fbpx

Első munkahely? Ezekre figyelj!

Még emlékszem, ahogy az egyetem után arcomba csapott a valóság, vagyis a munkaerőpiac, na meg a verseny. Az első munkahely, első munkanapja legalább olyan ijesztőnek tűnhet, mint annak idején az első iskolás reggel. Nézzük, mire érdemes figyelni.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Három hónapos intervallum

Az első hetek mindenképpen még az ismerkedésről, a feladatok feltérképezéséről fog szólni. Szakértők szerint nagyjából 3 hónap alatt derül ki, hogy valaki alkalmas-e a feladatra, ezért is a próbaidő. Erre az időszakra nem árt egy tervet csinálni, akár a főnököddel közösen, hogy milyen feladatok, megtanulandó készségek várnak rád, amiket mindenképp el kell sajátítani. Így a te fejedben is sokkal könnyebben lesz rend, ami nem könnyű, ennyi új információ mellett.

Legyél nyitott, de ne túlzottan

Az első időszak, ahogy említettem, még az ismerkedésé, és ez igaz a kollégákat illetően is. Ne táborozz le egyből a számodra szimpatikus arcok mellett, hanem próbálj mindenkit valamennyire megismerni. Igyekezz mondjuk mindig új kollégával ebédelni. Ilyenkor nem csak a személyt, de az adott illető munkakörét is megismerheted, ami jól jöhet még a későbbiekben. Amire még érdemes figyelni, hogy bár a barátkozás jó dolog, azért csak óvatosan, hogy kinek, mit és mennyit mondasz el magadról.

Kérdezz

Nyugodtan, és bátran kérdezz rá mindenre, amit nem értesz vagy amire kíváncsi vagy. Ez mindenkinél jó pont. Illetve azt se feledd, hogy ami az egyik kollégádnak vagy főnöködnek jó, az nem biztos, hogy a másik számára is megfelelő. Így nyugodtan kérdezz rá, hogy például neki mi az igénye egy adott témával kapcsolatban: heti szinten számolj mondjuk be neki írásban, vagy naponta szóban? Ezeket jobb tisztázni, hogy ne legyen félreértés. 

Ne ülj fel a pletykáknak

A legrosszabb, amit tehetsz, hogy már az elején véleményt alkotsz, sőt, becsatlakozol a helyi pletykákba. Mert ne ámítsuk magunkat, ezek minden munkahelyen vannak és lesznek is. Inkább legyünk kicsit külső megfigyelők az elején, idővel úgyis kialakul a csoportdinamika.

Fejleszd magad

Ahogy egyre jobban megismered az elvárásokat, úgy láthatod, miben kellene még mondjuk fejlődnöd. Ha van a munkahelyen lehetőség bizonyos készségek fejlesztésére, ne hagyd ki, de akár önszorgalomból is neki rugaszkodhatsz. Ezek hosszútávon kifizetődő dolgok.

Állj ki magadért

Bár eddig szinte minden pontban óvatosságra intettelek, ez nem jelenti azt, hogy nem állhatsz ki magadért. Pályakezdőként biztos lesznek, akik másként kezelnek vagy ugráltatni próbálnak majd, esetleg nem bíznak meg a tudásodban. Tisztelettel ugyan, de ilyenkor ne hagyd magad. Tudd, hogy mi a feladatod, mi az, ami bele tartozik, és mi az, ami nem.

Ha kíváncsi vagy, mire figyelj egy állásinterjún, kattints ide.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32