fbpx

Művészettel a hátrányos helyzetű fiatal felnőttekért – ART-Ravaló

Az ART-Ravaló csapat szociális művészeti projekteket szervez hátrányos helyzetű fiatal felnőttek számára. Ebben a cikkben aktuális felhívásaikat és céljaikat ismerhetitek meg.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

ART-RAVALÓ projekt

Adott egy csapatnyi kreatív ember, akik hisznek abban, hogy a saját élményű művészi aktivitás, az irodalom, a költészet, a zene, a színjátszás valamint a közösséghez tartozás élménye segíti önmagunk és a körülöttünk lévő világ megértését. Valamint fejleszti az önkifejezés képességét, érzékenyít és nem utolsó sorban megtartó erővel bír. Így született meg általuk az ART-RAVALÓ, a Szubjektív Értékek Alapítvány és a Faktor Terminál Egyesület közös szociális-művészeti projektje hátrányos helyzetű, illetve állami gondozásban nevelkedett fiatal felnőttek számára.

A projektben résztvevő fiatalok kilenc hónapig felnőttképzésben regisztrált művészeti és pályaorientációs képzést kapnak. Az ART-RAVALÓ célja a fiatalok művészeti tevékenységén keresztül történő személyiségfejlesztése, hosszabb távon pedig a pozitív jövő- és énkép kialakításának, valamint a társadalmi beilleszkedésnek és a sikeres munkavállalásnak az elősegítése.

A képzési program része:

  • színházművészeti képzés
  • életvezetési tanácsadás
  • gazdasági alapismeretek fejlesztése
  • egyéni pályaorientációs tanácsadó program
  • élménypedagógiai műhelyek
  • személyre szabott coaching
  • kortárs csoporttal való rendszeres találkozások
  • kulturális horizont tágítása (színház- és múzeumlátogatás és a látottak közös értelmezése)

A projektben való részvétel ingyenes, emellett a résztvevők számára biztosítják az alábbiakat:

  • budapesti szállás, teljes ellátás, BKV-bérlet
  • OKJ képzés / számítástechnikai tanfolyam / autóvezetői tanfolyam
  • 3 hónapig tartó munkahelyi tapasztalatszerzés (szakmai gyakorlat)

A projekt támogatója a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács.

További részleteket a honlapon itt találsz, a Facebook oldalukat pedig itt tudod követni.

Tudásmegosztó Műhely

Ez egy több napos interaktív, jelentkezés alapú szakmai program, 2021. november – május között, mely különböző állomásokon és különböző helyszíneken valósul meg.

A szervezők a programot olyan szakembereknek találták ki, akik az ART-RAVALÓ módszertanát saját paramétereik szerint alakítva tudnák integrálni azt tevékenységeikbe a művészeti, pedagógiai és szociális szférában. A program során a résztvevők megismerkedhetnek az ART-RAVALÓ projekt stábjával, trénereivel, módszertanával, annak elméleti és gyakorlati vetületeivel, tapasztalataival. Lehetőségük nyílhat szakmai együttműködések kialakítására, eszmecserére és visszajelzések megosztására. A program végeztével annak résztvevőit saját projekt indítását segítő ösztöndíjjal támogatják.

Ezzel kapcsolatos részleteket itt találsz.

Fonódva, de nem gabalyodva

Az ART-RAVALÓ első kiadványának bemutatója beszélgetéssel, zenés kísérettel az idei csapat munkájából. Valamint Bartha Máté Keresők című dokumentumfilmjének teaser-vetítése a Trafóban, november 12-én.

Hogyan lesz belőlünk csapat? Miképpen támogassuk a fiatalokat abban, hogy olyan munkát találjanak, ami nekik való? Ha valaki lemorzsolódik, mi a teendő? Tavaly megjelent kiadványukban gyakorlatiasan mesélik el az ART-RAVALÓ történetét és a módszertanukat a résztvevő fiatalok és stábtagok személyes beszámolóival, a képzés folyamatait lépésről-lépésre végigkövetve.

A kiadvány bemutatójának folyamán 17:05-től zenés kóstolót kínálnak az idei csapat munkájából, Juhász Bence karmester vezényletében. 

17:10-től Kiss Bea, rádiós újságíró beszélget a kiadványról annak szerzőivel: Schermann Mártával, az ART-RAVALÓ szakmai vezetőjével és művésztrénerével, Hárs Annával, a kiadvány szerkesztőjével, Romankovics Edittel, a projekt művésztrénerével és Gratzer-Sövényházy Edit rendőrezredessel, támogatónk, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács főosztályvezetőjével

Majd 18:00 órától a programukhoz kapcsolódó, hamarosan bemutatásra kerülő „Keresők” című dokumentumfilm (rendező: Batha Máté) teaser-ét is megnézzük.

Az esemény az ART-RAVALÓ Tudásmegosztó Műhelyének, egy többnapos interaktív szakmai program nyitóeleme. 

További információ és a Tudásmegosztó Műhellyel és a projekttel kapcsolatban a honlapon, illetve facebook oldalon található.

A kiadvány megjelenését és az ART-RAVALÓ projektet a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatta.

A facebook esemény itt elérhető.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

rákszűrés