Miért volt szükséges a terápia?
Azt gondolom nagyon kevés kivétellel, mindenki életében felhalmozódik egy csomó szarság. Van persze, akinek kevesebb, másoknak több, és ezek súlya sem összehasonlítható, mert másképpen reagálunk adott traumákra. Olyan eseményekre, amikkel vagy meg tudunk küzdeni, vagy nem. Olyan hozott mintákra, amiken vagy túljutunk magunktól, vagy nem. Nos, én úgy éreztem egy adott ponton, hogy ez egyedül már nem megy tovább, nem tudok több nehézséggel megküzdeni, szükségem van külső segítségre.
De nemcsak a túlélés motivált, hanem a változás reménye is. Szerettem volna kikerülni azokból az ördögi körökből, amikben sodródtam már egy ideje. Amiknek oka volt mind önértékelési probléma, mind pedig a jó öreg transzgenerációs minták, amikről oly sokat hallunk Orvos Tóth Noémi Örökölt Sors című könyve óta. Nem szeretnék egészen részletekbe menni, a lényeg, hogy azon a ponton eldöntöttem, hogy elég volt, szeretném megtörni a kört. Felszabadítani a kis lelkemet, és valahogyan változtatni mindazon, amiben örlődtem jó ideje.
Szeretném sokkal jobban szeretni magam, és nem megengedni másoknak, hogy az alapvető tiszteletet se mutassák irányomba. Egy jobb, boldogabb, nyugodtabb önmagamra vágytam, akivel jó kapcsolatot ápolhatok, és aki fontossá válik annyira, hogy igazán vigyázzak is rá. Ezek a célok lebegtek előttem, mikor a Bartók Béla egyik társasházának kapujában benyomtam a 6-os csengőt.
Hogyan találtam meg a megfelelő pszichológust?
Azt hiszem ebben nagy szerencsém volt. Hallottam olyanokról, akiknek csak a harmadik vagy sokadik terapeuta vált be. Én a sajátomat egy Google keresés során találtam. Annyi érdekesség volt benne, hogy alapvetően a böngészésem során egy másik hasonló nevű hölgyre kerestem, viszont a jelenlegi terapeutámat is kidobta a rendszer. Elolvastam az oldalát és úgy éreztem ő jobban passzol hozzám. Hallgattam erre a megérzésre, és a mai napig azt gondolom, jól döntöttem.
Ha te esetleg most keresgélsz, akkor két dolgot tudok javasolni neked: egyrészt ha valamennyire tisztában vagy vele, hogy milyen problémákkal küzdesz, akkor azoknak megfelelő szakterületű pszichológust keress! A másik pedig, hogy csak olyanhoz járj terápiára, akivel úgy érzed megvan a közös hang, aki szimpatikus számodra. Mivel a lelked legmélyére kell ásnod ezzel az emberrel, így csak olyannal működhet a terápia, aki előtt biztonságban és komfortosan tudsz megnyílni a problémáiddal kapcsolatban.
Hogy érzem magam két év terápia után?
Vicces belegondolni, hogy mikor elkezdtem ezt az egészet, akkor azt hittem majd fél év alatt megoldunk mindent és boldogan kisétálok Karácsonykor, aztán többet vissza se nézek. Jó nagyot tévedtem! A lelkünk gyógyulására nem lehet lejárati dátumot megszabni. Már csak azért sem, mert ha elindul egy ponton a terápia, az utána lavinaként hozhat magával több olyan dolgot, amiről addig nem is tudtuk, hogy bennünk van. Éppen ezért most, két év után sem tudnám megmondani, hogy pontosan meddig fog tartani a gyógyulási folyamat, vagy meddig lesz szükségem terápiára.
Amit viszont biztosan tudok, hogy rengeteget fejlődtem két év alatt. Nem csak azért, mert a barátaim észreveszik és mondják, hanem mert magamon is érzem. A teljesség igénye nélkül elmondhatom, hogy egészen másképp reagálok adott szituációkra, mint két évvel ezelőtt. Nem veszek magamra mindent, ezért nem is támadok már annyit védekezésképpen.
Más alapokon nyugszanak a döntéseim, és sokkal többet helyezem előtérbe a saját vágyaimat, álmaimat, mint annak idején, mikor inkább csak alávetettem magam a másiknak például a párkapcsolataim során. Nem sodródom már annyiszor, hanem magam határozom meg a medrét a történések folyamának. Adott választásaim például valódi, tiszteleten alapuló szerelmet is hoztak, és sokkal több megértést és konfliktus mentességet a baráti és családi kapcsolataimban. És még ha nem is alakult minden úgy, ahogyan szerettem volna, illetve még hosszú az út előttem, azt tudom, hogy milliószor jobban alakul azóta, mint előtte. Mert a terápiával elkezdtük feloldani a traumákat, és begyógyítani a sebeket. Elkezdtem jobban szeretni és tisztelni magamat, aminek következményeként sokkal jobb döntéseket hozok és egészen más embereket vonzok az életembe.
Mindezekért pedig elmondhatatlanul hálás vagyok. Hálás a barátaimnak, akik biztattak rá, hogy kezdjem el, és akik mellettem vannak és észreveszik a változást és meg is említik azt. A világot jelenti ez számomra. Hálás vagyok a pszichológusomnak, amiért kitart mellettem a krokodil könnyeim ellenére is. (Tudom, ez a dolga, de akkor is). Hálás vagyok a családomnak, amiért nyitottan és elfogadással álltak ahhoz, hogy terápiára van szükségem. Hálás vagyok mindazoknak, akik azóta valamilyen formában kísértek az úton és hozzátettek a boldogságomhoz, vagy a fejlődésemhez. Végül, de nem utolsó sorban pedig hálás vagyok saját magamnak, amiért végre tettem magamért valamit, ami egy sokkal boldogabb önmagamhoz vezet. Nem mindig könnyű, sőt! Rengeteg fájdalmas felismerés kísér egy terápiát, amikkel meg kell küzdeni. De nincsen jobb érzés annál, amikor összeállnak a kis darabkák és megérted a saját lelked működését. Ennek megfelelően pedig képes leszel a változásra. Te magad, magadért.
