fbpx

Ember tervez, Isten végez – solo út bakik Olaszországban

Ahogyan azt sokan láthattátok platformjainkon, az elmúlt egy hetet Olaszországban, Bariban töltöttem, egyedül. Viszont nem alakult minden úgy, ahogyan azt elképzeltem. Mit lehet ilyenkor tenni? Menni az árral, hiszen ilyen az élet, csupa meglepetés.

Mielőtt útra keltem Olaszországba, írtam egy cikket arról, hogyan készültem fel erre az útra. Nos, az élet egy véget nem érő tanulás, szokták mondani, és ez teljes mértékben igaz is. Hiszen egyszerűen nem lehet minden egyes dologra felkészülni, minden másodpercet megtervezni, már csak azért sem, mert emberek vagyunk, és hibázunk. No, nem kell nagy dolgokra gondolni, nem hagytam el az összes iratomat egy szökőkút mellett, és szerencsére szórakozottságom ellenére össze se törtem magam. Bökkenőkbe azonban ütköztem, amiket szeretnék megosztani veletek. Egyrészt, hogy ti ügyesebben csináljátok, másrészt pedig, mert a magazin célja a valóságot tükrözni, a maga tökéletlenségeivel együtt.

Kezdeném máris azzal, hogy amit a korábbi cikkemben a taxi árakról írtam, na azt felejtsétek el. Ugyan tényleg kiszámolta nekem a honlap pontosan mennyi lesz az út ára, de ezt ott helyben a taxisok már egészen másképp gondolták. Így történt meg az első ballépésem nagyjából fél órával azután, hogy beléptem az országba. Bocsánat, ez a második volt, ugyanis maszkot se hoztam magammal, ami már a magyar reptéren is kötelező lett volna. Szerencsémre kaptam egyet kölcsön, amiért borzasztó hálás is voltam később, mert Olaszországban aztán mindenhol kellett a belső terekben.

Na, de visszakanyarodva a taxis baklövésemhez, a korábbi cikkemben azt mondtam, nem feltétlenül jár jobban az ember, ha a szállásadója fuvarját fogadja el 15 euróért, érdemes más opciókat is megnézni. Igen ám, de a más opció az nem a taxi, mert az a honlapon említett 10 euró helyett 20 lett, persze nem az óra mérése alapján, hanem kedves olasz úriemberünk fejszámolásának köszönhetően. Mit volt mit tenni, kiperkáltam. Teljességgel felesleges lett volna veszekedni, valószínűleg semmire nem mentem volna vele, egyrészt mert alig beszélik a déliek az angolt (ez is egy fontos infó!!), másrészt pedig nem valószínű, hogy igazat ad nekem, így felesleges feszültség lett volna csak. Visszafele már okosabb voltam, és így a tervezetthez képest nem is igazán buktam semmit. Mert hát busz is létezik a világon ugye (khmm csupán 1 euróért), ami nem is tudom, hogy miért nem jutott eszembe korábban, valószínűleg az volt bennem, hogy külvárosban fogok lakni, oda biztos nem megy. Úgyhogy most akkor elmondom, hogy mindig nézzetek meg minden lehetséges opciót, ami csak szóba jöhet, és például itt Bari környékén tényleg használjátok a korábban említett Moovit applikációt, mert hatalmas segítséget nyújt a közlekedésben! Akár a reptérre, akár a belvárosba készültök.

És ha már szóba került a közlekedés és az app, akkor el is mesélem a következő bénázásomat, amikor is rossz buszra szálltam. Esküszöm, hogy az volt a száma, ami nekem kellett, de másik vonalon mozgott valamiért. Ráadásul a Moovit jelezte is, hogy az enyém csak három perc múlva érkezik, csak éppen én nem hallgattam rá. Mert tudvalevő, hogy azért az olaszok és az időérzék az két külön dolog, gondoltam csak korábban jött az én járatom. Egy szó mint száz, mikor rájöttem, hogy rossz irányba megyünk, a sofőrt megkérdeztem, és azt mondta a következő busz ami jó nekem, 20 perc múlva érkezik. Természetesen ez egy olyan nap volt, amikor Bari központjában egy vonatot is el kellett érnem. Ilyenkor azt tanácsolom: NE ESSETEK PÁNIKBA! Az nem segít, viszont van két másik opció: vagy megvárja az ember a következő buszt és maximum vesz új vonatjegyet (spoiler alert: a következi bakim pont erről szól majd) vagy sürgősen más megoldást keres. Esetemben ez utóbbi a közeli vonat állomást jelentette, ugyanis egy gyors Google maps keresés során kiderült, hogy vonattal bejutok Bariba időben és elérem a másik vonatomat is, így minden jó, ha vége jó alapon, eljutottam a célhoz.

