fbpx

Töltött főzőtök – vegán recept

A nyári szezonnal megérkezett a hazai termesztésű cukkini, patiszon és természetesen a főzőtök is! Kiskoromban imádtam rántva, vagy főzelék gyanánt, most pedig egy töltött verziót hoztam nektek.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Hozzávalók 2 főre:

1 közepes méretű főzőtök

200 g rizs (igényeink szerint ez lehet kerekszemű fehér, basmati vagy barna is)

180 g tofu

5 fej gomba

100 g fagyasztott zöldborsó

1 kisebb fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

só, bors

2 evőkanál olívaolaj

1 evőkanál szójaszósz

opcionálisan: vegán sajt (vagy sima, aki fogyasztja) vagy sörélesztő pehely

Elkészítés:

Tegyük fel főni a rizst egy lábasban, közben készítsük elő a hozzávalókat. A hagymát és a fokhagymát aprítsuk fel, a gombát pucoljuk majd szeleteljük, a tofut pedig kockázzuk fel. 

Öntsük egy serpenyőbe az olajat és a szójaszószt, adjuk hozzá a hagymát és a fokhagymát, majd kezdjük üvegesre pirítani. Pár perc után tegyük hozzá a tofut, majd a gombát, borsozzuk meg ízlés szerint és süssük össze ezeket. 

Mindeközben a főzőtököt vágjuk ketté és egy evőkanál segítségével kotorjuk ki belőle a magokat. Helyezzük a két felet egy sütőpapírral bélelt tepsibe, vagy egy jénai tálba, és szórjuk meg egy csipet sóval, borssal, majd tegyük félre.

Ha a rizsünk megfőttöntsük egy nagy tálba. Adjuk hozzá a zöldborsót, majd a tofus keverékünket is és jól forgassuk át az egészet. Ezután egy nagyobb kanál segítségével töltsük meg a félbevágott tököket. Igény szerint reszelhetünk a tetejére sajtot, vagy megszórhatjuk sörélesztőpehellyel. Ha mindezzel megvagyunk, 180 fokra előmelegített sütőben, nagyjából 30 percig – vagy addig amíg megpuhult a tök – süssük. 

Tálalhatjuk (vegán) tejföl, vagy majonéz, esetleg további reszelt sajt társaságában. Jó étvágyat hozzá!

/ A kép csak illusztráció. /

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32
sör