fbpx

Így tervezem a solo utamat Bariba

Idén úgy alakult, hogy a nyaram nagy részét a munka mellett tanulással töltöttem, aminek még koránt sincs vége. Azonban másfél év kihagyás után nem bírok már tovább várni, itt az ideje a következő solo utazásomnak! Ezúttal a cél Bari.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Olvashattatok már korábban solo kalandjaimról, és arról, miért érdemes egyedül nyakunkba venni a világot. Idén megint Olaszországot tűztem ki, aminek több oka is van. Egyrészt olcsón akartam megúszni a repülőjegyet, másrészt olyan országba szerettem volna menni, amit már valamennyire ismerek, annak viszont olyan szegletébe, ahol még nem jártam. Fontos szempont volt továbbá még az, hogy felülmúljam legutóbbi olasz utamat, mert Genovában, hogy úgy mondjam, nem volt minden pillanatban fenékig tejfel. Nagyrészt a borzalmas időjárásnak köszönhetően, ami miatt meg is fogadtam, hogy ezúttal szigorúan kora ősszel indulok el, semmiképp nem a november elsejés időszakban. Ez amiatt is lényeges számomra, mert szerettem volna még egyet csobbanni a tengerben, és nem úgy eltölteni öt napot, hogy este 6-kor már sötét van.

Hogyan választok helyszínt?

A fentebb említett szempontokon túl, még van néhány fontos dolog, amit szem előtt tartok, ha solo utat tervezek. Jelenleg, mivel strandolni szeretnék még, ezért déli országok déli pontjai jöhettek szóba. Nekem minden utamat hatalmas tervezgetés előzi meg, ugyanis imádom az építészetet, az óvárosokat és a művészetet, de legalább ennyire a természeti csodákat is, vagyis amolyan ’mindenből kell egy kicsi’ típus vagyok. Tehát a tengerparton túl legyen városnézés, esetleg egy jó kiállítás, és valami természeti csoda is, legalább egy izgalmas partmenti szakasz, közeli látványosságok egyéb városokban, és akkor még ott van a specialty kávé és vegán kaja imádatom is. Nem vagyok egyszerű, tudom, és van, amit el tudnék engedni ezek közül. De őszintén, többek között azért megyek egyedül, hogy azt csináljak, amit csak szeretnék. És javaslom mindenki másnak is, aki solo utazásba kezd, hogy élvezze ki minden másodpercét annak, hogy szabad, és bármit megtehet amihez csak kedve van. Legális és egészséges határokon belül persze. Mindezeket összevetve esett a választásom Barira, mint bázis, és a közelében lévő körülbelül 3 másik városra (Monopoli, Ostuni, Arbelobello), amiket meg szeretnék látogatni.

Bari
Fontos részletek

Ugyan minden utazásomban vannak spontán momentumok, de ahogyan már írtam, én nagyon szeretek tervezni. Ehhez használom a telefonom jegyzeteit, egy füzetet, az Instagramot, és a Google-t is. Instagramot azért, mert sokszor több vagy jobb fotót találok az adott helyszínről és környékéről, mint a jó öreg Guglin. Sokszor egy hashtag, vagy egy profil vezet el olyan helyekhez, amiket random Google találatok során nem biztos, hogy megtalálok. Valamint itt el is tudok menteni posztokat, ami segít abban, hogy egy helyre gyűjtsem azokat a látnivalókat, helyeket, amiket meg szeretnék nézni.