Ember tervez, Isten végez – solo út bakik Olaszországban

Nem úgy, mint a visszautam esetében Ostuniból. Az pedig úgy történt, hogy Ostuni vasútállomásra érkezik az ember (ha nem kocsival jön, ami a legjobb választás, ha van jogsid), ahonnan bizonyos időközönként egy kis mikrobusz felviszi a dombon elterülő szépséges kis városkába. Ez idáig mind szép és jó, ám ez a bizonyos mikrobusz szinte biztos, hogy nem a kihelyezett rongyos papírra írt menetrend szerint jár, legalábbis vissza a vasútállomásra biztosan nem. Nem viccelek, több mint egy órát vártam rá, ami már a jól megtervezett, és a „biztosra megyek” kategóriába sorolható időintervallumhoz is túl sok volt, szépen le is késtem a vonatomat. Mi ebből a tanulság? Sose vegyél előre vonatjegyet, csak ha 100%-ig biztos, hogy odaérsz. Ez egy déli olasz kisvárosban pedig nem sűrűn lesz 100%. Szóval újabb eurók ki az ablakon, sebaj. De persze baj, csak nem érdemes rajta kiakadni, mert úgyse tudsz mit csinálni, egyszerűen fel kell venni az olaszok ritmusát, és alkalmazkodni.

Javaslom egyébként még az omio nevezetű appot, amit szintén említettem a korábbi cikkben. Ezen keresztül gyorsan, egyszerűen megveheted a vonatjegyeket bárhova. Valamint ha mostanában utazol, akkor töltsd le mindenképpen az EESZT alkalmazást, amin belül megtalálod az unios oltási igazolványodat. Ha green card-ot kér tőled valaki például a vonaton, akkor ezt kell bemutatnod, a QR kódot ők le tudják olvasni. Ezt azért hangsúlyozom, mert ezen a másik vonaton elkérték tőlem, és ezt is csak a barátom javaslatára töltöttem le, én azt hittem, hogy a regisztrációs űrlap elég lesz, amit ki kell tölteni előre. De jobb, ha biztosra megy az ember és inkább ezt is letölti, mert ennek a legegyszerűbb a bemutatása. Nem mellesleg hazafele a reptéren is elkérték tőlem. Szóval mikor beláthatóvá vált mikor érek le a vonatállomásra, akkor megvettem az új jegyet is, és kicsit később, de végül hazajutottam.

És végül az utolsó fontos tanulság: nem lehet minden nap tökéletes. Sőt, lehet, hogy egészen nagy bukta lesz egy adott terv, de ez nem szabad, hogy elvegye az ember kedvét. A legutolsó napomra eredetileg Alberobellót terveztem, ami egy nagyon különleges városka. Viszont addigra sok volt az utazgatás és egy kicsit bonyolultabb meg hosszabb lett volna oda eljutni. Ezért változtattam a programon, elmentem futni, ami számomra bakancslistás volt, hogy egyszer tengerparton eddzek. Majd kinéztem egy közelebbi várost, aminek homokos tengerpartja volt, gondoltam tartok egy utolsó napozós, fürdőzős, pihis napot.

Meg is érkeztem Barlettába. Aztán nagyjából egy órával később vissza is jöttem onnan. Annyira rossz érzésem volt ott, hogy nem bírtam megmaradni. Egy lepukkant kisváros, aminek van ugyan egy gyönyörű vára, de mire odáig eljutottam, már a biztonságérzetem a béka feneke alatt volt. A tengerpart se hasonlított ahhoz, amit a képeken láttam, és valahogyan egyszerűen rossz érzésem volt végig. Az egyetlen pozitívum az volt, hogy egy bárban a nő tett csokiszirupból két szívecskét a kávém tetejére, ez megmosolyogtatott, tényleg minden rosszban van valami jó. De a lényeg, hogy visszavonatoztam a kis szálláshelyemre, lementem ott picit a tengerhez, majd bevásároltam és csaptam egy borozós, vacsizós estét egy vígjáték társaságában, majd reggel megnéztem a napkeltét.

Amit ezzel a történettel mondani szeretnék, hogy igen, a dolgok elromolhatnak, a körülmények befolyásolhatnak és a tervek újratervezést igényelhetnek néha. Az élet nem mindig egy tökéletes rózsaszín felhő, amiben elmerülünk és minden szuper lesz. De nem is kell, hogy az legyen, mert a legtöbb bakiból tanul az ember, vagy legalább elmondhatja tapasztalatait, és segíthet másoknak. Vagy ha más nem, egész egyszerűen csak büszke lehetek magamra, hogy igen, ezt is megoldottam, ezen is tudtam változtatni, itt sem estem kétségbe, hanem bizonyítottam, hogy talpraesett vagyok, és bármilyen szituáción képes vagyok felülkerekedni. Ezért a büszkeségért pedig megéri az a sok kihívás. Mert ahogy mondják, végül mission accomplished, az az a misszió teljesítve lett.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Kapcsolódó cikkek