Irrelevánsnak tűnő felvezetőm esetében ez egyet jelent a vággyal, hogy oly régóta először újra valami igazán testhez állóval, személyiségemhez és érdeklődésemhez tökéletesen illeszkedővel foglalkozzak: jelesül a sporttevékenység kacifántos, minduntalan újdonságokat tartogató kérdéskörével. Merthogy a minap épp a futópadot gyepáltam a hétvégi ereszdelahajam okozta többletkalóriák általi bűntudat miatt, mikor valami beütött. Tudtam, hogy az edzés előtti okozta bizsergés már a múlté. Tudtam, hogy nem a reggel magamba lögybölt kávé az oka. Ahogy abban is biztos voltam, hogy az útközben legurított energiaital sem lehet a különös jelenség forrása. Hogy a titokzatos felvezetést egy kellően ütős csattanóval zárhassam, muszáj közbe ékelnem: Gyűlölöm a futást, de tényleg, rühellem az egészet. Egyetlen dolgot szeretek csak benne, mégpedig azt, hogy tiszta szívemből és teljes erőmből utálhatom, mint az állat. És akkor a beígért ütős csattanó: mégis, a húsz percesre tervezett kínkeserv tizenötödik minutumában sírva tiltakozó lábaim egyszer csak feljebb kapcsoltak egy ütemet, kezdődő savasodásom a múlté lett. Én pedig olyan újult erőre kaptam, hogy majdnem lerohantam az egyébként lenyűgöző sebességre állított gépről.
Tán a boldogító igen okozta mámor költözött belém? Esetleg az esküvőszervezői kálvária helyére kerülő megkönnyebbülés? Lehetséges, hogy önfeledt, fájdalomtól és utálattól mentes rohanásra sarkalt a tudat, hogy a következő két évben friss házas adókedvezménnyel optimalizálhatjuk háztartásunk bevételi oldalát? Meglehet, ezek mindegyike képes arra, hogy minden utálatom ellenére úgy rohangáljak, mint a mérgezett egér. Esetemben azonban mégis két negyvenes francia úriember a többletlöket forrása. Amikor ugyanis felcsendült a Daft Punk 2007-es turnésorozatának utolsó száma, az „Encore”, és a majd tíz perces elektroszörnyeteg második percében a srácok minden mindegy alapon a közönség soraiba hajították a gyeplőt, nem éreztem többé fáradtságot. Elmém kitisztult, lábaim pedig nagyjából 130 bpm-en tudták le az előttem álló táv hátralevő részét. És noha cím béli állításomat sem tudományosan alátámasztani, sem pedig megcáfolni nem tudom ebből a személyes tapasztalaton alapuló megfigyelésből, gondolatindítónak azért mégiscsak megteszi.
Legyen szó erőnléti edzésről, kerékpározásról, hosszútávfutásról vagy éppen csak egy egyszerű sétáról a parkban, a végzett sporttevékenység optimalizálása két tényezőn áll vagy bukik. Szükséges hozzá a zavaró körülményektől függetlenített, ezáltal csakis az adott feladatra koncentráló mentális fókusz. Valamint a feladatokat elvégző szerkezet, vagyis a test, minden izmával, csontjával és szövetével. Persze sportolhatunk „szanaszét-fejjel”, ahogy egy agyondurrantott vádlival is ellehet cammogni valameddig. Ahhoz azonban, hogy a lehető legtöbb hasznot realizáljuk befektetésünkből, ezt a két faktort kell a szolgálatunkba állítani. Testünk állapotának szempontjából leginkább a helyes táplálkozással megszerzett vitaminok és ásványi anyagok, a megfelelő mennyiségű és minőségű pihenés, valamint a végzett feladatok helyes kivitelezése biztosíthatja a teljesítményfokozás fizikai oldalát. Ezek nélkül sánták vagyunk a futóversenyen, vakok a lövő sportokban és törpék a magasugrásnál.
Az összeadáson alapuló matematikai egyenlet másik eleme a mentális fókusz, amelyről már számtalan kutatás bebizonyította, hogy ugyan lehet nélküle sportolni, csak épp minek. Az állapot, amikor nincs más, csak az előttünk lévő táv, a fölénk magasodó hegycsúcs vagy a vállunkra nehezedő súly, ha nem is a bizonyosság, de a hit abban, hogy nincs lehetetlen. Esetemben – és ahogy a megfigyeléseim, valamint a vonatkozó kutatások mutatják mások esetében – ezért a mentális állapotért a telefonom lejátszójában összeállított válogatás felel. Mely nem pusztán segít kizárni az edzőtermek hangfalaiból üvöltő veretős fost, de amikor pont a kritikus pillanatban váltok a kedvenc számomra, olyankor képes lennék kettéharapni a szemem sarkával bárkit, aki közém és az elvégzendő feladat közé merészkedik.
Ha mindez nem pont így, ebben a formában, de az elmúlt években tanulmányok sora született arról, hogy a zene miként képes megteremteni nem pusztán az optimális sportteljesítményhez szükséges mentális, de a fizikai körülményeket egyaránt. Egy 2020 novemberében publikált cikk számos kísérletre hivatkozik, melyben a résztvevők közt jelentős teljesítményjavulást figyeltek meg a zene hatására. Az alanyok bizonyító értékkel bíró százalékánál ugyanis a hangalap elodázta az izomfáradtságot, javított a részfeladatokra vonatkozó alértékeken. Ráadásul az optimális bpm-en futó számok úgy stimulálták az agy mozgásért felelős részét, hogy válaszreakcióként megnövekedett pulzusszám és hatékonyabb energiafelhasználás jelentkezzen. Fizikai reakció volt tehát a mentális stimulálásra adott válasz
A csokoládéfogyasztás boldogságteremtő aspektusának vagy épp a stressz hajhullást okozó következményének megállapítása óta tudvalevő, hogy mentális státuszunk milyen komoly mértékben hathat ki fizikai állapotunkra. Az általam megfigyeltek alapján pedig szerencsére egyre többen felismerték azt, hogy a sporttevékenység fejlesztéséhez mennyire jelentős mértékben képes hozzájárulni egy preferenciáinkhoz, érdeklődésünkhöz és a választott mozgásforma tempójához hangolt lejátszási lista. Mert lehet, hogy Kis Grófótól a „Bulibáró” című szám nem tesz minket erősebbé vagy gyorsabbá, de hogy olyan ideggörcsöt kapunk tőle, minek hatására a földbe gyaluljuk addigi teljesítményünket az idegtől, az biztos.
