Közel egy hónap múlva 29 éves leszek, vagyis ez az utolsó év, hogy 2-vel kezdődik az életkorom. Nem tagadom, elgondolkodtatott. Mindig is megvolt a fejemben, hogy hány éves koromra, nagyjából hol szeretnék tartani, miket szeretnék elérni. Eszerint, nekem már minimum a második gyerekemet kellene várnom, és lassan 3 éve házasnak is kellene lennem. Nem fogok nagy titkot elárulni azzal, hogy egyik sem sikerült eddig.
Egy bizonyos életkorig úgy éreztem, ráérek, hiszen még olyan fiatal vagyok. Majd lesz valahogy. Félreértés ne essék, tisztában vagyok vele, hogy 29 évesen azért még nem jár nyugdíjas bérlet, de azért na, csak kattog az a bizonyos biológiai óra.
Aztán ahogy egyre több, velem közel egykorú barátnőmmel beszélgettem, jöttem rá, hogy tényleg van valami a levegőben. Hirtelen a kor nem csak egy szám lett, hanem valami mélyről érkező nyomás szimbóluma. Hogy az idő múlik, és bár érezhetem én magam 25-nek, ha egyszerűen nem annyi vagyok. A testem egy bizonyos pontig ugyan jól tartható és konzerválható, de ha például gyereket szeretnék, és még az élete nagy részének a részese is akarok lenni, akkor nem húzhatom akármeddig. Nőnek lenni szívás, gondoltam magamban! Persze tudom, ez nem csak ránk igaz.
Ha túllépünk a gyerek témán, hiszen nem mindenki vágyik szülővé válni, akkor is szembe kell néznünk azzal, hogy a kor előrehaladtával, bizony akadnak korlátok. Nem, ez nem azt jelenti, hogy akár 30, 40 vagy 50 évesen ne válthatnál szakmát, vagy költözhetnél a világ másik végére, hiszen sokan meg is teszik. De a legtöbb ember azért ahogyan idősödik, úgy lesz egyre kevésbé rugalmas. Amíg 20 évesen nulla felelősségtudattal bármibe beleugrottunk és akármikor helyet, partnert vagy munkát váltottunk, ez később már nem teljesen így működik.
A másik, ami mostanában kicsit megrémített, hogy hiába is hittem, hogy az idő végtelen, rohadtul nem az. Nagyon is véges, és nem lehet mindig mindent elodázni. Hogy majd megcsinálom, majd nekiállok, majd ha a csillagok is úgy állnak. Sosem lesz tökéletes időpont, legyen szó gyerekről vagy bármi másról, amibe bele akarunk vágni vagy változtatni akarunk. Kifogásokat mindig lehet találni, és ha valaki, hát én elég jó vagyok a halogatásban.
De nem lehet ezt örökké csinálni. Mert bár a terveim szerint 120 éves koromig fogok élni, abból jó lenne nem kevés időt nyugalomban és lelki békében tölteni. Ezt pedig meg kell alapozni, amit nem mindegy, hogy mikor kezdesz el, ha elkezded egyáltalán.
Ne értsetek félre, senkiben nem akarok feszültséget vagy rossz érzést kelteni (elég, ha én pánikolok). És a “mindennek vége, elszúrtam” gondolatokat is mellőzném. Mert ugyan a kor, véleményem szerint nem csak egy szám, hanem bizonyos tekintetben ad egy támpontot is, de közben tele van lehetőségekkel. Ha nem tudnánk, hogy az időnk véges, talán mindenki csak otthon lustálkodna és leszarná, mi lesz holnap.
Így viszont még több motivációnk van ahhoz, hogy megéljük és belekezdjünk az álmainkba, terveinkbe. A lényeg pedig az, hogy megtesszük-e az ehhez szükséges lépéseket. Amikor viszont már ott tartunk, akkor csak élvezzük mindennek a gyümölcsét.