Még itthon szoktam kitalálni az úti cél környékén történő utazásaim menetét is, vagy olykor az érkezésem napján, az adott városban. De lényeges például, hogy az Airbnb-n foglalt szállásom tulaja felajánlotta, hogy elhoz a reptérről 15 Euróért. Ilyenkor ne mondjuk elsőre igent, hanem egy gyors keresés során nézzük meg mik a lehetőségeink. Ma már szerencsések vagyunk, mert az Internet világában nagyjából mindenre megkapjuk a választ. Így tudtam meg, hogy Bariban mennyi az átlag taxi ár, sőt olyan honlapot is találtam, ami konkrétan kiszámolta nekem, hogy A-ból B-be mennyiért jutok el. Ebből pedig máris kiderült, hogy a taxival nagy valószínűséggel 5 euróval olcsóbban jövök ki, mint a tulaj fuvarával. Ez a reptérről a szállásra könnyen megoldható lesz, hiszen a reptereken mindig sorban állnak a taxik. Visszafele már nem biztos, hogy ez a jó választás, de ezt még van időm eldönteni. Természetesen van, akinek ez nem számít 5 euró, és ez is teljesen érthető, én azonban szeretem a legpraktikusabb és egyben legköltséghatékonyabb megoldásokat megtalálni. Itt pedig hasznosnak tartom még megjegyezni, hogy Olaszországban sajnos az Uber szolgáltatás csak Milánóban és Rómában elérhető, és ott sem az olcsó kategóriában. Ezeknek az infóknak érdemes mindig előre utánajárni!

Bari

A különböző városok között vonattal vagy busszal fogok közlekedni. Hogy melyikkel, az az ártól és a menetidőtől függ. Amennyiben valami olcsóbb, de háromszor annyi időbe telik vele az út, akkor nagy valószínűséggel inkább választom a drágább, de gyorsabb verziót. Olaszország esetében én a rome2rio.omio.com oldalt használtam, ahol a busztól az autómegosztáson át minden lehetséges opciót láthatunk. Ez alapján mérlegelhetünk, melyik számunkra a legjobb megoldás, valamint a jegyeket is megvehetjük rögtön. Emellett a szállásom alatti véleményeknél egy lány javasolta a Moovit app használatát, ami segít eligazodni a helyi közlekedésben. Ezzel pedig elértünk még egy fontos ponthoz: a véleményekhez. Minden szállás és egyéb fontos hely esetében olvassuk el az összes visszajelzést, (nyilván ha 500 van, akkor nem kell mindet) hogy legyen egy átfogó képünk, és ez alapján döntsünk. Nagyon nagy csalódásoktól óvhatjuk meg magunkat így!

Fontos lehet még a biztosítás, én általában szoktam kötni ilyet, a világ jelenlegi helyzetében ez talán még fontosabbá vált, ha esetleg véletlenül elkapunk valamit, nem rossz, ha fedezi a biztosításunk. Egy ilyen rövidebb, európai út esetében persze nem kell feltétlenül csilliárdokat költeni rá, de a biztonságérzetünknek jót tehet egy alap biztosítás megkötése. Én régen az Atlaszt használtam, az utóbbi években pedig változó módon, amit interneten könnyedén meg tudtam csinálni, azt vettem igénybe, például a Cherrisket. Akinek ez különösen fontos, nézzen utána több cégnek is, és azt válassza, amelyikkel úgy érzi a leginkább biztonságban lehet.

Opcionális, de amit még meg szoktam tenni előre, hogy letöltök a tabletemre egy filmet vagy néhány epizódot egy sorozatból, és a repülőn ezt nézem, hogy hamar elteljen az idő. Bariba ugyan csak másfél óra az út, de jól jöhet az ilyesmi, ha esetleg rossz időben, vagy este utazunk, vagy akár hosszabb ideig.

Mindezeken túl pedig már csak egy dologra készülök: helyi kézműves pizzával a kezemben a tengerparton pihenni egy jó nagyot. Apropó gasztronómia! E téren is hasznos lehet előre tájékozódni. Ha ezeken túl még vannak benned kétségek, esetleg kérdések, akkor olvasd el legutóbbi cikkemet, amiben általános tanácsokról írtam a solo utazással kapcsolatban. Amennyiben pedig kíváncsi vagy hogyan valósultak meg az itt leírt terveim, akkor jövőhéten figyeld a magazin oldalát, mert jövök a beszámolóval!

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32
legszebb strandok Spanyolországban?