót csak a poén kedvéért is illesztettem be, mindenesetre valami ehhez hasonló választ kaptunk a lefoglalózott és leelőlegezett DJ-től, némi szabadkozás kíséretében, de azzal már nem is foglalkoztam, csak örültem, hogy Magyarországon kellően szigorúak a fegyvertartásra vonatkozó jogszabályok. „De ne aggódjunk! Találunk rá valami megoldást!” – aszondja. Az előleg persze bukó, hahaha, de majd jelentkezik, amint talál valakit, akiért a tűzbe tenné kedvenc Madonna lemezét. Szerencséje, hogy tényleg jelentkezett, nekünk meg az, hogy nem többváltozós az esküvőszervezés matematikai egyenlete, így is túl sok volt a stressz az én rozoga kis lelkemnek. Az már csak a hab egy olyan tortán, ami sem ízében, sem állagában nem juttatna kegyelemketteshez senkit a cukrászsuli első félévében, hogy a belső, egzisztencialista gyötrődésre egy külső, materialista forrás tette fel a kukacos cseresznyét.
Na és az árak. Összegek. Pénz, lóvé, della, suska, zsozsó, dohány, steksz. Ha valaki azt mondja nekem, hogy 38.000 Forintba, nem is Pengőbe, Rúpiába vagy Rielbe kerül az, hogy kapjunk némi nyeszlett hosszabbítót, meg egy azzal kompatibilis magnót, csakhogy recseghessen valami a szertartás előtti bevonuláson, és az azt követő fotózás alatt, akkor abban, ha a hatályos fegyvertartásra vonatkozó jogszabályok miatt nem is teszek komolyabb kárt, de legalább térd csapkodva kiröhögöm. Erre mindent csináltam, csak nem csapkodtam a térdemet és röhögtem, mikor közölte a kastély, hogy ennyi az annyi, ja, a CD-t a magnóba pedig nektek kell megírni, btw. „Ezt nektek!” – mondtam én, miután kinyomoztam a neten, hogy egyáltalán mi is az a CD, mert én olyat talán csak képeken láttam még valamikor régen. Mert az Istenbizony, hogy 38.000 Forintot maximum a holttestemen keresztül fog nektek fizetni ezért bárki is, rajtam nem fogtok ki. Ennyiért kb. 10 darab príma JBL-hangszórót veszek a Keletinél vagy a Nyugatinál valami sziauramtól, okosba, kabát alól, de az hótziher, hogy ha ez lesz, abból kilenc a kastélypark esküvőkre vonatkozó árait kitaláló okosok irodájának ablaka alatt fog üvölteni valami vastól izzó, mocskos és arcrepesztő Technót.
Azért kilenc, mert mindeközben a tizedik valahol az idillien zöld, csicsergő madarakkal és a cuki kis pofijukba mogyorót gyömöszölő mókusokkal teli parkban fog épp szolgálatot teljesíteni egy lélegzetelállító nő és egy macsó pasi örökké a jelenlévők emlékezetébe égő esküvőjén. Remélhetőleg.
