fbpx

A Hálaadás története és tradicionális ételei

Köztudott, hogy az amerikai ünnep legfőbb étele a pulyka. De vajon mindig is ezt ették Hálaadás alkalmával? És egyáltalán miről emlékeznek meg ezen a napon?
herczeg design
HIRDETÉS
herczeg design
HIRDETÉS

1620-ban Angliából elindult egy hajó az újvilág irányába, amin 102 utas utazott abban a reményben, hogy egy másik földön békében élhetnek és gyakorolhatják saját vallásukat. 66 napig szelték a habokat, mire végre elérték az új kontinenst. Horgonyt vetettek, majd megkezdték saját településük megalapítását. Azzal azonban nem számoltak, hogy milyen nehéz lesz az életben maradás ebben a más környezetben. Sokukat betegségek vittek el, valamint azzal sem voltak tisztában, mit és hogyan tudnak termeszteni ezen a vidéken. 

Aztán idővel segítséget kaptak a bennszülöttektől és környékbeli lakosoktól, akik megmutatták nekik, hogyan műveljék az itteni földet. Kukoricát és egyéb terményeket vetettek el, olyanokat, amiket korábban az angolok nem is ismertek. Őszre pedig meglett munkájuk gyümölcse – szó szerint -, hiszen learathatták az első terméseket. Ez alkalomból hatalmas lakomát csaptak, hálát adva a sikeres termesztésért. Eredendően tehát innen származik az amerikai ünnep, amit később hivatalossá tettek, és azóta a legtöbb otthonban megemlékeznek róla november negyedik csütörtökjén.

Mi kerül az asztalra Hálaadáskor?

Manapság a Hálaadás legfőbb étele a pulyka, amit krumplipürével, és egy bizonyos szósszal, továbbá zöldbabbal, kukoricával és áfonya öntettel tálalnak. Desszertként pedig sütőtökös pitét szolgálnak fel. 

Az 1600-as években azonban ez a menü egy kicsit másképp nézett ki.Ugyan a pulyka egy bizonyos fajtája már akkor is létezett, de mellette még sok más madarat is fogyasztottak, olyanokat, mint a kacsa vagy akár a hattyú.  A hatalmas lakomáról pedig egyéb húsok sem hiányozhattak. A krónikák szerint öt őz is az asztalon végezte aznap. Zöldségek szempontjából kevesebbet változott a felhozatal. Mivel a kukorica számított anno az egyik fő élelmiszernek, így azt fogyasztották leginkább. De akkoriban még kása szerű formában készítették el, nem úgy mint ma. Gyümölcsöket is termesztettek, ezek közül a szőlő, a szilva és a bogyós erdei gyümölcsök voltak a legnépszerűbbek. Az áfonyát például anno nem csak élelmiszerként használták fel, hanem természetes festékanyagként is. Mára ugyanez a menü sokban változott, ám alapjai mégis maradtak, illetve számtalan alternatívával egészültek ki, ahogyan a gasztronómia különböző szegmensei jelentek meg, mint például a vegánság. 

Érdekesség, hogy Kanadában is tartják a Hálaadást, ám ott egy picit zavarosabb az ünnep eredete. De részben az amerikaihoz hasonlóan a jó termést ünneplik ekkor. Időpont tekintetében van viszont eltérés, ugyanis az északiak október második hétfőjén emlékeznek meg. Természetesen a két nemzet között örök kérdés, hogy melyikük nevéhez fűződik valójában a Hálaadás.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Kapcsolódó cikkek