fbpx

A hazai az igazi 1. rész – Eger

Egy Szegeden eltöltött hétvégi korzózás nyomán jött az ötlet, hogy ha már ilyen bátran, egy egész hétvégére képesek voltunk kimerészkedni a vadonba, akkor igazán megtehetnénk ezt gyakrabban is, egy-egy napra, kötöttségek és centire kimért ütemterv nélkül, csak úgy lazán, fiatalosan.

Tizenegy éve lakom a fővárosban, mostanra Pesten kívül bármi más vidékké lett. Tök mindegy, ha a második legnagyobb hazai városba látogatunk el, már szótárral készülünk, meg speckó jelbeszéddel, hogy ha kérdezik a helyi őslakosok, röviden el tudjuk nekik mutogatni, mi is az a mozgólépcső, nálunk miért nem lovak húzzák a kocsikat, és hogy tájékozódunk este gyertyák meg petróleumlámpák nélkül. Minden alapvető intelligenciámba vetett hitem ellenére sajnos vajmi keveset tudok a turisztikailag egyébként valóban értékes hazai nevezetességeinkről. Egerben volt valami csata, ez eddig oké, olvastam is róla még általánosban kötelező jelleggel egy akkor rém unalmasnak ható könyvet, meg ugye ott a boruk, Győr a vizek városa, de az amúgy is uncsi, hiszen onnan jövök, Pécs leghíresebb exportcikke pedig a Punnany Massif. Nincs az a lelkiismeretes földrajztanár, aki erre a feleletre nem egy augusztusi pótvizsgarandit ajánlana, én meg nincs az az Isten, hogy a nyaramat görnyedéssel és magolással töltsem. Egyébként sem vagyok már diák, ráadásul maximalizmusom sem engedné, hogy úgy legyek porrá, hogy nem tudom, merre is van a Velencei-tó vagy, hogy a Hortobágy tényleg létezik-e vagy csak mesebeli kitaláció.

Kissé hosszúra és keszére meg kuszára nyúló bevezetőm lényegében a belső vívódásomból következő kérdések megválaszolására tett kísérlet leírása, hogy az elhatározást tettek kövessék, az elméleti elgondolásból pedig gyakorlati megvalósítás legyen. Így alakult, hogy ki tudja hány felvonásosra tervezett kirándulássorozatunk első állomásaként Egert céloztuk meg. Egy helyi túravezető szerint ez a város a legtöbb ember számára még mindig a borairól és a város fölé magasodó várról híres, holott a legnagyobb izgalmak éppen az alatt rejtőznek. A helyi csatornarendszert feltérképező és bemutató túráról bővebben egy kicsit később, első úti célunk úgyis egy Sparba vezetett, csakhogy valami számunkra is ismerőssel érezzünk rá a helyiek lüktetésére. Az akklimatizáció az adott helyre történő ráhangolódás egy kihagyhatatlan és kiemelt fontosságú lépése, miért is kapkodnánk el. Ezt követően megnéztük, mi a helyiek víziója a pörgő acélnyársra húzott csirkehúsról, és legnagyobb ámulatunkra itt is krumplival, salátával, kevés csípőssel és joghurtos szósszal tálalják minden streetfoodok keresztapját, a Gyrost.

eger
Fotó: Slánicz Dániel

Ráérezve a dobbanásra, eggyé válva a ritmussal, és magunkba szívva a város köveinek, tégláinak, minden élőjének és élettelenjének az aromáját határozott léptekkel, és egészen a pénztárig tartó magabiztossággal céloztuk meg a „Város a város alatt” elnevezésű kiállítástúrát. A nagyjából kétórás programot ígérő fejtágítás ugyanis 3500 Forint, mondhatni „vat dö fak?!”. Erre szokta azt mondani már nem egyszer idézett édesapám, hogy „kisfiam, nem szeretem, ha fényes nappal akarnak kirabolni”. Erőszakos eltulajdonítás helyett szerencsénkre a város alatt húzódó csatornarendszerrel kapcsolatos információrengeteget, kompetens túravezetőket, és a nyári kánikula alóli hűs felmentést kap bárki, aki benevez a mókára. Kb. két doboz cigi könnyíti meg hasonló mértékben pénztárcánkat, és ugyan az elmondottak alapján jónéhány ember vesztette életét abban, hogy lemerészkedtek a többnyire sötét, javarészt még feltérképezetlen csatornarendszerbe, a túra még ennek ellenére is jobb módja pénzünk elköltésének, mint dobozolt koporsószögeket vásárolni.

Az idegenvezetést követően A Bodega Bisztró konyhájának és lelkes felszolgálóinak köszönhetően alkalmunk nyílt feltölteni kiürült energia raktárjainkat, hogy a nap hátralevő részében arra használhassuk alsó végtagjainkat, amikre azok teremtettek: járásra. Hogy ne tűnjünk túl turistásnak, akik tanácstalanságán és kóválygásán szánakozva röhögnek a helyiek, magabiztos, egriekre jellemző léptekkel nyomultunk, csak lazán, nyugiba, a lehető legnagyobb természetességgel, amolyan „mi a szitu” flessben. Majd szétestünk, mint a Riga-lánc, épp csak nem kezeltünk le néhány helyi nagymenővel, a bandákhoz verődés pedig alapból ki volt zárva, hiszen a meglehetősen szűkös időkeretbe kellett még beillesztenünk a kötelező látnivalókat. Dobó István tér, Egri vár, Szmrecsányi Lajos kert, valami random Adidas Outlet a franc tudja melyik utca sarkán. Ezek mindegyikétől csupán néhány pislantás a Minaret, és hogy mit meg nem teszek egy kellemes panorámáért, 98 lépcső visz fel az érzésre épp leomlóban lévő építmény tetejére, ami a pechünkre előttünk menetelő, alig pár éves kislány szerint kialakításában tökéletesen alkalmas arra, hogy mindjárt behányjon. Tériszonyomat és klausztrofóbiámat leküzdve fent lehetőségem adódott megbizonyosodni az impresszív kilátás alapján arról, hogy mint a legtöbb turisták által felkapott város, Eger is egy belső, központi helyre összpontosítja vonzerejét, a többi része pedig olyan, amilyen.

Épp kezdek kifogyni a rendelkezésemre álló karakterekből, ami nem baj, hiszen a Minaretből való dicső szabadulás után a város feltérképezésére szánt idő is a végét járta. Egy-két kanyar itt, néhány macskakő ott, végig a néhol szűk, néhol tágas utcákon, oldalunkon az alig csörgedező egri patakkal, el a Bazilika mellett, át a Hatvani kapu téren, végig a Deák Ferenc utcán, egészen a vasútállomásig. Felszállva a Magyar Állami Vasutak egyik láss csodát, nem késve induló járatára, az átélt élményeknek és tapasztalatoknak lehetőségük nyílt konklúzióvá válni. Ha az irreálisan magas kezdeti elvárásaimat nem is sikerült maradéktalanul meghaladnia, Eger azért mégiscsak egy amilyen apró,  legalább olyan jelentős város, gazdag történelemmel, érdekes, viszonylag kis területen koncentrálódó látnivalókkal, és persze egy elképesztően izgalmas, „must see” földalatti csatornarendszerrel. Hogy kedvem támadt-e a közeljövőben visszatérni? Nem. Hogy kedvem támadt-e a vizit általi lendület miatt újabb és újabb hazai fekvésű helyeket felfedezni? Igen.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Kapcsolódó cikkek