Pár hónapja olvastam Dr. Máté Gábor A test lázadása című könyvét, amiről itt írtam is. Ebben hosszan taglalja a neves orvos, hogy bizonyos gyerekkori és egyéb traumák miként hatnak ránk és az egészségünkre a jövőben. Nincs persze ebben semmi törvényszerű, csupán egy fontos szempont a megelőzést és a gyógyítást illetően, ha az adott páciens lélektanát, múltját és traumáit is figyelembe vesszük.
Ahogy a lányokkal (Dóri, Julcsi) is beszélgettem a témáról, jöttem csak rá igazán, mennyire vékony jégen járok ezzel. Az elmúlt másfél évem nagyjából azzal telt, hogy különböző, szerencsére nem létező betegségeket diagnosztizáltam magamon, majd aztán azon aggódtam, hogy nehogy bevonzzam valamelyiket, mert hát ugye azok a fránya stresszbetegségek…Szerettem volna egy kézzelfogható leírást, egy biztos pontot, hogy ha ez és ez a bajod, akkor az azért van, mert például kiskorodban nem volt jó a viszonyod a szüleiddel. Bumm, itt a megoldás, gyorsan feldolgozod, és már mehetünk is tovább.
Csak hogy ez nem így működik. Mert bár sok összefüggés megfigyelhető bizonyos betegségek és traumák, lelki nehézségek között, még sem jelenthető ki, hogy ezek egyetemes igazságok.
A holisztikus szemlélet viszont nagyon fontos lenne a modern orvostudomány esetében is. Mert habár minden ember más, és nem lehet ráhúzni a sémákat az össze páciensre, azt megtehetjük, hogy a lelki vonalat is szemügyre vesszük.
Tudom, sajnos kevés olyan orvos van, aki még ha nyitott is erre, akkor lenne annyi ideje, hogy ilyen mélyrehatóan és hosszan foglalkozzon egy betegével. Így sok esetben marad az a jól bejáratott rendszer, hogy ha fáj a torkod vagy visszatérő mandulagyulladásod van, kapsz rá gyógyszert vagy megműtenek és mehetsz amerre látsz. Amit te viszont megtehetsz, hogy megpróbálsz magadba nézni, és ahogy mondani szokták, az önismeret rögös útjára lépsz. Ha pedig van rá lehetőséged kérhetsz ehhez segítséget is valamilyen terapeuta, pszichológus, esetleg pszichiáter személyében, vagy bármi más módon, ami számodra szimpatikus.
Visszatérve magamra, mégiscsak én írom ezt a cikket, őszinte leszek, én még sehol nem tartok ebben. Úgy nőttem fel, hogy ha fáj a fejed, akkor be kell venni egy pirulát, ha pedig bajod van, el kell menni orvoshoz, és majd az felír valamit. Ez nem a szüleim hibája, már ha annak lehet nevezni, hiszen a holisztikus szemlélet, a test és lélek kapcsolata akkoriban úri mulatságnak tűnt, és nem is volt elterjedt. Én magam is még csak ízlelgetem ezt, és őszinte leszek, még nem sokra jutottam, hogy bizonyos fizikai tüneteim mögött mik rejtőzhetnek.
Mert sokkal egyszerűbb lenne csak bevenni a gyógyszert és várni, hogy elmúljon. Ahhoz viszont, hogy a dolgok mélyére áss, és feltárj egy bizonyos problémát, szembe kell nézned magaddal és a múltaddal. Hát, mit ne mondjak, nem egyszerű és nem is mindig kellemes. Hosszú évek munkája, és a rossz hírem, hogy nem is megy egyik napról a másikra a változás. Viszont azt mondják megéri.
Azt azonban senki ne higgye, hogy én ezzel azt akarom mondani, hogy minden orvos sarlatán, aki le se szarja a betegeit és ne is menjünk orvoshoz. Mert én is elmegyek, sőt, mindig ez az első lépésem. Hallgatok a tanácsaira és követem az előírt gyógymódokat. Mert emellett bizony bőven elfér az is, hogy nem csak a testedet, de a lelkedet is gyógyítani kezded.
Azt hiszem, pont ez a lényeg, hogy nem egyik vagy másik módszer mellett kell letenni a voksodat, hanem nyitottan, önmagadat és az egészségedet a középpontba helyezve gyógyulni, megelőzni a komolyabb problémákat. Már az egészség szóban is benne van a lényeg: az egész, az egység, amire az élet minden területén törekszünk. Vagy legalábbis kellene.
