Sürgött forgott, amikor óvatosan megkérdeztem tőle, hogy kisüthetném-e én ebédre
a krumpliprószát?
A zalai krumpliprószának az életemben kitüntetett szerepe van. Gyerekkoromban szombatonként
ettük mindig Apámmal, amikor ketten voltunk otthon. Majd később többször én is megpróbáltam
elkészíteni az éppen aktuális udvarlómnak, hogy levegyem őt a lábáról. Mondanom se kell, sose
sikerült. Volt túl olajos, túl nyers és túlsült is a tányérokon. Pontosan olyan végeredménnyel, mint
a párkapcsolataim.
De most végre itt volt az alkalom, hogy elsajátítsam tökéletes kivitelezését! Hiszen miért ne akarnám
tovább vinni a krumpliprósza hagyományát maradék éveimben? Zalai születésemhez híven erre
a gasztronómiai jellegzetességre úgy gondolok, mint olasz a pizzára, francia a csigára, angol a teára.
Aznap fény derült a titokra: minden adag kisütése előtt olajat kell önteni a serpenyőbe, és megvárni,
amíg az felforrósodik, kizárólag ezután lehet belekanalazni a prósza masszáját. Ekkor tudatosult
bennem, hogy a korábbi párkapcsolataimból szintén ez a hőfok hiányzott! A tűzhely előtt, ahogyan
a prósza az olajban, úgy én is elmerültem az emlékeimben. Eközben Anyám el-elejtett az orra alatt
dörmögve pár tudnivalót a sörkiflisütés kapcsán. „Túl hideg a konyha! Ez nem lesz jó a tésztának.”
Jól van, akkor beszélgessünk, leheljük tele a teret párába bújtatott gondjainkkal – gondoltam
magamban. Elpletykáltuk egymásnak, kinek ki tetszett, ki nem tetszett az ünnepek alatt. Majd az egyik
mondatom közepén Anyám félbeszakít. „Látod Julcsikám! Ezért nem szabad beszélgetni munka
közben. Elfelejtettem a sörkifliket megolajozni.” Rutinos keze bosszúsan bontogatta ki a kifli alakú
tésztákat, hogy pótolja a kimaradt lépést. Innentől nem szólaltam meg, nehogy megzavarjam.
De ő folytatta a diskurzust. „A tökéletes sörkifli hozzávalója kislányom, nem más, mint a disznózsír.”
Négy éve nem eszem húst, Anya – csattantam fel, és nevettem el magam egyszerre, ugyanis
vegetáriánus éveim óta nem ez az első alkalom, hogy állati zsiradék kerül az ételembe. De miért várjak
el tőle olyat, amivel nem tud azonosulni?
Egy pillanatra megállt a levegő a konyhában. Aztán ő is felnevetett. „Pedig attól lesz szép réteges,
ahogyan te is! Ennyi neked sem árt.”
